THOT : Edouard Schuré: A nagy beavatottak (részlet) 1 |
Edouard Schuré: A nagy beavatottak (részlet) 1
2009.12.13. 10:08
Egyiptom misztériumai - H E R M É S Z
Figyeljetek befelé, és tekintsetek a tér és idő végtelenjébe!
Ott visszhangzik a csillagok éneke, a számok hangja, a szférák harmóniája.
Minden nap Istennek egy-egy gondolata, és minden planéta ennek a gondolatnak egy formája.
Hogy megismerjétek az isteni gondolatot – ó, lelkek – ezért szálltok kínnal alá
és föl a hét planéta hét egének útján.
Mit csinálnak a csillagok? Mit mondanak a számok?
Mit görgetnek a szférák? Ó, ti elveszett vagy megmentett lelkek:
ők mondják, ők éneklik, ők pergetik a ti sorsotokat.
(Kivonat Hermész nyomán)
"A déli vörös faj – a világ fölötti uralomban – követő fekete faj Felső-Egyiptomot tette meg a fő szentélyének. Az egyiptomi szenttanok első titokzatos beavatottjának, Thot Hermésznek a neve valószínűleg visszavezethető a fehér és fekete fajnak első és békés keveredésére Etiópia és Felső-Egyiptom területein jóval az árja korszak előtt.
Hermész általános név, mint a Manu és Buddha. Egyidejűleg jelöl egy embert, egy osztályt és egy Istent. Hermész, az ember első nagy beavatottja Egyiptomnak: mint a kaszt, ő a papság, az okkult hagyományok letéteményese: mint Isten, ő az isteni beavatottak szellemével asszimilálódott Merkúr bolygó, egyszóval Hermész vezetője a földöntúli régiók égi beavatásainak.
A világ szellemi háztartásában ezek a dolgok titokzatos vonzással, mint láthatatlan szállal vannak egybekapcsolva. A név Hermész, talizmán, mely összesíti, mágikus hang, ami megidézi őket. Innen a varázsa.
Az egyiptomiak tanítványai, a görög Hermész Triszmegisztoszának vagy a "Háromszor nagy"-nak nevezték. Mert mint a királyt, mint törvényhozót és mint papot tisztelték.
Típusa ő annak a korszaknak, melynek a papság igazságszolgáltatás és királyság egyetlen ural-kodó személyében egyesült. Manethon egyiptomi időmeghatározása ezt a korszakot az istenek uralmának nevezi. Ebben az időben még nem létezett a papirusz, sem a fonetikus írás, de már létezett a szent jelbeszéd, a papság tudománya hieroglifákban volt feljegyezve a kripták falaira és oszlopaira. Jelentékenyen megszaporodva ment át később a templomok könyvtáraiba. Az egyiptomiak negyvenkét okkult tudományra vonatkozó könyvet tulajdonítottak Hermésznek. A Hermész Triszmegisztosz neve alatt ismeretes görög könyv a megcsonkított mégis olyan végtelenül értékes töredékeit tartalmazza az antik teogóniának, mint a "Legyen világosság!", honnan Mózes és Orpheusz az első sugaraikat kapták. A Hermész Látomásában foglalt tűzprincípium, a fényige tanítása csúcsa és középpontja maradt az egyiptomi beavatásnak.
Megkíséreljük most a mestereknek ezt a vízióját újra felidézni. A misztikus rózsát, amelyik csak a szentélyek éjszakájában és a nagy vallások rejtett tanaiban nyílik ki. Hermésznek egyes kitételei, az ősi bölcsességnek ezek a lenyomatai előkészíthetnek bennünket reá.
"Egyetlen gondolatunk sem foghatja fel Istent, és semmilyen nyelv sem határozhatja meg őt. Ami testetlen, láthatatlan és forma nélküli, nem ragadható meg a mi érzékeinkkel" – mondotta tanítványának, Aszklepiosznak. Isten tehát kimondhatatlan. Igaz, Isten egyes kiválasztottjainak megadhatja azt a képességet, hogy bizonyos természeti dolgok fölé emelkedjenek, és a legnagyobb tökéletességének néhány sugarát megpillantsák, de ezek a kiválasztottak nem találnak szavakat, hogy az őket megremegtető anyagtalan látomást hétköznapi nyelvre átültessék. Megmagyarázhatják az emberiségnek a teremtések másodlagos okait, melyek mind az egyetemes képei szemük előtt leperegnek, de elfátyolozott maradt az első ok, melynek megértéséhez csak a halálon áthaladva érkezünk el.
Így beszélt Hermész kripták küszöbén az ismeretlen Istenről. Tanítványai, kik vele együtt a mélyükbe hatoltak, mint élő Lényt ismerték meg. A könyv úgy beszél a halálról, mint egy Istennek távozásáról.
"Hermész látta a dolgok összességét és látva megértette, és megértve rendelkezett a hatalommal, hogy bizonyságot tegyen, és kinyilatkoztassa azt. Amit gondolt, azt megírta, nagyrészt elrejtette, bölcsen hallgatva és egyidejűleg, hogy az eljövendő idők egész tartalma alatt keressék ezeket a dolgokat. S fivéreinek – az isteneknek - megparancsolva, hogy kíséretül szolgáljanak neki, fölszállt a csillagokba."
A népnek politikai történetét szemlélhetjük szükségből egymástól függetlenül, vallástörténetüket azonban nem lehet különválasztani. Asszíria, Egyiptom, Júdea, Görögország vallásai csak úgy érthetők meg, ha érintkezési pontjukat az ősi indo-árja vallással megragadjuk.
Külön-külön csak talányok és rejtélyek, összességükben azonban és magasról nézve nagyszerű fejlődés, ahol kölcsönösen mindegyik feltételezi és magyarázza a másikat. Egyszóval egy vallás története mindig szűk, babonás és hamis lesz, igaz csak az emberiség vallástörténete. Ebben a magasságban már csak glóbusz körül keringő áramlások érezhetők. A legönállóbb és külső befolyásoktól legjobban elzárt egyiptomi nép ez alól az egyetemes törvény alól nem vonhatta ki magát. Ami időszámításunk előtt 5000 évvel felragyogott Egyiptom fölött a Ráma által Iránban meggyújtott fény, és a thébai napistenek, Amon-Rának törvénye lett. Ez az alkotmány tette lehetővé hogy dacoljon annyi forradalommal. Menesz volt az igazság első királya, az első fáraó, ki beteljesítette ezt a törvényt. Óvakodott Egyiptom ősi teogóniáját – mely az övé is volt – érinteni. Csak erősítette és kiterjesztette egy új társadalmi szervezettel, kibővítette a papi tisztséget, illetve a tanítást az első tanácsra az igazságszolgáltatást egy másikra a kormányzást mindkettőre bízta, a királyi hatalmat, mint az ő megbízatásukat felfogva, ellenőrzésüknek alávetve a közösségek viszonylagos függetlenségével a társadalmi rend alapját biztosította. Ezt a nevezhetjük a beavatottak kormányformájának. Szegletköve az értelem istenének Ozirisznek neve alatt ismert tudományok szintézise volt. Szimbóluma és egyben matematikai jegye: a nagy piramis.
A fáraó, ki beavatott nevét a templomban nyerte, aki papi és királyi művészetét trónján fejtette ki, egészen más személyiség volt, mint az asszíriai despota, akinek önkényes hatalma bűnökön és vérrontásokon nyugodott. A fáraó a megkoronázott beavatott volt, vagy legalábbis tanítványa és eszköze a beavatottaknak. Szemben a zsarnokivá lett Ázsiával és az anarchisztikus Európával, évszázadokon voltak a fáraók a kos törvényeinek – melynek akkor az igazságos jogokat és nemzetközi döntő bíráskodást képviselték – védelmezői.
Krisztus előtt 2200-zal Egyiptom a legsúlyosabb válságon ment át, amit nép csak átélhet. Egy idegen hatalom betörésének és általa félig-meddig leigázásának a megpróbáltatását. A föníciai betörés következménye volt Ázsiában a nagy vallási szakadás, amelyik a néptömegeket templomokban elhintett ellentétekkel felkorbácsoltak. A deltán és Közép-Egyiptomon áthömpölygött a betörök áradata a Hixoszoknak nevezett pásztorkirályok vezetésével. Romlott civilizációt, a jóni elpuhulást, Ázsia fényűzését, a háremek erkölcsét, nyers bálványkultuszt hoztak magukkal a skizmatikus királyok. Kétséges lett Egyiptom nemzeti léte, veszélybe került intellektualitása, és bizonytalanná vált világmissziója.
De volt életadó lelke: a beavatottak szervezett testülete, Hermész és Ámon-Rá ősi tudományának őrzői. Mit tett ez a lélek?
Visszavonult szentélyeinek mélyére, saját bensejébe, hogy jobban ellenállhasson az ellenségnek. A papság látszólag meghajolt a betolakodók előtt, és elismerte a bitorlókat, kik a bika törvényét Ápisz borjú-kultuszát hozták. De a két tanács a templom rejtekében, mint szent hagyatékot őrizte tudományukat, hagyományaikat, az ősi tiszta vallás és vele együtt a nemzeti dinasztia helyreállításának reményét. Ebben az időben történt, hogy a papság elterjesztette a nép között az Ízisz és az Ozirisz-mondát, utóbbinak feldarabolását és fia, Hórusz által való feltámasztását, aki a Nílus által sodort szétszórt tagjait megtalálta. Nyilvános szertartások pompájával hatottak a nép képzeletére. Táplálták a régi vallás iránti szeretetét, bemutatva az istennő szerencsétlenségét – égi hitvesének elvesztése fölött érzett fájdalmát –, és fiába, az isteni közvetítőbe vetett reményét. De ugyanekkor a beavatottak szükségesnek látták háromszoros fátyollal borítani, megközelíthetetlenné tenni az ezoterikus igazságot.
Az Ízisz és Ozirisz elterjedésével párhuzamosan folyik a benső és tudományos szervezése a kis és nagy misztériumoknak. Szinte áthághatatlan korlátokkal és elrettentő veszélyekkel vették körül azokat. Bevezettek erkölcsi vizsgákat, megkövetelték a hallgatás esküjét, és a misztériumból a legcsekélyebbet sem volt szabad elárulni; az áruló beavatotton kérlelhetetlenül végrehajtották a halálbüntetést. Hála ennek a szigorú szervezetnek, az egyiptomi beavatás nemcsak menedéke lett az ezoterikus tanításoknak, hanem menstvára egy eljövendő nemzeti feltámadásnak és iskolája a jövendő vallásoknak.
Mialatt a megkoronázott bitorlók Memphisben uralkodtak, Théba csendes előkészítette az ország újraszületését. Az ő templomában, a napbárkában lépett elő Amon, Egyiptom megmentője, ki a Hixoszokat évszázadig tartó uralom után elűzte, az egyiptomi tudomány és Ozirisz férfi kultuszát jogaiba ismét visszahelyezte. Az idegen zsarnokság alatt így mentették meg a misztériumok az emberiség javára Egyiptom lelkét. Mert tanításainak hatása, beavatásának hatalma olyan volt akkor, hogy azokban erkölcsi erejének legjavát és legmagasabb szellemi tekintélyét őrizte meg.
Az egyiptomi beavatás az embernek egészségesebb és ugyanakkor emelkedettebb felfogásán épült, mint a miénk. Mi különválasztottuk a test, a lélek és szellem nevelését. A mi fizikai és természettudományunk önmagában igen fejlett, de nem számol a lélek törvényével és a világegyetemben való kiterjedésével. A mi vallásunk nem elégíti ki az értelem igényét, a mi orvostudományunk nem akar tudni lélekről és szellemről. A mai ember keresi az élvezetet boldogság nélkül, a boldogságot tudás nélkül és a tudást bölcsesség nélkül.
Az antik világ nem fogadja el, hogy ezek az adottságok elválaszthatók lennének. Minden területen számításba vette az ember hármas természetét. A beavatás az egész emberi lényt fokozatosan vitte a szellem szédítő csúcsai felé, ahonnan az életet uralni lehet.
"Hogy az uralmat elérjük, az ember egész testi, erkölcsi és intellektuális lényének teljes átalakulására van szükségünk" – mondták az akkori bölcsek. "Ez az átalakulás azonban csak az akarat, az intuíció és az értelem egyidejű gyakorlása által érhető el. Tökéletes összhangjuk által az ember a maga képességeit határtalan lehetőségekig tudja kitágítani. A lélekben alvó érzékek vannak, a beavatás felébreszti őket. Elmélyült tanulmányok, állandó gyakorlat által az ember tudatos kapcsolatba kerülhet az univerzum rejtett erőivel. Csodálatos akaraterővel közvetlen szellemi látásához juthat, utat nyithat magának a túlsó partra, és képessé válhat az ott-tájékozódásra. Csak ekkor mondhatjuk el, hogy legyőzte sorsát, és már itt elnyerte isteni szabadságát. Csak akkor lehet a beavatott beavató, próféta és teurg vagyis látó és lelkek formálója. Mert csak az, aki ura önmagának, uralhat másokat, csak aki szabad, az tud megszabadítani."
Így gondolkodtak a régi bölcsek. A legnagyobbak közöttük így éltek és cselekedtek. A valódi beavatás tehát sokkal több volt üres álomnál és sokkal több egyszerű tudományos oktatásnál, a léleknek önmaga által való újjáteremtése, felsőbb síkon való kibomlása és az isteni világban való kivirágzása volt.
Térjünk vissza korunk előtt 1300-ig, a Ramsesek idejéig, Mózes és Orpheusz koráig, és próbáljunk behatolni az egyiptomi beavatás lényegébe. A szobrokkal borított oszlopok, Hermész könyvei, a zsidó és görög hagyományok lehetővé teszik számunkra, hogy emelkedő fázisait felelevenítse, legmagasabb kinyilatkoztatásairól képet alkossunk. "
|