" Nagyon-nagyon sokan mindmáig valamilyen energetikai gyógymódnak tekintik a fényadást. edig erről szó sincs. A FÉNYADÁS NEM ENERGIA, épp ezért igen rossz kifejezés, de jobbat jelen pillanatban nem tudok.

A fényadás nem bioenergia és nem is a szellemi létsík energiájának közlése.

A fény nem erő és nem energia. A Fény a mindent és a mindenkit elfogadás, a megkülönböztetés és ítélet teljes hiánya, a teljes nyitottság, éppen ezért védtelenség és kiszolgáltatottság. Egyirányú áradás, ami semmi viszonzást nem kér.Csak van. És védtelensége, kiszolgáltatottsága, gyengesége a legigazibb, leghatékonyabb erő. A FÉNY nem más, mint az ISTENI SZERETET ÁRADÁSA. Hogy történhet ez meg ? Úgy, hogy lemondok a testemben és szellememben található erők alkalmazáról. Végül nem marad semmi. Mert ponttá, semmivé kell válnunk, hogy minden lehessünk. Amikor a falat lebontjuk - ami a mi szépségünk, okosságunk, kíválóságunk - akkor cselekedni hagyjuk azt, akit a szívünk mélyén hordozunk. Erre mindenki képes,de ennél nehezebbet én a magam részéről nem ismerek. Ez a KERESZTÉNYSÉG.

A FÉNYADÁS A CSELEKVŐ SZERETET.

A személyválogatás, feltételszabás és viszonzásvárás nélküli, a másikat teljesen elfogadó alapállásnak ad a másik számára érzékelhető formát a fényadó. Ez a teljes önmagám túllépő odafordulás a fényadás " gyógyító mechanizmusa". A szeretetből fakadó cselekvés nem szorítható semmiféle megszabott sorrendiség Prokrusztész-ágyába. Mert a szeretet szabad. Egyetlen technikai utasításként Aurelius Augustinus / Szent Ágoston /  gondolatát idézhetjük :

" Szeress, és tégy amit akarsz."

Van a FÉNYADÁSNAK másik elnevezése is: ESZKÖZTELEN GYÓGYÍTÁS. Eszköztelen, mert még energiát sem használ. Gyógyítás, mert betegségeink mély oka elfogadáshiányunk. Amit nem tudunk a másikban elfogadni, azt nem fogadjuk el önmagunkban, és amit képtelenek vagyunk önmagunkban elfogadni, az betegít meg minket. Azzal,hogy elfogadjuk a másikat annak, aki, és olyannak, amilyen, elfogadjuk magunkat is, azaz gyógyulunk. Egyben lehetőséget adunk a másiknak arra, hogy szeretetünk fényében meglássa és elfogadja önmagát, azaza gyógyuljon, helyreálljon a létezése egyensúlya.

A másik elfogadására mindenki képes. Ahhoz,hogy valaki a betegekhez értsen, rengeteg tanulásra van szükség. Ám ahhoz, hogy árassza önmagát, semmire. Abszolút eszköztelen. Amíg a gyógyításra törekvő iskolák legtöbbjének a figyelme a betegségekre / azok megelőzésére, gyógyítására / irányul,  addig az eszköztelen gyógyítás figyelmének fókuszában a szenvedő EMBER áll. Az eszköztelen gyógyítás szemszögéből a betegség nem csupán testi működészavar, hanem az egész embert, sőt a Létezés egészét érintő ügy. Kiváltó okát elsősorban nem egy élettanilag kedvezőtlen környezet ártalmas hatásában, vagy egy szerv meghibásodásában látja, hanem az ember lét-lényegi egyensúlyvesztésében, amely nem csak valamely hibás döntés következményeként jöhet létre, hanem a kollektív teherviselés megkerülhetetlen tényének következménye is lehet.

E nézőpontból a betegség okozat, tünet, a léthazugságok tömegétől egyensúlyát vesztett univerzum embertestben felhangzó jajkiáltása. A beteg ember mindannyiunk terhét hordozza. Az eszköztelen gyógyítás számára a betegság - tünet. Tünete a másik és önmagunk elfogadás-hiányának. Mindannyian szenvedünk tőle. Éppen ezért a fényadás elsősorban nem a betegség, hanem a kiváltó ok felé fordul. Nem meg-és legyőzni akar, hanem elfogadásra törekszik.

A fényadás nem teszi feleslegessé, nem helyettesíti az orvosi vagy más / népi, természetgyógyászati / kezelést ! A fényadás a betegség okát, míg a gyógykezelések az okozatot számolják fel. MINDENT meg kell tennünk a gyógyulás érdekében! Az eszköztelen gyógyítás , a másik teljes elfogadásának okfelszámoló gyógyító hatása akkor válik nyilvánvalóvá, amikor már a betegség, azaz a tünet felszámolására irányuló gyógyító eljárások elégtelennek bizonyulnak, amikor már a tudomány korlátait felismerve bevalja, hogy nincs segítség. Amikor már mindent megtettünk, és már "csak" a fény marad. De addig mindent, minden lehetőségre álló eszközt  meg kell ragadnunk ! És ha mindent megtettünk, akkor....akkor marad a létünk titka iránti alázat. Az alázat, ami nem bárgyú önkisebbítés, hanem a valóság elfogadása. Ha mindent megtettünk, akkor jutottunk el a titok kapujáig, amely mögött a gyógyulás és a halál csodájának lehetősége rejtezik.  Hogy melyik lép ki rajta ? Azt nem a mi bányabéka-perspektívájú vágyunk és nézőpontunk szabja meg.

Titok. A Mindenség Szívének titka. Üzenet, amely akár a gyógyulás öröme, akár a veszteség fájdalma, mindenképp lehetőséget ad arra, hogy elfogadásával gazdagabbá váljunk."

forrás  - www.biegelbauerpal.hu