Bölcs 9
Bölcs 9.1
Atyáim Istene, irgalomnak Ura, aki a szavaddal teremtettél mindent,
Bölcs 9.2
és bölcsességeddel alkottad az embert, hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál,
Bölcs 9.3
és igazgassa a világot szentségben és igazságosságban és egyenes lélekkel tegyen igazságot:
Bölcs 9.4
add meg nekem a bölcsességet, trónod osztályosát, és ne zárj ki engem gyermekeid közül.
Bölcs 9.5
Hiszen szolgád vagyok, szolgálód fia, gyönge és rövid életű ember, és édeskeveset értek a joghoz és törvényhez.
Bölcs 9.6
Ha mégoly tökéletes is valaki az emberek fiai között, de a tőled való bölcsességnek híjával van, semmibe kell venni.
Bölcs 9.7
Te szemeltél ki néped királyává, fiaid és lányaid bírájává.
Bölcs 9.8
Te parancsoltad meg, hogy templomot építsek szent hegyeden és áldozati oltárt a városban, amelyet lakóhelyül választottál, szent sátrad hasonmásául, amelyet kezdettől készítettél.
Bölcs 9.9
Nálad a bölcsesség, ismeri műveidet, jelen volt, amikor a világot teremtetted, és tudja, mi kedves a szemedben és mi helyes a parancsaid szerint.
Bölcs 9.10
Küldd le szent egedből, dicsőséged trónjától, hogy munkámban velem legyen és segítsen, és így fölismerjem, mi kedves a szemedben.
Bölcs 9.11
Mert tud és ért mindent; tetteimben józanul vezet majd és megoltalmaz hatalmával.
Bölcs 9.12
Így majd tetszenek neked műveim, népedet igazságosan kormányozom, és méltó leszek atyámnak trónjára.
Bölcs 9.13
Melyik ember képes fölismerni Isten akaratát, és ki tudja elgondolni, mit kíván az Úr?
Bölcs 9.14
Hisz a halandók gondolatai bizonytalanok, és terveink ingatagok.
Bölcs 9.15
Mert a romlandó test gátolja a lelket, és a földi sátor ránehezedik a sokat tűnődő elmére.
Bölcs 9.16
Csak nagy nehezen derítjük ki, ami a földön van, és üggyel-bajjal értjük meg, ami kézenfekvő. Hát akkor az égi dolgokat ki tudná kifürkészni?
Bölcs 9.17
Ki ismerte föl valaha is akaratodat, ha te nem adtál (neki) bölcsességet és nem küldted el a magasból szent lelkedet?
Bölcs 9.18
Csak így lettek simává a földön lakók útjai, s így tanulták meg az emberek, mi kedves a szemedben.
Bölcs 9.19
Csak a bölcsesség által menekültek meg.
Bölcs 10
Bölcs 10.1
Ez (a bölcsesség) óvta, akit az Isten elsőként formált, a földkerekség atyját, amikor még ő volt az egyetlen teremtmény, s ez vezette ki bukásából;
Bölcs 10.2
és ez adta neki az erőt is, hogy mindeneken uralkodjék.
Bölcs 10.3
De amikor egy istentelen haragjában elpártolt tőle, belepusztult testvérgyilkos dühébe.
Bölcs 10.4
Miatta vízözön árasztotta el a földet, s megint a bölcsesség mentette meg hitvány fán vezérelve az igazat.
Bölcs 10.5
Amikor egymással egyetértésben gonoszságot követtek el a népek, s emiatt összezavarodtak, ez (a bölcsesség) fölismerte az igazságot és megőrizte feddhetetlennek Isten előtt, és megoltalmazta fia iránti elfogultsága ellenére is.
Bölcs 10.6
Az istentelen emberek pusztulásakor megmentette az igazat, amikor menekült a tűz elől, amely az "Ötvárosra" zúdult.
Bölcs 10.7
Gonoszságuk bizonyságaként folyton füstölgő, sivár vidék meg zölden maradó gyümölcsöt termő növények maradtak ránk, és egy hitetlen lélek emlékéül egy égnek meredő sóoszlop.
Bölcs 10.8
Mert akik letértek a bölcsesség útjáról, nemcsak azzal bűnhődtek, hogy nem ismerték meg a jót, hanem balgaságuk emlékét is hátrahagyták az élőknek, hogy ne maradjon titokban, mit vétettek.
Bölcs 10.9
A bölcsesség ugyanakkor kiszabadította szolgáit a bajokból.
Bölcs 10.10
Vezette az igazat egyenes utakon, amikor bátyja haragja elől menekült; megmutatta neki Isten országát és szent dolgokkal ismertette meg, nehéz munkájában jóléthez segítette, és fáradozásait bőséggel jutalmazta.
Bölcs 10.11
Segítségére volt zsarnokai kapzsiságával szemben, és gazdaggá tette.
Bölcs 10.12
Ellenségeivel szemben védelmezte, üldözőitől oltalmazta, és nehéz küzdelemben győzelemre segítette, hogy belássa: a jámborság mindennél erősebb.
Bölcs 10.13
Nem hagyta cserben az igazat, akit eladtak, hanem megóvta a bűntől.
Bölcs 10.14
Lement vele a börtönbe, és nem hagyta el a bilincsekben sem, míg nem hozta neki az ország jogarát és a hatalmat elnyomói fölött, míg meg nem hazudtolta rágalmazóit és örök hírnevet nem szerzett neki.
Bölcs 10.15
A bölcsesség szent népet és feddhetetlen ivadékot szabadított ki az elnyomó nép hatalmából.
Bölcs 10.16
Behatolt az Isten szolgájának lelkébe, és csodákkal és jelekkel lépett föl félelmetes királyokkal szemben.
Bölcs 10.17
Az igazaknak megadta a jutalmat fáradozásaikért, vezette őket csodás utakon, és nappal hajlékul szolgált nekik, éjjel meg csillagfényül.
Bölcs 10.18
Átvitte őket a Vörös-tengeren, átvezette őket a hatalmas vízen.
Bölcs 10.19
Ellenségeiket a hullámokba temette, és a tenger mélyéből újra partra vetette.
Bölcs 10.20
Így kifosztották az igazak az istenteleneket, és magasztalták, Uram, a te szent nevedet, és egy szívvel-lélekkel áldották oltalmazó kezedet.
Bölcs 10.21
Mert a bölcsesség megnyitotta a némák száját és ékesszólóvá tette a gyermekek nyelvét.
Bölcs 11
Bölcs 11.1
Szent próféta vezetésével sikerre vezette vállalkozásaikat.
Bölcs 11.2
Lakatlan pusztaságokon vonultak át, és járatlan helyeken ütötték fel sátrukat.
Bölcs 11.3
Ellenálltak ellenségeiknek és visszaverték ellenfeleiket.
Bölcs 11.4
Gyötörte őket a szomjúság; akkor segítségül hívták, és vizet adott a meredek szikla, eloltotta szomjukat a kemény kőszál.
Bölcs 11.5
Amivel ellenségeik bűnhődtek, az nekik áldást jelentett, amikor bajban voltak.
Bölcs 11.6
A folyónak ki nem apadó forrásvize helyett, amelyet azoknak (az egyiptomiaknak) undorító vére tett zavarossá,
Bölcs 11.7
büntetésül a gyermekgyilkos rendeletért, nekik (Izrael fiainak) váratlanul bőséges vizet adtál,
Bölcs 11.8
és így az egykori szomjúsággal megmutattad, milyen súlyosan büntetted ellenségeiket.
Bölcs 11.9
Amikor ugyanis megpróbáltatás érte őket, bár csak enyhe feddésben volt részük, megtudták, mekkora gyötrelmet kellett elszenvedniük az istenteleneknek, akiket haragodban megbüntettél.
Bölcs 11.10
Mert őket - intő atyaként - csak próbára tetted, azokat azonban szigorú királyként elítélted és megbüntetted.
Bölcs 11.11
Tőlük (Izrael fiaitól) távol éppúgy gyötrődtek, mint a közelükben.
Bölcs 11.12
Mert kétszeres gyötrelem fogta el őket és sóhajtozás, amikor a múltra emlékeztek.
Bölcs 11.13
Amikor ugyanis meghallották, hogy ami nekik büntetésükre, azoknak az a javukra szolgált, tudomásul vették az Urat.
Bölcs 11.14
Mert akit egykor a kitételkor elvetettek és gúnyolódva elutasítottak, azt végül meg kellett csodálniuk, amikor egész más szomjúság gyötörte őket, mint az igazakat.
Bölcs 11.15
Amikor dőreségük és istentelen gondolkodásuk félrevezette őket, és oktalan csúszómászókat és alávaló állatokat tiszteltek, büntetésül oktalan állatok sokaságát küldted rájuk,
Bölcs 11.16
hogy megtudják: ki-ki azzal bűnhődik, amivel vétkezik.
Bölcs 11.17
Mindenható kezed, amely a világot alaktalan anyagból formálta ki, seregestül küldhetett volna ellenük medvét, bősz oroszlánt,
Bölcs 11.18
vagy újfajta, dühös, ezaddig ismeretlen fenevadakat, amelyek tüzes párát lehelnek vagy sistergő gőzt fújnak, vagy a szemükből iszonyú szikrákat hánynak,
Bölcs 11.19
amelyek nemcsak rájuk támadva pusztíthatták volna el őket, hanem amelyeknek a látványa is megsemmisíthette volna őket.
Bölcs 11.20
De ezek nélkül is, egyetlen lehelet is elsöpörhette volna őket, ha a bosszúló igazságosság üldözőbe veszi és hatalmad lehelete megszeleli őket. De te mindent mérték, szám és súly szerint rendeztél el.
Bölcs 11.21
Mindig megvan rá a módod, hogy megmutasd nagy hatalmadat, és ki tudna ellene szegülni karod erejének?
Bölcs 11.22
Hisz az egész világ olyan előtted, mint a porszem a mérlegen, és mint a földre hulló hajnali harmatcsepp.
Bölcs 11.23
De te mindenkin megkönyörülsz, mert mindent megtehetsz, és elnéző vagy az emberek bűnei iránt, hogy bűnbánatot tartsanak.
Bölcs 11.24
Mert szeretsz mindent, ami van, és semmit sem utálsz abból, amit alkottál. Ha gyűlöltél volna valamit, meg sem teremtetted volna.
Bölcs 11.25
Hogy is maradhatna meg bármi, ha te nem akarnád, és hogyan állhatna fenn, ha te nem hívtad volna létre?
Bölcs 11.26
De te kímélsz mindent, mert a tiéd, életnek barátja.
Bölcs 12
Bölcs 12.1
Mert a te el nem múló szellemed van mindenben.
Bölcs 12.2
Ezért enyhén bünteted, akik hibáznak, és a bűneikre emlékeztetve figyelmezteted őket, hogy hagyjanak fel a gonoszsággal és higgyenek benned, Uram.
Bölcs 12.3
Szent földednek régi lakóit is gyűlölted ugyan,
Bölcs 12.4
szégyenletes varázslataik és gyalázatos titkos szertartásaik miatt.
Bölcs 12.5
A kegyetlen gyermekgyilkosokat és az emberhús-lakomákon a belső részek felfalóit, akiket véres összejöveteleken avattak fel,
Bölcs 12.6
és a szülőket, akik saját kezükkel gyilkolták a gyámoltalan lelkeket, ki akartad irtani atyáink keze által,
Bölcs 12.7
hogy ez a neked legkedvesebb föld az Isten gyermekeiben méltó lakókat kapjon.
Bölcs 12.8
De még ezek iránt is kímélettel voltál, mivelhogy emberek voltak, és sereged előőrseiként darazsakat küldtél, hogy ezek irtogassák őket, apránként.
Bölcs 12.9
Nem mintha nem tehetted volna meg, hogy csatában vesd alá az istenteleneket az igazaknak, vagy hogy félelmetes állatokkal vagy akár egyetlen kemény szóval egyszeriben megsemmisítsd őket.
Bölcs 12.10
De te azáltal, hogy a büntetést apránként róttad ki, alkalmat adtál nekik a megtérésre, jóllehet tudtad, hogy gonosz volt az eredetük, a romlottságuk velük született, és a gondolkodásuk nem változik meg soha.
Bölcs 12.11
Hisz átkozott fajzat voltak kezdettől fogva!
Nem is azért hagytad büntetlenül bűneiket, mintha valakitől tartottál volna.
Bölcs 12.12
Hisz ki mondhatná (neked): "Mit tettél?" Vagy ki szegülhetne ellene ítéletednek? Ki illethet váddal a népek megsemmisítéséért, amelyeket magad alkottál? Vagy ki léphet föl ellened az istentelen emberek ügyét pártolva?
Bölcs 12.13
Mert sem Isten nincs rajtad kívül, aki mindeneknek gondját viselné, úgyhogy bizonyítanod kellene, hogy nem ítéltél igazságtalanul,
Bölcs 12.14
sem király, sem fejedelem nem állhat eléd azok miatt, akiket megbüntettél.
Bölcs 12.15
De mivel igazságos vagy, mindent igazságosan intézel, s nem tartod hatalmadhoz illőnek, hogy olyat elítélj, aki nem szolgált rá a büntetésre.
Bölcs 12.16
Hiszen igazságosságodnak hatalmad az alapja: mivel mindennek ura vagy, mindent kímélhetsz.
Bölcs 12.17
Erődet csak akkor mutatod meg, ha nem hisznek hatalmadban, és megbünteted a dacot azokban, akik ismerik hatalmadat.
Bölcs 12.18
Bár hatalom van a kezedben, szelíden ítélsz, és nagy kímélettel vezetsz bennünket; mert a hatalom rendelkezésedre áll, mihelyt akarod.
Bölcs 12.19
Ezzel a bánásmóddal arra tanítottad népedet, hogy az igaz legyen emberszerető, és azzal a jó reménnyel töltötted el gyermekeidet, hogy a bűn után (időt) adsz a bűnbánatra.
Bölcs 12.20
Mert ha már gyermekeid ellenségeit, és a már halálra szántakat ekkora kímélettel és szelídséggel büntetted, időt és lehetőséget adva nekik, hogy gonoszságuktól megszabaduljanak,
Bölcs 12.21
akkor mekkora gonddal ítélkezel fiaid fölött, akiknek atyáiknak tett esküid és szövetségeid által annyi szépet ígértél!
Bölcs 12.22
Míg bennünket így nevelsz, tízszeresen sújtod ellenségeinket, hogy amikor magunk ítélkezünk, jóságodat tekintsük példaképünknek, és ha fölöttünk ítélkeznek, reménykedjünk az irgalomban.
Bölcs 12.23
Ezért azokat a gonoszokat is, akik esztelenségben töltötték életüket, saját szörnyűségeikkel gyötörted.
Bölcs 12.24
Mert a tévelygés útjain túl messze jutottak, amikor együgyű gyermekként tévedtek, és isteneknek tartották, ami az állatok közt visszataszító és megvetett.
Bölcs 12.25
Ezért mint éretlen gyermekre, olyan csapást küldtél rájuk, amely csúfot űzött belőlük.
Bölcs 12.26
Azoknak azonban, akik a büntetésül szánt megcsúfolásból nem okultak, Istenhez illő ítéletet kellett elviselniük.
Bölcs 12.27
Mert amikor szenvedéseikben azok miatt bosszankodtak, amiket isteneknek tartottak, mivel gyötrelmet szenvedtek tőlük, belátták, hogy az az igaz Isten, akiről azelőtt nem akartak tudni. Ez az igen nagy büntetés is ezért érte őket.
Bölcs 13
Bölcs 13.1
Mert természettől balgák voltak mind az emberek, híjával voltak Isten ismeretének, s a látható tökéletességekből nem tudták felismerni azt, aki van, sem művei szemlélésekor nem ismerték fel a művészt,
Bölcs 13.2
hanem a tüzet, a szelet vagy az iramló levegőt, a csillagok körét, a hatalmas vizet vagy az ég világítóit tartották a világot kormányzó isteneknek.
Bölcs 13.3
Ha már ezekben isteneket láttak, mert szépségük elbűvölte őket, akkor tudniuk kellett volna, mennyivel kiválóbb a parancsolójuk. Mert a szépség szerzője teremtette őket.
Bölcs 13.4
Ha megcsodálták erejüket és hatásukat, ebből arra kellett volna következtetniük, hogy mennyivel hatalmasabb a teremtőjük.
Bölcs 13.5
Mert a teremtmények nagyságából és szépségéből összehasonlítás útján meg lehet ismerni teremtőjüket.
Bölcs 13.6
De ezek még csak csekély szemrehányást érdemelnek. Mert talán csak eltévednek, amikor valójában Istent keresik és akarják megtalálni.
Bölcs 13.7
Teremtményei közt élnek és igyekeznek a mélyükre hatolni, s amit szépnek látnak, annak látványa megejti őket.
Bölcs 13.8
Még sincs mentségük ezeknek sem.
Bölcs 13.9
Ha egyszer olyan nagy szellemi készségük volt, hogy át tudták kutatni a világot, honnét van, hogy nem találták meg előbb ennek urát?
Bölcs 13.10
De boldogtalanok voltak és holt dolgokba vetették reményüket, akik emberi kéz műveit nevezték isteneknek; aranyat, ezüstöt, műtárgyakat, állati alakokat vagy haszontalan köveket, régi idők keze munkáját.
Bölcs 13.11
Ha a favágó alkalmas törzset vág ki, körös-körül lefejti egész kérgét és szakszerűen megmunkálja, alkalmas eszközt csinál belőle, mindennapi használatra.
Bölcs 13.12
A munkája közben keletkezett hulladékot arra használja, hogy elkészítse ételét és jóllakjék.
Bölcs 13.13
Ami pedig megmarad belőle, mert semmire sem alkalmas, görbe és göcsörtös fa, azt fogja, s üres óráit kihasználva faragja, aztán a pihenéskor szokásos gondossággal valamiféle formát ad neki. Ember képmására faragja,
Bölcs 13.14
vagy valamely egészen közönséges állathoz teszi hasonlóvá. Aztán bevonja agyaggal, felületét bekeni piros festékkel és befest rajta minden foltot.
Bölcs 13.15
Majd megfelelő házikót készít neki, a falra illeszti, és szeggel odaerősíti.
Bölcs 13.16
Így gondoskodik róla, hogy le ne essék. Mert tudja, hogy nem tud magán segíteni, hiszen csak kép, és támasztékra szorul.
Bölcs 13.17
Amikor meg imádkozni akar vagyonáért, feleségéért és gyermekeiért, akkor nem restell az élettelen dologhoz szólni. Az erőtlenhez könyörög egészségéért.
Bölcs 13.18
A holthoz esedezik életért, a tehetetlenhez fordul segítségért, szerencsés utat kér attól, ami lábát sem tudja mozdítani.
Bölcs 13.19
Keresetéhez, munkájához, mestersége sikeréhez attól kér erőt, aminek keze erőtlen.
Bölcs 14
Bölcs 14.1
Egy másik meg, aki tengeri útra indul és szilaj hullámokat készül átszelni, fadarabhoz esedezik, amely törékenyebb, mint a hajó, amely viszi.
Bölcs 14.2
Mert ezt keresetvágy eszelte ki, és hozzáértő ember bölcsessége építette,
Bölcs 14.3
és a te gondviselésed kormányozza, Atyánk, hisz a tengeren is adtál utat és biztos ösvényt a hullámok között.
Bölcs 14.4
Megmutattad ezáltal, hogy minden helyzetből ki tudsz szabadítani, s így hajóra szállhat az is, akinek (a hajózásban) nincsen jártassága.
Bölcs 14.5
Ilyen módon azt akarod, hogy bölcsességed művei ne heverjenek parlagon. Ezért az emberek parányi fára is rábízzák életüket, és épségben maradnak, amikor tutajon szelik át a habokat.
Bölcs 14.6
Így keresett már az ősrégi időben, amikor a gőgös óriások vesztüket lelték, tutajon menedéket a világ reménysége, és új nemzedék magvát hagyta a világra, mivel a te kezed kormányozta.
Bölcs 14.7
Mert áldott a fa, amely igaz célokat szolgál.
Bölcs 14.8
Az emberi kéz csinálta bálvány azonban átkozott, meg az is, aki csinálta. Ez azért, mert azt csinálta, az meg azért, mert mulandó dolog létére istennek nevezték.
Bölcs 14.9
Mert egyaránt utálatos Isten előtt az istentelen és istentelen alkotása.
Bölcs 14.10
És készítőjével együtt a mű is bűnhődik.
Bölcs 14.11
Ezért ítélet alá esnek a pogányok bálványai is, mert utálat tárgyává lettek az Isten teremtette világon, botrány forrása az emberek lelkének és kelepce a balgák lábának.
Bölcs 14.12
Mert a kicsapongás kezdete a bálványok kigondolása; kitalálásuk meg az élet pusztulása.
Bölcs 14.13
Hisz sem kezdettől fogva nem léteztek, sem örökké nem maradnak meg.
Bölcs 14.14
Csak az emberek esztelen balgasága révén jöttek a világra; ezért gyors elmúlás vár rájuk.
Bölcs 14.15
Egy apa, akit nagyon korai gyász emésztett, elkészítette hirtelen elragadott gyermekének képmását, az immár halott embert istenként tisztelte, és alattvalóit titkos szertartásokra és áldozatokra kötelezte.
Bölcs 14.16
Idővel az istentelen szokás megszilárdult és törvényként megtartották.
Bölcs 14.17
A hatalmasok parancsára istenként tisztelték a faragott képet. Akiket az emberek nem tudtak szemtől szemben tisztelni, mivel távol laktak tőlük, azoknak alakját a távolból elképzelték, a királyról, akit tiszteltek, hű képet készítettek maguknak, hogy a távol levő előtt oly buzgalommal hódolhassanak, mintha jelen volna.
Bölcs 14.18
Tiszteletük fokozására a művész becsvágya olyanokat is ösztönzött, akik (a királyt) nem is ismerték.
Bölcs 14.19
Mert ez (a művész), hogy az uralkodó kedvében járjon, egész művészetét latba vetette, hogy minél szebben megmintázza.
Bölcs 14.20
Az alkotás szépségétől elragadott tömeg pedig most már az imádás tárgyának tekintette, akit kevéssel azelőtt még csak emberként tiszteltek.
Bölcs 14.21
Az élet romlására vezetett, hogy az emberek valami szerencsétlenség vagy az uralkodó hatalmának áldozataként a közölhetetlen nevet kőre és fára ruházták.
Bölcs 14.22
De nem érték be azzal, hogy megtévedtek Isten ismeretében, hanem akik a tudatlanság nagy háborúságában élnek, az ilyen bajokat még békének nevezik.
Bölcs 14.23
Amikor gyermekgyilkos áldozatokat, titkos szertartásokat, vagy vad tivornyákat tartanak furcsa szokásokkal,
Bölcs 14.24
nem ügyelnek sem az életre, sem a házasság tisztaságára, hanem az egyik orvul megöli a másikat, vagy házasságtöréssel keseríti.
Bölcs 14.25
Különbség nélkül mindenütt uralkodik a vér és a gyilkosság, a lopás és csalás, a meggyalázás és a hűtlenség, a lázadás és az esküszegés,
Bölcs 14.26
a jók zaklatása, a jótétemények elfeledése, a lelkek fertőzése, a nemek fölcserélése, a házasságok szétzüllesztése, a házasságtörés és a kicsapongás.
Bölcs 14.27
A névtelen bálványok imádása minden baj kezdete, oka és vége.
Bölcs 14.28
Mert vagy őrjöngenek mulatozásaik alkalmával, vagy hazugságokat jövendölnek, vagy istentelenül élnek, vagy könnyelműen hamis esküt tesznek.
Bölcs 14.29
Bízva bálványaik élettelenségében, arra számítanak, hogy nem éri baj őket, ha hamisan esküsznek.
Bölcs 14.30
De mind a kettőért utoléri őket az igazságos büntetés, (azért is), hogy az istenekre hagyatkozva hamisan vélekedtek Istenről, és (azért is), hogy - a jámborságot megvetve - csalárdságból hamisan esküdtek.
Bölcs 14.31
Mert nem azok hatalma, akikre esküsznek, hanem a bűnösöknek járó büntetés követi mindig a gonoszok botlásait.
Bölcs 15
Bölcs 15.1
Istenünk, jóságos vagy és hűséges; türelemmel és irgalommal kormányozod a mindenséget.
Bölcs 15.2
Ha vétkeztünk is, a tieid vagyunk, hisz ismerjük hatalmadat. De nem akarunk vétkezni, mert tudjuk, hogy hozzád tartozunk.
Bölcs 15.3
Mert téged megismerni tökéletes igazság, és hatalmadról tudni - az a teljes igazság, a halhatatlanság gyökere.
Bölcs 15.4
Nem is vezetett félre minket, amit az emberek gonoszul kitaláltak, sem a festők haszontalan munkája, a tarka festékekkel bemázolt figura,
Bölcs 15.5
amelynek látása vágyat kelt a balgában, úgyhogy megkívánja a holt kép élettelen alakját.
Bölcs 15.6
Akik csinálják őket, vágyódnak utánuk és tisztelik őket, azok a rosszat kedvelik és ilyen reményekre méltók.
Bölcs 15.7
A fazekas azon fárad, hogy az agyagot gyúrással képlékennyé tegye, és sok mindent készít belőle használatunkra. De ugyanabból az agyagból olyan edényeket is formál, amelyek tisztes célra szolgálnak, és olyanokat is, amelyek az ellenkező célra valók, mind ugyanolyan módon. Ám hogy milyen célra szolgáljon, azt a fazekas dönti el.
Bölcs 15.8
És így rosszra fecsérelt fáradsággal ugyanabból az agyagból hiábavaló istent készít, aki nem sokkal előbb maga is földből lett, és rövid idő múltán oda tér vissza, ahonnét vétetett, amikor majd visszakövetelik tőle a kölcsönbe kapott lelket.
Bölcs 15.9
De nem gondol vele, hogy hamarosan elmúlik, sem azzal, hogy rövid az élete. Inkább versenyre kel az arany- és ezüstművesekkel, utánozza az ércöntőt, és nagyra van azzal, hogy csalóka képeket készít.
Bölcs 15.10
Hamu a szíve, pornál hitványabb a reménye, és az élete értéktelenebb az agyagnál,
Bölcs 15.11
mert nem ismeri azt, aki alkotta és aki tevékeny lelket lehelt bele, és bele lehelte az élet leheletét.
Bölcs 15.12
Ehelyett azt hiszi, hogy létünk csak játék, életünk meg hasznot hajtó vásár. Mert - azt mondja - mindenünnen, még a rosszból is hasznot kell húzni.
Bölcs 15.13
Az ilyen mindenkinél jobban tudja, hogy vétkezik, amikor a föld agyagából egyszerre törékeny edényeket és bálványokat csinál.
Bölcs 15.14
Mind egészen értelmetlenek, és néped ellenségei, akik elnyomják; nyomorultabbak, mint egy gyermek lelke,
Bölcs 15.15
mert isteneknek tartották a népek összes bálványát, amelynek a szeme nem jó a látásra, sem az orra a levegő belélegzésére, sem a füle a hallásra, sem a kezén az ujj a tapintásra, sem a lába a járásra.
Bölcs 15.16
Hisz ember csinálta, olyan valaki formálta őket, aki maga is kölcsönbe kapta az élet leheletét: nincs ember, aki olyan istent tudna alkotni, hogy az akár csak vele magával is fölérne.
Bölcs 15.17
Halandó létére csak holtat tud alkotni, elvetemült kézzel. Ő maga tökéletesebb, mint azok a tárgyak, amelyeket imád, mert neki van élete, azoknak meg nincs.
Bölcs 15.18
Sőt a legvisszataszítóbb állatokat is imádják azok, akik ostobaság tekintetében még rosszabbak, mint a többiek.
Bölcs 15.19
Nem is szépek (ezek az állatok), hogy az ember, mint egyébként az állatok látásakor, kedvét lelné bennük. Elvesztették Isten dicséretét és áldását.
Bölcs 16
Bölcs 16.1
Ezért méltán bűnhődtek az egyiptomiak efféle lények által, tömérdek féreg gyötörte őket.
Bölcs 16.2
Népeddel azonban, ahelyett, hogy fenyítetted volna, jót tettél. Gyötrő éhségük csillapítására - csodálatos eledelt - fürjeket adtál nekik táplálékul.
Bölcs 16.3
Azoknak, amikor enni kívántak, a rájuk küldött állatok förtelmes külseje miatt még a rendes étvágyuk is elment, ezek meg rövid nélkülözés után csodálatos eledelben részesültek.
Bölcs 16.4
Mert azokra az elnyomókra kikerülhetetlen nélkülözésnek kellett jönnie; ezeknek pedig csupán meg kellett mutatni, milyen kínokat szenvedtek ellenségeik.
Bölcs 16.5
Amikor vad állatok bősz dühe tört rájuk, és veszélyben voltak, hogy a tekergő kígyók marásától elpusztulnak, haragod akkor sem tartott mindvégig.
Bölcs 16.6
Csak intés céljából, rövid időre ijesztetted meg őket, mert jelt kaptak a szabadulásra, amely törvényed parancsaira emlékeztette őket.
Bölcs 16.7
És aki odafordult, megmenekült, nem azáltal, amit látott, hanem általad, mindeneknek megmentője által.
Bölcs 16.8
Ezzel is megmutattad ellenségeinknek, hogy te vagy az, aki minden bajtól megszabadítasz.
Bölcs 16.9
Azokat megölte a sáskák és legyek csípése, és nem volt orvosság életük megmentésére, mert rászolgáltak, hogy ilyen lények révén bűnhődjenek.
Bölcs 16.10
Fiaidnak azonban még a mérges kígyók fogai sem tudtak ártani, mert irgalmad ellenük szegült és meggyógyította őket.
Bölcs 16.11
Csak azért érték őket a harapások és azért gyógyultak meg hamarosan, hogy törvényeidre emlékeztesd őket, és hogy el ne merüljenek a megfeledkezés mélységében és el ne tántorodjanak a te jóságodtól.
Bölcs 16.12
Mert nem gyógyfű, s nem tapasz orvosolta őket, hanem a te szavad, Uram, amely mindent meggyógyít.
Bölcs 16.13
Mert hiszen neked hatalmad van élet és halál fölött, levezetsz az alvilág kapujához és újra felhozol onnét.
Bölcs 16.14
Az ember gonoszságában megölheti ugyan a másik embert, de az élet elszállt leheletét nem hozhatja vissza, és az alvilágba sorolt lelket nem szabadíthatja ki.
Bölcs 16.15
A te kezed elől nem lehet elmenekülni.
Bölcs 16.16
Az istenteleneket, akik tagadták, hogy ismernek, erős karod ostorozta; szokatlan zápor, jégeső és félelmetes zivatar üldözte és tűz emésztette őket.
Bölcs 16.17
És ami még csodálatosabb volt: a vízben, amely mindent elolt, sokkal inkább dühöngött a tűzvész, mert a teremtés az igazért harcol.
Bölcs 16.18
Néha megszelídült a tűz, nehogy égesse az istentelenek ellen küldött állatokat, ők maguk azonban világosan lássák, hogy Isten ítélete üldözi őket.
Bölcs 16.19
Máskor meg szokatlan erővel lobogott a láng a víz közepén (is), hogy az istentelen föld termékeit megsemmisítse.
Bölcs 16.20
Ezzel szemben népedet angyalok eledelével tápláltad, és fáradhatatlanul kész kenyeret adtál nekik az égből, amely megadott minden élvezetet, és minden ízlésnek megfelelt.
Bölcs 16.21
Mert ajándékod megmutatta gyöngédségedet gyermekeid iránt, hiszen alkalmazkodott annak ízléséhez, aki ette, és azzá változott, amivé ki-ki óhajtotta.
Bölcs 16.22
Hó és jég ellenállt a tűznek és nem olvadt el, hogy megtudják: a tűz, amely a jégesőben is égett és az eső közepette is lángolt, csak ellenségeik termését tette tönkre,
Bölcs 16.23
de ugyanaz (a tűz) megfeledkezett saját erejéről, hogy az igazak táplálékhoz jussanak.
Bölcs 16.24
A teremtett világ ugyanis, amely neked, a Teremtőnek engedelmeskedik, a bűnösök fenyítésére fokozza erejét, de lecsillapszik, hogy jót tegyen azokkal, akik benned bíznak.
Bölcs 16.25
Ezért akkor is - mindenre elváltozva - a te mindeneket tápláló adományod szolgálatába állt a hozzád könyörgők kívánsága szerint,
Bölcs 16.26
hogy megtudják fiaid, akiket szeretsz, hogy nem a sokféle fajtájú gyümölcs táplálja az embert, hanem a te szavad tartja meg azokat, akik benned bíznak.
Bölcs 16.27
Amit ugyanis a tűz nem tudott elemészteni, azonnal elolvadt, ha kevés napsugár melege érte.
Bölcs 16.28
Ebből megtudták, hogy napkelte előtt kell téged áldani, és már virradatkor meg kell előtted jelenni.
Bölcs 16.29
Mert a hálátlan reménye elolvad, mint a téli dér, és elfolyik, mint a hasznavehetetlen víz.
Bölcs 17
Bölcs 17.1
Ítéleteid súlyosak és kifürkészhetetlenek, azért estek tévedésbe a javíthatatlan lelkek.
Bölcs 17.2
Azt hitték ugyanis az elvetemültek, hogy elnyomhatják a szent népet, de aztán a sötétség fogságában és az éjszaka bilincseiben kellett ténferegniük, bezárva házaikba, számkivetve az örök gondviselés színe elől.
Bölcs 17.3
Azt hitték, hogy titkos bűneikkel megbújhatnak a feledés sötét leple alatt, de szétszóródtak, iszonyú döbbenet kerítette őket hatalmába, és rémképek ijesztgették őket.
Bölcs 17.4
Még az őket befogadó zugban sem szabadulhattak a félelemtől, hanem ijesztő zajok zúgtak körülöttük, és félelmetes alakok jelentek meg nekik sötét ábrázattal.
Bölcs 17.5
Semmiféle tűznek nem volt ereje, hogy világosságot támasszon, és a csillagok lobogó fénye sem tudta ezt az iszonyatos éjjelt megvilágítani.
Bölcs 17.6
Csak egy magától kigyulladt, ijesztő tűz világított nekik. Amikor ez a jelenség eltűnt, félelmükben rosszabbnak tartották, amit láttak, mint amilyen volt.
Bölcs 17.7
A bűvészek szemfényvesztése is kudarcot vallott, és csúfosan vizsgáztak a tudományból, amivel kérkedtek.
Bölcs 17.8
Akik ugyanis fogadkoztak, hogy a beteg lelkekből kiűzik a félelmet és az aggodalmat, maguk is nevetséges félelem betegei lettek.
Bölcs 17.9
Mert akkor is, amikor semmi rémség nem volt, ami ijeszthette volna őket, ha állat szaladt el mellettük, vagy kígyók sziszegtek, megrémültek és ijedelmükben majd hogy meg nem haltak, és még a levegőbe sem igen akartak nézni, holott azt sehogy sem lehet elkerülni.
Bölcs 17.10
A gonoszság gyávának bizonyul, és ítéletet mond saját maga fölött. Zaklatja a rossz lelkiismeret, és mindig a legrosszabbat tételezi föl.
Bölcs 17.11
A félelem ugyanis nem egyéb, mint lemondás a segítségről, amit a megfontolás nyújt.
Bölcs 17.12
Minél erőtlenebb a szívben (a segítség) várása, annál kínosabbnak érzi az ember, hogy nem ismeri gyötrelme okát.
Bölcs 17.13
Azokat pedig, akik az alélt, a tehetetlen alvilág mélyéből felszállt éjszakát éppúgy, (mint a többi éjjelt) alvással akarták eltölteni,
Bölcs 17.14
hol félelmetes kísértetek vették üldözőbe, hol lelkük csüggedése bénította meg hirtelen, és váratlan félelem fogta el őket.
Bölcs 17.15
Így aztán mindegyik fogollyá lett ott, ahol leroskadt, retesz nélküli börtönbe zárva.
Bölcs 17.16
Akit meglepett, akár magányos helyen dolgozó földműves volt, akár pásztor vagy napszámos, azt elkerülhetetlen kényszer kerítette hatalmába.
Bölcs 17.17
Mindannyiukat a sötétségnek egyazon lánca bilincselte meg. Akár szél suhogott, akár kedves madárdal hangzott a sűrű lombú csalitból, akár sebesen iramló víz morajlása hallatszott,
Bölcs 17.18
akár alágördülő sziklatömbök vad robaja, akár ugrándozó állatok láthatatlan futásának zaja, akár ordító vadállatok bömbölő üvöltése, vagy visszhang verődött vissza a hegyek szakadékaiból, minden megfélemlítette és megdermesztette őket.
Bölcs 17.19
Mert a világ többi része tündöklő fényben ragyogott, és fennakadás nélkül élhetett a munkának.
Bölcs 17.20
Csak rájuk borult mélységes éjszaka - képe annak a sötétségnek, amely rájuk várt. De a sötétségnél is jobban terhére voltak önmaguknak.
Bölcs 18
Bölcs 18.1
Szentjeidnek azonban ragyogó világosság támadt. Mikor azok hallották hangjukat, de alakjukat nem látták, boldognak magasztalták őket, hogy nem gyötrődnek.
Bölcs 18.2
Hálálkodtak, hogy a bántalmazások ellenére sem ártottak nekik, és bocsánatot kértek az ellenségeskedés miatt.
Bölcs 18.3
Nekik meg tűzoszlopot adtál vezetőül az ismeretlen úton, ártalom nélküli napot a dicső vándorláshoz.
Bölcs 18.4
Azok persze megérdemelték, hogy a világosságtól megfosztva a sötétség rabjai legyenek, mivel fogva tartották fiaidat, akik által a törvény el nem múló világosságát kellett kapnia a világnak.
Bölcs 18.5
Mivel elhatározták, hogy a szentek gyermekeit megölik, úgyhogy közülük csak egy kitett gyermek menekült meg, büntetésül rengeteg gyermeküket elvetted tőlük, és mind elveszítetted őket a tengernyi vízben.
Bölcs 18.6
Atyáink előre hírét vették ennek az éjnek, hogy jól ismerve esküidet, amelyeknek hittek, bátorságban legyenek.
Bölcs 18.7
Így hát néped várta az igazak megszabadulását és az ellenség vesztét.
Bölcs 18.8
Amivel ugyanis az ellenséget sújtottad, azzal minket felmagasztaltál, amikor hívtál bennünket.
Bölcs 18.9
Mert titokban áldoztak a dicső atyák buzgó fiai, és egy szívvel-lélekkel elkötelezték magukat az isteni törvényre, hogy a szentek egyformán osztoznak a közös javakban és a közös veszélyekben, s már előre rázendítettek az atyák énekeire.
Bölcs 18.10
Az ellenség éktelen kiabálása válaszolt nekik, és közbe-közbevegyült azok jajveszékelése, akik gyermekeiket siratták.
Bölcs 18.11
Ugyanaz a büntetés sújtott szolgát, urat egyaránt, és a közönséges ember ugyanazt szenvedte, mint a király.
Bölcs 18.12
Egyazon halálnem által valamennyinek számtalan halottja volt, úgyhogy az élők nem győzték temetni őket, mert legkiválóbb gyermekeik egy csapásra halálukat lelték.
Bölcs 18.13
Akik a varázslások miatt mindvégig hitetlenek maradtak, most, az elsőszülöttek pusztulásakor mégis elismerték, hogy ez a nép az Isten gyermeke.
Bölcs 18.14
Mert amikor mély csend borult mindenre, és az éjszaka sietős útja közepén tartott,
Bölcs 18.15
mindenható szava zord harcos módjára ott termett az égből, királyi trónjáról a pusztulásra szánt föld közepén. Visszavonhatatlan parancsát hordozta éles pallos gyanánt,
Bölcs 18.16
és ott állva mindent betöltött halállal; a földön járva elérte az eget.
Bölcs 18.17
Akkor hirtelen szörnyű álomképek rémítették őket, és váratlan félelem tört rájuk.
Bölcs 18.18
Az egyik itt esett össze félholtan, a másik amott, és tudtul adta, mi halálának az oka.
Bölcs 18.19
Mert az álmok, amelyek rémítgették őket, ezt előre jelezték, nehogy úgy haljanak meg, hogy ne tudnák, miért szenvednek ily kegyetlenül.
Bölcs 18.20
Az igazakat is elérte ugyan a halál megpróbáltatása, és rengeteg elveszett a pusztában, de a harag nem tartott sokáig.
Bölcs 18.21
Mert hamarosan közbelépett előharcos módjára egy feddhetetlen férfiú hivatása fegyverzetével: imával és engesztelő tömjénnel. Szembeszállt a haraggal és véget vetett a csapásnak. Így megmutatta, hogy az ő szolgája volt.
Bölcs 18.22
Nem testi erővel, nem is a fegyverek hatalmával győzte le a haragot, hanem egy szóval győzte meg a fenyítőt, amelyben az atyáknak tett esküre és szövetségre emlékeztetett.
Bölcs 18.23
Mert amikor már rakásszámra feküdtek egymáson a halottak, közbelépett, véget vetett a dúlásnak és elzárta útját az élők felé.
Bölcs 18.24
Mert leomló ruháján ott volt az egész világ ábrázolása, az atyák magasztos neve a négy sor metszett kövön, és fejének díszén a te fönséged.
Bölcs 18.25
Ezek előtt meghátrált az öldöklő, visszahökkent tőlük mert a haragnak puszta próbája is elég volt.
Bölcs 19
Bölcs 19.1
Az istentelenekre azonban mindvégig könyörtelen harag nehezedett. Előre ismerte ugyanis jövőbeli magatartásukat is,
Bölcs 19.2
nevezetesen, hogy - bár maguk sürgették kivonulásukat és sebbel-lobbal elengedték őket - hamarosan mást gondolnak, és üldözőbe veszik őket.
Bölcs 19.3
Amikor még gyászukkal voltak elfoglalva és még jajgattak a halottak sírjánál, máris más, balga elhatározásra jutottak, és mint szökevényeket, üldözőbe vették azokat, akiket kérve-könyörögve elküldtek.
Bölcs 19.4
A megérdemelt végzet hajtotta őket efelé a vég felé, és feledtette velük a történteket, hogy teljessé tegyék a csapásaikból még hiányzó büntetést,
Bölcs 19.5
és hogy néped csodálatosan kivonuljon, ők meg szokatlan halált leljenek.
Bölcs 19.6
Az egész teremtés újjáalakult ugyanis természetében, hogy egészen különös parancsnoknak engedelmeskedjék, hogy gyermekeid sértetlenül megmaradjanak.
Bölcs 19.7
Felhő jelent meg, és árnyékával beborította táborukat, és szárazföld bukkant elő, ahol azelőtt víz volt - nyitott út a Vörös-tengerből és zöldellő mező az örvénylő áradatból.
Bölcs 19.8
Ezen vonultak át az egész néppel azok, akiket kezed oltalmazott, és bámulatos csodákat láttak.
Bölcs 19.9
Legelésztek, mint a paripák, és szökelltek, mint a bárányok, és dicsőítettek téged, Uram, aki megmentetted őket.
Bölcs 19.10
Mert még emlékeztek arra, amit átéltek az idegen földön, hogy a föld termett legyeket, nem állatok nemzettek, és a folyó ontott töméntelen békát, nem víziállatok szültek.
Bölcs 19.11
Utóbb meg madarak szokatlan keletkezését látták, amikor mohóságukban csemegét kértek.
Bölcs 19.12
Mert vágyuk kielégítésére fürjek szálltak föl a tenger felől.
Bölcs 19.13
De a büntetések sem jöttek a bűnösökre anélkül, hogy heves mennydörgésben jelek ne előzték volna meg őket. Mert méltán szenvedtek gonosz tetteik miatt. Hisz ádáz gyűlöletet tápláltak magukban az idegenekkel szemben.
Bölcs 19.14
Mások ismeretlen jövevényeket nem fogadtak be, ők azonban érdemekben gazdag vendégeket vetettek szolgaságra.
Bölcs 19.15
De még egyet! Azért is számadásra vonják őket, mert míg azok az idegeneket rögtön gyűlölködve fogadták,
Bölcs 19.16
addig ezek ünnepségek közt befogadták őket, s miután már egyazon jogok részesei lettek, súlyos robottal sanyargatták őket.
Bölcs 19.17
De sújtotta is őket a vakság, úgy mint azokat ott az igaznak ajtaja előtt, amikor a sűrű sötétségben mindegyik kereste a saját ajtajának bejáratát.
Bölcs 19.18
Az elemek ugyanis átalakulnak, ahogy a húros hangszerben is a hangoktól függően változik a dallam, noha mindegyik megtartja a maga zengését. Ez világlik ki a történtek tüzetes szemléletéből.
Bölcs 19.19
A szárazföldi lények ugyanis vízivé változtak, és az úszó állatok kimentek a szárazra.
Bölcs 19.20
A tűz felfokozta erejét a vízben, a víz pedig megfeledkezett oltó természetéről.
Bölcs 19.21
A lángok azonban nem emésztették föl a bennük járó mulandó lények testét, és nem olvasztották el a könnyen olvadó égi eledelt, amely jéghez hasonlított.
Bölcs 19.22
Mindezekben ugyanis naggyá és dicsővé tetted, Uram, népedet, soha sem feledkeztél meg róla, és mindig és mindenütt vele voltál.

forrás : /www.mek.iif.hu/