"Köszönöm, hogy Vagy, hogy találkoztunk. Szeretlek.

Elfogadlak - akárki vagy, akármilyen vagy.

Nem várok Tőled semmit.

Nem megváltoztatni akarlak, hanem megváltozni akarok Általad.

Köszönöm, hogy léted arra indít, hogy túllépjem felszíni önmagam,

és a tolakodó lényegtelenen túl felismerhetem a Benned és bennem

lakozó Mindenséget, azt, hogy a Midenség Szívében egyek vagyunk."

( Biegelbauer Pál : A Fényadó imája )

" Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted.
Senki sem érdemli meg könnyeidet, aki pedig megérdemli,
az nem fog sírásra késztetni.
Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd,
az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.
Az igaz barát a kezedet fogja és a szívedet simítja.
Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod,
hogy sosem lehet a tiéd.
Sose felejts el mosolyogni. Még akkor sem, amikor szomorú vagy.
Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba.
Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek
te jelentheted magát a világot.
Ne vesztegesd idődet arra, aki nem tart téged érdemesnek arra,
hogy veled töltse.
A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik igazán hálás legyél érte.
Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént.
Mindig lesznek emberek, akik meg fognak bántani, tehát
nem szabad feladnod a hitet. Csak légy óvatos!
Légy jobb ember, és tudd, hogy ki vagy, mielőtt valaki újjal találkozol,
akitől azt reméled hogy ismer téged.
Ne küzdj túl erősen. A legjobb dolgok váratlanul történnek."

( Gabriel García Marquez)

 
" Nem arra vagyok kíváncsi, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni a szíved vágyakozásával.

Nem az érdekel hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért, vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, megérintetted-e már szomorúságod középpontját,
és ejtett-e sebet rajtad árulás valaha az életben.

Azt akarom tudni, képes vagy-e együtt élni a fájdalommal,
az enyémmel vagy a tieddel,
és a további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.

Az érdekel, tudsz-e vadul táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis
átjárjon tetőtől-talpig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
hogy legyünk realisták és emlékezzünk
az emberi lét korlátaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, mersz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz légy önmagadhoz, és el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.

Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha éppen nehéz napod volt, és hogy isten jelenlétéből
ered-e az életed.

Azt akarom tudni, képes vagy-e együtt élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tieddel, mégis megállni a tó partján,
és azt kiáltani az ezüst holdnak: " Igen! "

Nem az érdekel, hol élsz, és mennyit keresel.
Azt akarom tudni, fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal, kétségbeeséssel teli éjszaka után,
és fáradtan, csontjaidig összetörten, ellátni a gyerekeket?

Nemcsak arra vagyok kíváncsi, ki vagy és hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.

Nem az érdekel, hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, mi tart meg legbelül,
amikor minden egyéb már összeomlott.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban is..."

( Oriah Hegyi Álmodó )