Salamon (Jeruzsálem, Kr. e. 1000 körül – Jeruzsálem, Kr. e. 928 körül): Izrael harmadik és legismertebb királya, kb. Kr. e. 970-től haláláig uralkodott.

Dávidnak, Izrael második királyának tizenhatodik fia. Édesanyja, Betsabé eredetileg a hettitaUriás felesége volt; Salamon Dávid királynak tőle született második gyermeke.

Neve vagy a héber salom 'jólét, boldogulás, egészség, béke' szóból származik, vagy a Jeruzsálem nevében is szereplő Sálem személynévvel (istenségnév?) hozható kapcsolatba. Sámuel második könyvében (2Sám 12,24) Jedidja néven is említik, ami héberül azt jelenti: 'Jahve kedveltje'.

Életéről Sámuel második könyve és a Királyok első könyve illetve a Krónikák második könyve számol be. Uralkodása békében telt, jelentősebb háborút nem viselt. Ő építtette az első Templomot Jeruzsálemben, valamint sok más hadászati célú illetve a királyi udvar céljait szolgáló épületet. Építkezéseihez sok pénzre és munkaerőre volt szüksége, ezeket az államszervezet erős központosításával, súlyos adók kivetésével igyekezett biztosítani. Ugyancsak építkezési terveinek támogatására lendítette fel a kereskedelmi hajózást is, a Vörös-tengeren hajóflottát építtetett és kikötőt létesített. (Ide kapcsolódhat a hagyomány, amely szerint Sába királynője is meglátogatta őt.)

Uralkodása a zsidó hagyományban aranykornak számít, valójában azonban eredményeit nagyrészt apjának, Dávidnak köszönheti; neki igazában nem sikerült befejeznie a művet, és a rá hagyományozott birodalmat egységes országgá szerveznie. Központosító törekvései, a robot- és adókötelezettségek erős ellenhatást váltottak ki, s nagyrészt ennek köszönhető az, hogy halála után országa szinte azonnal az északi Izraelre és a déli Judeára szakadt.

A Biblia leginkább bölcsességét emeli ki. Mint szerzőnek hagyományosan neki tulajdonítják a Példabeszédeket, a Prédikátor könyvét, az Énekek Énekét és néhány zsoltárt.

Dávidot fia Salamon követte a trónon, aki kb. Kr. e. 970-931-ig uralkodott. Ő szintén Moria hegyét választotta és felépítette a zsidóság legfontosabb helyét, a jeruzsálemi Első Templomot, amely Jeruzsálemet a Jahve-kultusz központjává emelte. A templomot Kr. e. 586-ban a behatoló babiloniak lerombolták, de később a zsidók újjáépítették.

Dávidhoz és Salamonhoz kötik legtöbbször Izrael utolsó nagy politikai, szellemi és vallási virágzását. Rájuk hivatkoznak a későbbi korok prófétái és az egyesítési törekvések képviselői. A Bibliában leírt tetteiket és körülményeiket eddig még nem sikerült kétségtelen bizonyítékokkal alátámasztani, sőt az ásatások tanúsága szerint a terület gazdasági (és népességbeli) gyarapodása csak másfél évszázaddal később kezdődött. Konkrét utalást csak Dávidra találtak, az 1993-ban talált ún. Tel Dán sztélén ("és öltem meg {Achaz}jáhut, {Jeho}rámot, Dávid házának királyát"), amely Hazáelnek, Arám-Damaszkusz urának sikerét örökíti meg az izraeli Omri-dinasztia fölött. Ezenkívül a Kr. e. 9. századi moábi király, Mésa is utal sztéléjén Dávid házára.