KUTHUMI MESTER HÁZA  

Kuthumi Mester házát két részre osztja egy folyosó, mely egyenesen halad át rajta. Ebbe belépve, az első ajtó jobbra a legfőbb helyiségbe vezet, melyben a Mester tartózkodni szokott. Nagy és magas (15x9 méter körül), sok tekintetben inkább csarnok, mint szoba, s ezen az oldalon a ház egész homlokzatát elfoglalja. E helyiség mögött két, csaknem négyzet alakú szoba van, melyek egyikét könyvtárnak, a másikat hálószobának használja. Ezek egészítik ki a háznak ezt az oldalát, és nyilvánvaló, a Mester személyes használatára álló lakrészt képezik, melyet egy széles veranda fut körül. A túloldal, mely a folyosótól balra esik, úgy látszik, több kisebb helyiségre van osztva, különböző kis szobákra és hivatalos helyiségekre, melyeket nem volt alkalmunk közelebbről megnézni, annyit azonban mégis észrevettünk, hogy a hálószobából egyenesen a folyosón keresztül egy jól berendezett fürdőszobába lehet jutni.

A nagy helyiség mindkét oldalról bőven el van látva ablakokkal, hogy rajtuk keresztül a táj egységes képet ad; az ablakok alatt köröskörül ülőhely van. Még valami van itt, ami teljesen szokatlan ezen a vidéken: egy hatalmas nyitott kandalló, mely a fal közepén szemben áll az ablakokkal. Úgy van elhelyezve, hogy mind a három szobát fűti, és különös vert vasból van, melynek, mint mondják, nincs párja Tibetben. A kandalló nyílása felett egy párkány van, közelében pedig a Mester nagyon régi faragott fából való karszéke áll, mely a benne ülőnek alakjához van kimélyítve, miáltal a párnák feleslegesekké válnak. Szétszórtan a szobában asztalok, kerevetek, párnaülések vannak, többnyire hát nélkül, és egyik sarokban a Mester orgonájának billentyűzete van. A mennyezet körülbelül húsz láb (6-7 méter) magasságban van, gyönyörűen faragott gerendákkal, melyek ékítményes csúcsokban találkoznak, s a mennyezetet hosszúkás részekre osztják. Egy ívelt ablaknyílás, közepén oszloppal, valamennyire gótstílű, csak üveg nélküli, a könyvtárra nyílik; egy másik ugyanilyen ablak pedig a hálószobára. Ez utóbbi szoba nagyon egyszerűen van bútorozva. Egy közönséges ágy van ott, mely függőágyszerűen csüng két faragott fából való, s a falba erősített támaszték között, ezek egyike oroszlánfejet, a másika elefántfejet ábrázoló faragvány; ha az ágy nincs használatban, a falhoz borul. 

A könyvtár igen szép szoba, mely ezrekre menő kötetet tartalmaz. A falból kiszökő magas könyvpolcok különféle nyelven írott könyvekkel vannak telve, köztük nagy számú modern európai művel, fenn pedig nyílt rekeszekben kéziratok vannak. A Mester nagy nyelvész, és amellett, hogy kitűnő angol tudós, tökéletes a francia és német nyelvtudása is. A könyvtárban írógép is van, melyet egy tanítványa ajándékozott a Mesternek. A Mester családjáról keveset tudok. Van ott egy hölgy, valószínűleg tanítvány, kit testvérnek nevez. Hogy valóban testvére-e vagy nem, azt nem tudom; lehetséges, hogy unokatestvére, vagy unokahúga. Jóval idősebbnek látszik, mint a Mester, de ez még nem teszi a rokonságot valószínűtlenné, mert Ő már régen is ugyanolyan kort mutató külsővel jelent meg. A hölgy valamennyire hasonlít a Mesterhez, és egyszer vagy kétszer összejövetelek alkalmával a társasághoz csatlakozott, noha főfoglalkozásának a háztartás és a cselédek vezetése látszik. Ez utóbbiak között van egy öreg ember és a felesége, kik már régóta vannak a Mester szolgálatában. Bár ők semmit sem tudnak gazdájuk igazi méltóságáról, úgy tekintik Őt, mint kegyes és szelíd pártfogójukat. Természetesen végtelen sokat nyernek azáltal, hogy szolgálatban lehetnek. 

A MESTER TEVÉKENYKEDÉSEI 

A Mesternek van egy nagy kertje. Ezenkívül nagy kiterjedésű földje is van, melyet munkásokkal műveltet. A ház közelében virágzó bokrok vannak, rengeteg virág is nő szabadon, s közöttük páfrányok. A kerten keresztül egy kis patak folyik, mely egy kis vízesést alkot, s a patakocska fölött egy kicsiny híd szolgál átjárásra. Itt szokott gyakran ülni, mikor gondolatáradatot és áldást bocsát ki övéire; az esetleges szemlélőnek ez persze úgy tűnnék fel, mintha elmélázva a természetet figyelné, vagy szórakozottan a madarak énekét, s a víz csobogását hallgatná, és freccsenését nézné. Néha nagy karosszékében pihenve is látják Őt az emberei, és tudják, hogy ilyenkor nem szabad Őt megzavarni, bár nem tudják pontosan, hogy mit csinál, de feltételezik róla, hogy számádhi-ban van. Kelet népei ismerik a meditációnak ezt a fajtáját, és tiszteletben tartják, azért talán ez lehet az egyik oka annak, hogy az Adeptusok szívesebben élnek Keleten, mint Nyugaton. 

Az előbb mondottakból úgy tetszhetnék nekünk, mintha a Mester a nap legnagyobb részét nyugodtan ülve, hogy úgy mondjuk, meditálva töltené el; pedig, mialatt látszólag nyugodtan pihen, valóság szerint egész idő alatt a legszorgosabb munkát végzi magasabb világokban, különböző természeti erőket kezelvén; és ugyanegy időben sok ezer lélekre bocsátja ki a legkülönfélébb jellegű hatásokat; mert az Adeptusok a világ legszorgalmasabb emberei. A Mester azonban ugyancsak sok munkát végez el a fizikai világban is. Zenedarabokat komponál, jegyzeteket ír, és cikkeket különböző célokra. Nagyon érdeklődik a fizikai tudományok haladása iránt is, bár ez tulajdonképpen a Bölcsesség egy másik nagy Mesterének működési körébe tartozik.

Időnként Kuthumi Mester ki szokott lovagolni, nagy vörösbarna lován; és alkalomadtán – mikor közös munkájuk van – Morya Mester is elkíséri, Ki mindig gyönyörű fehér lovon jár. Mesterünk rendszeresen ellátogat néhány kolostorba, néha egy hosszú hegyszoroson halad fel, egy, a távoli hegyek között egyedül álló kolostorba. Úgy látszik, a kilovagolások, melyekkel kötelességeit teljesíti, képezik fő testmozgását; bár gyalog is szokott járni Dzswal Kul Mester társaságában, ki a saját kezével csinált kis kunyhójában egész közel lakik ahhoz a nagy sziklához, amely a fennsíkhoz vezető úton van. 

Mesterünk néha orgonál, házának a nagy szobájában lévő orgonán. Ezt Tibetben készítették az Ő vezetése alatt; tulajdonképpen zongora és orgona összetétele, melynek billentyűzete hasonlít a mieinkhez, melyeket itt Nyugaton használunk. Ezen Ő eljátszhatja az összes nyugati zeneműveinket. Nem hasonlít az általam ismert hangszerek egyikéhez sem, mert két eleje van, és úgy a teremben, mint a könyvtárban lehet játszani rajta. A fő billentyűzet (jobban mondva három sor billentyű, a nagy orgona, a fújtató és a konus) a nagyszobában, míg a zongorabillentyűzet a könyvtárban van; és ez a kétféle billentyűzet úgy együtt, mint külön-külön használható. A teljes orgona pedáljaival együtt a szokott módon használható a teremben ülve, egy fogó elfordítása által pedig a zongora gépezete összekapcsolható az orgonával, úgy, hogy mindkettő egyidejűleg szól. Ilyenkor a zongora valóban, mint az orgona egy regisztere szerepel. 

A könyvtárbeli billentyűzettel a zongorát, mint az orgonától egészen különálló hangszert lehet használni, de egy bonyolult gép által a kórus-orgona is hozzákapcsolható ehhez a billentyűzethez, úgy, hogy ilyenképpen egészen jól lehet úgy zongorázni, mintha csak egyszerű zongora volna ez a hangszer; vagy pedig a kórus-orgona kíséretével, vagy bármely más orgonarész kísérete mellett lehet zongorázni, bizonyos orgonafogantyúk segítségével. Szóval, mint már mondtam, a hangszerek egészen külön-külön is használhatók, vagy egy-egy zenemű mindegyik billentyűzeten, mint orgona-zongora kettős. E különleges hangszer mechanizmusa és sípjai majdnem egészen elfoglalják a Mester házának azt a részét, melyet a ház felső emeletének lehetne nevezni. Magnetizálás útján a Mester érintkezésbe léptette a hangszert a Gándhárvákkal, vagyis a zene Déváival úgy, hogy azok is közreműködnek, ha Ő bármikor zenél, s ezáltal olyan hangösszetételeket ér el, amilyeneket a fizikai világban soha senki sem hallhat, ehhez járul még magának az orgonának az a hatása, amit egy húros és egy fúvóhangszer kísérete idézhet elő. 

A Dévák éneke állandóan hangzik a világban; folyton belezeng az emberek fülébe, de ők nem akarják meghallgatni annak szépségét. Ott van a tenger mély moraja, a szél sóhaja a fák között, a hegyi zuhatag tombolása, a folyam, a csermely és a vízesés zenéje, melyek sok egyébbel együttvéve az élő Természet hatalmas zenéjét képezik. Ez azonban nem egyéb, mint egy sokkal nagyszerűbb hangnak, a Dévák Léte hangjának visszhangja a fizikai világban. Mint ahogy a „Világosság az Ösvényen” mondja: 

„Amíg csak emberek vagytok, a Nagy Éneknek csak töredékei jutnak el fületekbe. De ha meghallgatjátok, hűségesen őrizzétek meg emlékezetetekben, hogy egyetlen töredék se vesszen el abból, ami hozzátok eljutott, és igyekezzetek belőle megérteni a benneteket körülvevő rejtélynek jelentését. Idővel nem lesz szükségetek tanítóra; mert, amint az egyénnek van hangja, úgy van annak is, amiben az egyén van. Magának az életnek van beszéde, és sohasem néma az. Nyilvánulása pedig nem zaj, amint ti, akik süketek vagytok, hiszitek -, hanem éneklés. Tanuljátok meg tőle, hogy részei vagytok ennek a harmóniának, tanuljatok tőle a harmónia törvényének engedelmeskedni.” 

Minden reggel jönnek többen emberek – nem kimondott tanítványok, hanem követők – a Mester házába, és leülnek a verandán, vagy azon kívül. Néha röviden beszél hozzájuk, olyan kisebb előadásfélét ad, de legtöbbször folytatja munkáját, nem vévén tudomást róluk egyébképpen, mint egy nyájas mosollyal, mellyel ők éppen úgy megelégszenek. Láthatólag csak azért jönnek, hogy aurájában üljenek, és hogy tiszteletüket kimutassák. Néha jelenlétökben fogyasztja el táplálékát a verandán ülve, körülvéve a padlón ülő tibetiek és mások csoportjától, de leggyakrabban szobájában lévő asztalánál étkezik magában. Lehet, hogy megtartja a buddhista szerzetesek szokását, és nem eszik délután; én legalább nem emlékszem, hogy valaha láttam volna Őt este étkezni, sőt, lehetséges, hogy nem is kell mindennap ennie. Legvalószínűbb, hogy csak akkor rendel magának ételt, amikor arra hajlandóságot érez, és nem köti magát határozott érkezési időkhöz. Láttam Őt kicsiny, kerek, barna és édes süteményt enni, nővére készíti búzából, cukorból és vajból, olyan fajta, amit rendesen a háztartásban szoktak használni. Eszik „curry”-t és rizst is, a „curry” leves módjára készül, mint az úgynevezett „dhal”. Érdekes szép arany kanalat használ, melynek nyele végét egy elefánt díszíti, a kanál feje a nyéllel egy szokatlan szöget képez. Ez egy családi örökség, nagyon régi, és alighanem nagy értékű. Rendszerint fehér öltönyt visel, fején, úgy emlékszem, sohasem láttam semmit, kivéve azokat a ritka alkalmakat, mikor a Gelugpa szekta vagy törzs sárga öltönyét veszi fel, melyhez egy, a római sisakhoz némileg hasonló föveg tartozik. Morya Mester azonban rendesen turbánt visel.

 MÁS HÁZAK

Morya Mester háza a völgy másik oldalán, sokkal lejjebb fekszik, egész közel a kicsiny templomhoz és a barlang bejáratához. Ez teljesen más építészeti stílusú, és legalább két emelete van; az útra néző homlokzaton pedig egészen üvegezett verandája van mind a két emeletnek. általános szokásai és életmódja nagyjában egyezik azzal, amit Kuthumi Mesterrel kapcsolatban elmondtam. 

Ha követjük azt az utat, mely a folyó bal partján folyton emelkedve halad a völgy oldalán, akkor Kuthumi Mester házát és földjeit hagyjuk el jobboldalt; mindig ugyanazon oldalon fölfelé hatolva pedig egy kicsiny kunyhót találunk. Ezt saját kezével Dzswal Kul Mester építette tanítványkorában, hogy Mesteréhez egész közel lehessen hajléka. Ebben a lakban egy táblaféle függ, melyre az Ő kérésére Kuthumi Mester angol tanítványainak egyike rávetíttette több év előtt Kuthumi Mester nagy szobájának belsejét több Mester és tanítvány képével. Ez a kép egy bizonyos, a Mester házában eltöltött különösen boldog és eredményteljes estének emlékére készült.

AZ ELSŐ SUGÁR ADEPTUSAI  

Ha most e Nagyok személyes megjelenését figyeljük meg, az némileg attól függ, hogy mindenik melyik sugárhoz vagy típushoz tartozik. Az Első Sugarat legkiválóbban az erő jellemzi; akik e Sugáron születnek, azok a királyok, a világ vezetői és kormányzói, mégpedig elsősorban a benső és szellemi világban, de a fizikai síkon is. Bármelyik ember, kinek szokatlan mértékben megvannak azok a tulajdonságok, amelyekkel tud mások fölött uralkodni, s azokat a saját maga által óhajtott úton simán tudja vezetni, - rendesen az első sugárhoz tartozik vagy afelé hajlik. 

Ilyen királyi alak Vaivaszvata Manu, az Úr, az ötödik gyökérfaj uralkodója, ki az Adeptusok között a legmagasabb, lévén hat láb nyolc hüvelyk magas, és arányokban tökéletes. Ő a mi fajunk („representative man”-je), őstípusa, s fajunk minden tagja egyenesen Tőle származik. A Manunak feltünő, hatalmas erőt kifejező arca van, sasorra; telt, hullámos barna szakálla, barna szemei, és oroszlánéhoz hasonló fenséges feje. „Ő magas és királyian fenséges” – mondta elnökünk -, „szemei áthatók, mint a sasé, sötét és aranyfényben csillogók”. Jelenleg a Himáláyá hegységében lakik, nem messzi Nagy testvérétől, az Úr Maitreyá-tól.

Ugyanilyen alak Morya Mester is, aki helyettese és utódja az Úr Vaivaszvata Manunak, és a hatodik alapfaj leendő Manuja. Születése szerint rajdzsput király; sötét szakálla két részre van osztva; sötét, majdnem fekete haja vállára omlik; sötét, mélyre ható szeme erővel teljes. Hat láb, hat hüvelyk magas, katonás magatartású, rövid, határozott mondatokban beszél, mint aki megszokta, hogy azonnal engedelmesked-jenek Neki. Jelenlétében lenyűgöző hatalom és erő érezhető, valamint parancsoló méltóság, ami a legmélyebb tiszteletre kényszerít. 

Madame Blavatsky többször elbeszélte, hogyan találkozott Morya Mesterrel Londonban a „Hyde-Park”-ban 1851-ben, mikor Az több más indiai herceggel átjött az első nemzetközi kiállítást megnézni. Elég különös dolog, hogy akkor én, mint négy éves gyermek, magam is láttam Őt, anélkül, hogy ismertem volna. Vissza tudok emlékezni, hogy elvittek megtekinteni egy káprázatosan ragyogó menetet, ahol a többi csodás dolgok között feltűnt a gazdag öltözetű indiai lovasok felvonulása. Felséges megjelenésű lovasok voltak, világraszóló szép harci lovakon, amint én gondolom. Csak természetes tehát, hogy az én gyermekszemeim nagy elragadtatással néztek rájuk, s hogy talán ők voltak számomra a tündéries mutatvány legszebb látványa; és éppen, mikor legjobban figyeltem rájuk, apám kezét szorosan fogva: e hősök legmagasabbjainak egyike áthatóan nézett rám sugárzó fekete szemével, amely egy pillantásra félig megdöbbentett, de ugyanakkor leírhatatlan boldogsággal és elragadtatással töltött el engem. Elvonult a többivel, nem láttam őt többé, de lángoló szemének látománya gyakran visszatért gyermekemlékezetembe.

Akkor természetesen nem tudtam kilétét, és sohasem azonosítottam volna azt a lovast a Mesterrel, ha Ő azt kegyesen tudtomra nem adta volna, számos évvel később. Egy napon az Ő jelenlétében beszélgetve társulatunk kezdő éveiről, azt találtam mondani, hogy először Adyarban, Madame Blavatskynál voltam szerencsés Őt láthatni, midőn materializált alakban azért jött, hogy Madame Blavatskyt erősítse és neki utasításokat adjon. Mialatt ezeket beszéltem, a Mester éppen más Adeptusokkal tárgyalt, de hirtelen hozzám fordult, mondván: „Nem, nem akkor láttál először! Már azelőtt láttál engem fizikai testemben. Nem emlékszel-e, hogy a Hyde parkban, mint egész kicsiny gyermek, hogyan figyelted az indiai lovasokat, és nem láttad-e, hogy én már akkor is felismertelek?” Természetesen, azonnal eszembe jutott és mondám: „Ó Mester, Ön volt az? Tudhattam volna!” Ezt az esetet én nem említem meg a többi alkalmak között, mikor egy Mesterrel találkoztam s beszélgettem, és mindketten fizikai testben voltunk, mert nem tudtam akkor, hogy a magas lovas a Mester, de meg azért sem, mert egy olyan kis gyermek tanuságát nem vették volna számba...

A TÖBBI SUGÁR 

a Máhácsohán igazi államférfi-típus, nagy szervező, bár Neki is sok katonás tulajdonsága van. Indiai testet visel, magas és szikár; nagyon finom vonalú, éles metszésű profilja van, és az arca teljesen szőrtelen. Arckifejezése szigorú, álla erős, szögletes; szeme mélyen fekvő és átható. Beszéde katonásan rövid. Rendszerint indiai öltönyt és fehér turbánt visel.

Gróf Saint Germain Mester sok tekintetben hasonlít Hozzá. Bár nem különösen magas, testtartása mégis nagyon egyenes, katonás és megvan benne a tizennyolcadik század „grandseigneur”-jének kiváló udvariassága és méltóságteljessége; azonnal észrevehető, hogy nagyon régi, előkelő családhoz tartozik. Nagy barna szeme gyöngédséggel és humorral van tele, noha az erő tündöklése is megvan benne; megjelenésének fenséges volta pedig mindenkit tiszteletadásra késztet. Arcbőre olajbarna; rövidre nyírott barna haja van, középen szétválasztva és homlokáról hátra simítva, szakálla rövid, hegyes. Gyakran visel sötét egyenruhát, arany sujtásokkal díszítve, - időnként gyönyörű vörös katonaköpenyt is -, melyek kiemelik katonás megjelenését. Rendesen egy Kelet-Európában lévő ősi kastélyban szokott tartózkodni, mely sok századon át az Ő családjáé volt. Serapis Mester magas és világos arcbőrű. Görög születésű, bár egész munkáját Egyptomban végezte az Egyptomi Páholy-lyal kapcsolatban. Arca nagyon előkelő és aszkétikus, valamelyest emlékeztet a néhai Newman bíbornokra. 

A Testvériség Tagjai között talán a velencei Csohán a legszebb. Nagyon magas, körülbelül hat láb, öt hüvelyk; és omló szakálla s aranyszínű haja némileg a Manuéhoz hasonlít. Szeme kék. Bár velencei születésű, ereiben mégis kétségtelenül gót vér van, mert határozottan olyan típusú. 

Hilarion Mester görög, s eltekintve kevéssé hajlott sasorrától, régi görög típus. Homloka széles és alacsony, hasonlít Praxiteles Hermeséhez. Ő is rendkívül szép és fiatalabbnak látszik a legtöbb Adeptusnál. 

Az, Aki valaha Jézus-tanítvány volt, most szíriai testet visel. Sötét bőre, sötét szeme, fekete szakálla van, mint az araboknak, és rendszerint fehér ruhát s turbánt visel. Ő az odaadók Mestere, s jelenlétének alaphangja erős hatású tisztaság, és az akadályt nem ismerő, forró, tüzes lelkesedés. A Libanon-hegységben élő druzok között lakik.

Kettőnek azok közül a Nagy Lények közül, Akikkel mi érintkezésbe jutottunk, külseje egy kissé eltért attól, amit teljes tisztelettel nevezhetünk az Adeptus fizikai teste megszokott típusának. Ezek egyike India szellemi kormányzója, Az, Akit Olcott ezredes a „Man: Whence, How and Whither” című művében Jupiter néven említ. Kisebb, mint a Testvériség legtöbb tagja, és tudtommal az egyetlen, Akinek haja ősz szálakkal csíkolt. Igen egyenes tartása van, mozdulatai fürgék és katonás pontosságúak. Földbirtoka van; egy látogatásom ideje alatt, – mikor Swami T. Subba Row társaságában voltam Nála – több egyénnel láttam Őt tárgyalni, akik úgy látszik, munkavezetők voltak, s azért jöttek Hozzá, hogy leszámoljanak és utasításokat kapjanak. A másik Dzswal Kul Mester, Ki még mindig azt a testet viseli, melyben még csak néhány évvel ezelőtt nyerte el az adeptusságot. Talán ez az oka annak, hogy még nem sikerült Neki testét az Augoeides tökéletes másává alakítani. Arca tisztán tibeti típusú, kiálló arccsontokkal, és egy kissé ráncos, a kor nyomai mutatkoznak rajta...

forrás : www.terebess.hu