Esszénus Béke Evangélium

Első könyv

Előszó

Közel kétezer év telt el, amióta az Embernek Fia tanította az emberiségnek az utat, az igazságot és az életet. Egészséget hozott a betegnek, bölcsességet a tudatlannak, és boldogságot a nyomorultaknak. Meghódította az emberiség felét, és a nyugati civilizáció egészét. Ez a tény bizonyítja a Mester szavainak örökös életerejét, legfőbb és hasonlíthatatlan értékét.
E két változat létezését a nesztoriánus papoknak köszönhetjük, akik Dzsingisz Kán előrenyomuló hordáinak nyomása alatt kényszerültek keletről nyugat felé menekülni, magukkal menekítvén minden ősi iratukat és ikonjukat.
Az ősi arámi szövegek a Krisztus utáni harmadik századból valók, míg az ószláv verzió az előbbieknek betű szerinti fordítása. Hogy a szövegek pontosan mi módon kerültek Palesztinából belső Ázsiába a nesztorikus papok révén, azt az archeológusok még nem voltak képesek rekonstruálni.

Nincs mit hozzátennünk a szöveghez, az önmagáért beszél. Az olvasó, aki figyelemmel tanulmányozza az oldalakat, érezni fogja végtelen életerejét, valamint erőteljes bizonyítékát ezeknek a mélységes igazságoknak, amelyekre az emberiségnek ma nagyobb szüksége van, mint valaha.

A kereszténység eredetére deríthet fényt, ha sikerül mindent megtudni róla

                                                           Bevezetés

Három út vezet az Igazsághoz. Az első út a tudaté, a második a természeté, a harmadik a múlt generációk felgyülemlett tapasztalatain alapszik, amit az adott kor nagy mesterműveinek formájában kapunk. Beláthatatlan idők óta az ember és az emberiség mindhárom utat követi.

Az első Igazsághoz vezető utat a tudat útján követték a nagy misztikusok. Úgy tekintették, hogy tudatunk a legközvetlenebb realitás a számunkra és, hogy ez a kulcs az Univerzumhoz. Van valami, ami bennünk van, ami mi vagyunk. Az egyes korokon keresztül a misztikusok felfedezték, hogy az emberi tudat törvényei magukba foglalnak egy aspektust, ami nem található meg az anyagi világot uraló törvényekben.

Bizonyos dinamikus egység létezik a tudatunkban, ahol ugyanaz egyidejűleg többet is jelent. Lehetséges számunkra, hogy különböző gondolataink, ötleteink, eszmetársításaink, képeink, emlékeink és megérzéseink legyenek egyidejűleg, s ez a multiplicitás a másodperc töredéke alatt mégis dinamikus egységet képez. Ezért azok a matematikai törvények, amelyek érvényesek az anyagi világban és a kulcsot jelentik annak megértéséhez, nem lesznek érvényesek a tudati síkon, abban a birodalomban, ahol kettő meg kettő nem szükségszerűen jelent négyet.

A misztikusok arra is rájöttek, hogy a tér, idő és súly mérései, amelyek érvényesek a természetben és az egész anyagi univerzumban, nem alkalmazhatók a tudatnál, ahol néha másodpercek óráknak tűnnek, és órák perceknek. Tudatunk nem a térben létezik és ezért nem írható le térbeli mértékekkel. Saját idővel rendelkezik, ami nagyon gyakran időtlenség, s így esetleges mértékek nem alkalmazhatók az ezen úton elérhető Igazságra. A nagy misztikusok felfedezték, hogy az emberi tudat, - amellett, hogy számunkra a legközvetlenebb és legbelsőbb realitás, - egyidejűleg a legközelebbi energia, harmónia és tudásforrás. Az az Igazsághoz vezető út, amely a tudaton keresztül halad, eredményezte az emberiség nagy tanításait, a nagy megérzéseket, és a nagy mesterműveket minden korban. Ilyen tehát az első út, amely az Igazsághoz, vagy annak forrásához vezet, amint azt az esszénus hagyományok értik és értelmezik. Sajnos, a nagy mesterek csodálatos eredeti megérzései gyakran veszítenek vitalitásukból, amint továbbadódnak generációról generációra. Nagyon gyakran módosulnak, eltorzulnak, dogmává alakulnak, és értékeik még gyakrabban kövesednek bele intézményekbe és szervezett hierarchiákba. A tiszta intuíciókat megfojtotta az idő homokja, és végül is az

Igazsághoz vezető út, amely a tudaton keresztül halad, eredményezte az emberiség nagy tanításait, a nagy megérzéseket, és a nagy mesterműveket minden korban. Ilyen tehát az első út, amely az Igazsághoz, vagy annak forrásához vezet, amint azt az esszénus hagyományok értik és értelmezik. Sajnos, a nagy mesterek csodálatos eredeti megérzései gyakran veszítenek vitalitásukból, amint továbbadódnak generációról generációra. Nagyon gyakran módosulnak, eltorzulnak, dogmává alakulnak, és értékeik még gyakrabban kövesednek bele intézményekbe és szervezett hierarchiákba. A tiszta intuíciókat megfojtotta az idő homokja, és végül is az Igazság keresőinek kell kiásniuk, akik képesek eljutni a lényegükhöz.

Másik veszély az, hogy azon személyek, akik az Igazsághoz a tudat útján akarnak eljutni, - túlzásokba eshetnek. Olyan következésekre juthatnak, hogy ez az egyetlen út, ami az Igazsághoz vezet, és semmibe veszik a többit. Nagyon gyakori, hogy az emberi tudat specifikus törvényeit alkalmazzák az anyagi univerzumra is, ahol ezek nem érvényesek, és elhanyagolják az annak megfelelőeket. A misztikus gyakran teremt magának mesterséges világot, mind messzebb és messzebb kerülvén a valóságtól, míg végül egy elefántcsonttoronyba kerül, miután a realitással és az élettel már minden kapcsolatát elveszítette.

Az említett utak közül a második a természet útja. Míg az első, a tudat útja belülről indul, és onnan hatol be a dolgok teljességébe, a második út az ellenkező irányt választja. Annak kezdőpontja a külső világ. Ez a tudósok útja, és sokan követték minden korban tapasztalatokon és kísérleteken keresztül, az indukciós és dedukciós módszereket alkalmazva. A tudós, aki pontos, kvantitatív mérésekkel dolgozik, mindent térben és időben mér, és adataival létrehozza az összes lehetséges korrelációt.

Csillagászati teleszkópjával behatol a kozmikus tér távoli zugaiba, a különböző naprendszerekbe és galaxisokba; a spektrál analízis segítségével meghatározza az egyes bolygók alkotóelemeit; és matematikai módszerekkel előre megállapítja az égitestek mozgását. A tudós az ok-okozat törvényét alkalmazva létrehozza az okok és hatásaik hosszú sorát, ami segít neki magyarázni és mérni az univerzumot, valamint az életet.

De a tudós, a misztikushoz hasonlóan gyakran esik túlzásokba. A tudomány, miután átalakította az emberiség életét, és nagy értékeket hozott az ember számára, elmaradt a létezés, az élet és az univerzum végső problémáira adandó teljesen kielégítő válaszokkal. A tudós ok-okozat lánca biztos minden részletében, de nem tud mit kezdeni a lánc végével. Nincs egy fix pont, amihez hozzáköthetné a lánc végét, és így a természeten és anyagi világon keresztül az Igazsághoz vezető úton haladva, a tudós nem képes megválaszolni a minden dolgok kezdetével és végével kapcsolatos nagy és örök kérdéseket.

A legnagyobb tudósok felismerték, hogy a tudományos lánc mögött van valami más, - ami folytatódik annak a láncnak a végétől. Ugyanakkor, ott vannak a dogmatikus tudósok, akik a sajátjuk mellett tagadják az Igazság bármely más megközelítését, és nem hajlandók realitásként kezelni olyan tényeket és jelenségeket, amelyek nem illeszkednek pontosan saját kategó-riáikba és osztályozási rendszerükbe.

Az Igazsághoz a természeten keresztül vezető út nem a dogmatikus tudósé, éppen úgy, ahogy az első út sem az egyoldalú misztikusé. A természet egy hatalmas nyitott könyv, amiben minden megtalálható, ha megtanuljuk kivonni belőle azt az inspirációt, ami megadatott  minden korok nagy gondolkodóinak. Ha megtanuljuk nyelvét, a természet fel fogja tárni az élet és az univerzum összes törvényét.

Ez az oka annak, hogy az emberiség nagy mesterei időről-időre visszavonultak a természetbe: Zarathusztra és Mózes a hegyek közé, Buddha az erdőbe, Jézus és az esszénusok a sivatagba - és így követték a második utat, és egyidejűleg a tudatét is. A két út nem összeférhetetlen, hanem éppenhogy harmonikusan kiegészíti egyik a másikat, mindkettő törvényeinek teljes tudásával. Ilyen módon történhetett az, hogy a nagy tanítók olyan csodálatos és mélyen rejtett igazságokhoz jutottak, amelyek milliókat inspiráltak az évezredek során.

Az Igazsághoz vezető harmadik út az elmúlt idők nagy gondolkodóinak bölcsessége, tudása és tapasztalata, amit a nagy tanítások továbbítottak hozzánk, a nagy szent könyvek, vagy szent írások, és a világirodalom nagy mesterműveinek formájában, amelyek együtt alkotják azt, amit manapság univerzális kultúrának neveznénk. Tömören, mindezért az Igazság megközelítésének általunk alkalmazott módja háromszorosan egy: nevezetesen a tudaton, a természeten és a kultúrán keresztül visz a célhoz.

A következő fejezetekben ezt az Igazsághoz vezető háromszoros utat fogjuk követni, és néhányat megvizsgálunk, és lefordítunk az esszénusok szent írásai közül. Ezen írások tanulmányozásának különböző módjai vannak. Egyik az, - amit a teológusok és a szervezett egyházak alkalmaznak, - hogy minden szöveget szó szerint vesznek. Ez a dogmatikus út a megkövesedés hosszú folyamatának eredménye, amivel az igazságok elkerülhetetlenül dogmákká alakulnak.

Amikor a teológus ezt a legkönnyebb, de egyoldalú megközelítést követi, állandóan ellentmondásokba és bonyodalmakba keveredik, és olyan végkövetkeztetéshez jut, ami ugyanolyan távol van az igazságtól, mint ezen szövegek kutatójáé, aki úgy veti el azokat, mint teljesen értékteleneket, és érvényteleneket. A dogmatikus teológus és az elfogul tudós megközelítése két szélsőséget képvisel.

A harmadik hiba annak feltételezése, amint ezt teszik egyes szimbolisták, hogy ezen könyveknek nincs egyéb, mint szimbolikus tartalmuk, és nem egyebek, mint parabolák. Sajátos, túlzó módjukon ezen szimbolisták ezrével csinálták e csodálatos szövegek különböző és teljesen ellentmondó értelmezéseit. Az esszénus hagyományok szelleme ellentétben van e kortalan írások interpretációjának mindezen módjaival és egészen más megközelítést követel.

Ezen könyvek értelmezésének esszénus módszere egyrészről az, hogy harmonikus összhangba hozzuk őket az emberi tudat és a természet törvényeivel, és másrészről, figyelem vesszük azon kor és környezet tényeit és körülményeit, amelyben íródtak. Ez a megközelítés figyelembe veszi annak a népnek a fejlettségi és értelmi színvonalát is, amelyhez a szóban forgó mester tanításai éppen szóltak.

Miután mindegyik nagymesternek alkalmazkodnia kellett tanításaiban hallgatóságának színvonalához, szükségesnek találták, hogy megfogalmazzák mind exotérikus, mind ezotérikus tanításaikat. Az exotérikus közléseik érthetőek voltak a nép számára nagy általánosságban, és a különböző szabályok, formák és rituálék olyan kifejezésekben voltak megfogalmazva, amelyek megfeleltek az adott nép és kor alapvető szükségleteinek. Ezzel párhuzamosan, az ezotérikus tanítások a korokat részben, mint írott részben, mint íratlan hagyományok élték túl, minden formától, rituálétól, szabálytól és dogmától mentesen, s azokat minden korszakban egy szűk kisebbség tartotta életben és gyakorolta.

A következő oldalakon az Igazság értelmezésének ezen szellemében adjuk az Esszénus Béke Evangélium fordítását. Elutasítván a szószerinti és tisztán tudományos értelmezés dogmatikus módszereit, valamint a szimbolisták túlzásait is, igyekszünk az Esszénus Béke Evangéliumot lefordítani saját tudatunk és a természet fényében, az esszénusok nagy hagyományaival összhangban, akiknek közösségéhez a Holttengeri Tekercsek szerzői maguk is tartoztak.”