A Legfőbb Oltalmazó  

Kuan-jin (Kuan-si-jin, ritkábban Kuan-ce-caj – kínaiul, Kvanim, Kvanszeim – koreaiul, Karmon – japánul) a távol-keleti buddhista mitológia egyik legfontosabb alakja azonos a mahajana és vadzsrajana buddhizmus Avalokitésvara nevű bodhiszattvajával, a könyörületesség megtestesítőjével. Az avolokita-isvara összetett szó, amelyet fordítanak „lefelé tekintő isten”-nek, a „meglátó úr”-nak, „a tekintet istené”-nek is. Lehetséges, hogy Avalokitésvara nevének eredeti formája: Avolokitaisvara „hangokat figyelő”-t jelentett, ez az alak látható a Közép-Ázsiában megtalált legrégibb kéziratokon is. A feltételezést valószínűsítik a buddhista szútrák korai kínai fordításai is, ahol Avalokitésvarát Kuan-jinnek („hangokat figyelőnek”) vagy Kuan-si-jinnek („a világ hangjait figyelőnek”) nevezik. Kínában ez a forma maradt fenn, bár a 6. századtól megpróbálták Kuan-ce-cajra (figyelő fejedelemre) változtatni, ami a szanszkrit szó tükörfordítása.

Kuan-jinhez hívei segítségért fordulnak, elmaradt gyermekáldás, szülés és a legkülönfélébb bajok, betegségek esetén. A női lakrészek védelmezőjének is tartják, valamint a veszélyes foglalkozást űző emberek pártfogójának. Különféle alakot ölthet – összesen 32 félét –, hogy megmentse a szenvedőket, akiknek nemcsak a segélykiáltásai, de a sóhajai is eljutnak hozzá. Megjelenhet Brahma, Ganésa, Visnu, Siva alakjában is, változhat Buddhává vagy bármely más lénnyé és behatolhat bárhová, még a buddhista pokolba is. Alakváltozatai közül kezdetben Kínában a brahman és a harcos, csi-kang volt a legismertebb – így mutatják a 8-10. században keletkezett híres tunhuangi ábrázolásaik is. Neme ezután fokozatosan megváltozott, férfi alakjával párhuzamosan női alakban is megjelent, illetőleg nem nélküli lényként vagy kettős nemi jelleggel: keblei és nőies vonásai voltak, de egyúttal vékony bajuszkája, férfias izmai is. Később egyértelműen nőnek ábrázolták, a néphitben egybeolvadt alakja egy régi kínai istennőével. Négykezű, nyolckezű és tizenegy fejű, ezerkarú változatai vannak, többnyire állva jelenítik meg. Felső teste mezítelen, haját díszes diadém fogja össze, nyakláncok, függők, karperecek, szalagok ékesítik. Alsó testét redőzött, drapéria-szerű anyag takarja. Olykor tigrisbőrből készült szoknyát hord a rettenthetetlenség jelképeként. Jobb kezében illatszeres vagy elixíres edényt tart, balkeze teste mellett pihen. Kezeiben lehet kötél, könyv, olvasó, vándorbot, háromágú gereblye, korsó fűzfaággal, lótuszvirág. Ezerkarú ábrázolásainak mindegyik kezében szem látható; ezekkel egyszerre látja a világmindenség valamennyi szenvedőjét. Attribútumokat nem tartó kezeivel gyakran a rettenthetetlenség és a kívánságteljesítés ujj- és kéz-tartását formálja, de imára összetett kezekkel is feltűnik. Kegyes és rettenetes arccal is szokták megmintázni többnyire fából, fémből, csontból, porcelánból, aprólékos, finoman művészi munkával.

Bár kultusza Indiában keletkezett, különösen Kínában Koreában és Japánban terjedt el, a nép körében az egyik legnépszerűbb isteni lény. Szobrocskáit gyakran magukkal viszik utazásaikra, de az otthonokban is megtalálhatók. Alakját a mai napig nagy tisztelet övezi. A dalai lámát is a Legfőbb Oltalmazó földi megtestesülésének tartják.

 forrás : www.terebess.hu