Sok ember hajlamos - sőt éppenséggel vágyik – hinni a tündérek létezésében. Eme Apró Nép olyannyira kötődik a gyermekkor boldog emlékeihez, hogy merengve gondolunk rájuk, mint egy kevésbe materialista világ képviselőire. De a legtöbbünk számára ők az elveszett illúziók megszemélyesítői. Szerencsére ez nem mindenkivel van így. Mert én mióta az eszemet tudom, és sokan mások is, mindenféle tündért láttam már, és látok a mai napig. És ugyanolyan objektíven, azaz a külső világ részeként látom őket, ahogyan egy fát lát az ember.

A következő oldalakkal remélem elérni azt, hogy ezek a csodás lények ugyanolyan valóssá váljanak az olvasó számára is, mint amennyire azok nekem. Az lesz a legjobb, ha mindjárt az elején elmagyarázom, miért éppen én vagyok alkalmas erre a feladatra. Először is, keleti születésű lévén, soha nem próbáltak eltántorítani a tündérek megfigyelésétől, mivel ott sok ember tényleg látja őket, és még sokkal több ember tényleg hisz a tündérek létezésében. Ezért és más okokból is a tündérek látásának gyermekekben nem ritka képessége bennem felnőtt koromra is megmaradt. Ráadásul abban is szerencsém van, hogy ebben az életemben olyan családba születtem, és olyan barátokra tettem szert, akik között többen is látják őket, és utazásaim tovább bővítették ezeknek körét. Ezért amit leírtam, nem egy elszigetelődött gyermek képzelgése. Mindez számos forrásból gyűlt össze, amelyekbe beletartoznak tündérekkel folytatott beszélgetések is, amelyeknek körülményei egészen természetesek, habár meglehetősen szokatlanok voltak. Ezekkel a lényekkel ugyanolyan világos módon lehet kommunikálni, mint ahogy az köztünk emberek között szokásos, csak még egyértelműbben, mert bár a módszer (amire hamarosan rátérek) némileg különbözik, ám gyorsabb mint az emberi beszéd, és némely tekintetben sokkal pontosabb annál.

Ezeket a dolgokat azért fontos hangsúlyozni, mert ha egyszer sikerül a világot a tündérek szemével látni, annak új arca tárul a szemünk elé. Sok számunkra oly fontos dolog nekik mit sem számít. Például mindent tudnak életről és halálról, ám számukra ezekben nincs semmi bizonytalanság vagy tragédia. Az emberek oly gyakran kitérnek az élet megpróbáltatásai elől, és félnek a haláltól. A tündérek valóságosan látják az élet áramlását mindenben. Mi a formák világában élünk anélkül, hogy értenénk a formák mélyén megbúvó életet. Számunkra a forma elvesztése egyet jelent az élet végével, de a tündéreket ez soha nem vezeti félre. Mély értelmű és nagy hatású leckét tartogatnak számunkra.

Hogy a legtöbb ember számára miért nem láthatók a tündérek? Azért, mert bár ugyanabban a világban élnek, mint mi, ám testüket még a legritkább gázoknál is valamivel ritkább anyag alkotja. Úgy érzem, az őket tőlünk elfedő fátyol rendkívül vékony – oly vékony, hogy szinte bárki számára átlátható, aki egy csekély erőfeszítést tesz a megfelelő módon. A nehézség ennek a módnak az ismertetésével van, különösen azzal, hogy az mindenki számára érthető lehessen. Az eltérő látásmód egészen bizonyosan egyik fontos oka annak, hogy nem láthatók számunkra. Ha tehát az itt leírtak segítenek emberek látásmódját a tündérekkel kapcsolatban módosítani, ez egyre több és több ember számára teheti lehetővé megfigyelésüket.

Ez persze még nem minden. Egy különleges érzékszervet kell „felébreszteni” az emberekben ahhoz, hogy a tündéreket megláthassák. Az a világ, amelyben ők élnek, nem gyakorol közvetlen hatást megszokott érzékszerveinkre. Nem lehet megérinteni, tapintani őket, de természetesen láthatók. Igazság szerint a megszokott látásunk segít az észlelésükben, de ez az érzékszervünk önmagában túl durva a belőlük kisugárzott fény érzékelésére. Ám mindenkiben ott van rejtve a képesség a látásnál finomabb érzékelésre - mi több, meglepően sok ember már aktivizálta is ezt a magasabb rendű érzékelést, amely jól alkalmazható a bohém tündérvilág megfigyelésére. Végül is mindenkiben az érzékek széles tartománya áll rendelkezésére. Az érintés a dolgok szilárdságáról, az ízlelés a folyadékok, míg a szaglás a gázok világáról nyújt információt. Látásunk még ennél is finomabb dolgokról értesít, és a sornak még nincs vége ezzel. Van egy további, különleges látási képesség, amit tisztánlátásnak (clairvoyance) nevezünk.

Az tény, hogy a tisztánlátásnak valós fizikai alapja van, és ez a képesség nem is nagyon rejtélyes. A képesség forrása egy az agyban található apró szerv, az agyalapi mirigy. Az itt működő rezgések oly finomak, hogy nincs szükség az agyalapi mirigyhez történő fizikai átjuttatásukhoz semmiféle nyílásra a bőrrétegben, de mégis van egy különösen érzékeny terület az orrgyök felett és a szemek között, mely belépési pont az agyalapi mirigy felé. Az ember úgy érzi, mintha erről a pontról „nézne”, hasonlóan ahhoz, mint ahogyan a szemünkkel nézünk, habár tudjuk, hogy valójában csak általuk nézünk. Az érzékelés ezen a ponton keresztül egy dologban azért különbözik a megszokott érzékszervektől: odabenn nincs semmiféle a megszokott idegrendszeri struktúrákból. De ettől függetlenül, ahogy már elmondtam, az érzékelés ugyanúgy működik. Amikor a tündérek vagy hasonló lények finom anyagi világába akarunk betekinteni, csak annyit kell tennünk, hogy abból a bizonyos pontból tekintsünk ki a világba. Ekkor ez az érzékszervünk is ugyanúgy feléled, mint amikor felnyitjuk a szemünket (kivéve, hogy most egyetlen szemről van szó). Azt mondják nekem (mert nem teszek úgy, mintha nagyon jól ismerném a biológiát), hogy valaha, még az ember ősének számító primitív állatokban létezett kapcsolat az agyalapi mirigytől egy a bőrfelületen levő nyílásig. A jelenlegi agyalapi mirigy állítólag annak az időknek csökevényes maradványa. Ám az orvosok tudják, hogy az agyalapi mirigy távolról sem holmi csökevény, mert mindkét feléből olyan láthatatlan anyagokat választ ki a véráramba, amelyeknek döntő befolyása van a növekedésre és más életfunkciókra. Ezért az agyalapi mirigy bizony nagyon is élő és fontos szerv az emberi testben. És igen, arra is szolgál, hogy felfogjon olyan rezgéseket, amelyek finomabbak bárminél, amit más érzékszerveinkkel felismerhetünk. Bárcsak érthetőbben elmagyarázhatnám, de talán ez a legtöbb ami lehetséges. Bizonyos értelemben nem is baj, hogy ennek az érzékszervnek a használatba vétele nem erőltethető minden ember esetében. Mert minden kísérlet, amelyben a dolgok természetes fejlődésének menetét siettetik, erőltetik, veszéllyel jár. Az emberek gyakran türelmetlenek, kierőszakolják a tisztánlátó állapot elérését akaraterejük megfeszítésével, drogok szedésével vagy egyéb módon. Ám ha a tisztánlátás kifejlődése nem természetes módon történik, az ugyan gyakran nem biztonságos, de ettől még nem kevésbé valós, mint azon esetekben, amikor ez a képességet teljesen természetes úton érik el.

Felmerülhet a kérdés, vajon miért nem látja több ember a tündéreket. Azt hiszem, a válasz részben az lehet, hogy a legtöbb ember mire felnő szinte meg sem kíséreli használni ezt a képességét – sőt, ami azt illeti már gyermekkorában sem. Másrészt még azon kevesek közül sem sokan próbálják a helyes módon meglátni a tündéreket, akik tudják, hogy léteznek. Ezen oldalak vége felé lesz még erről mondandóm, ezért e témát most tegyük félre. Ami engem illet, én látom a tündéreket. Látom őket csukott szemmel is, de általában nem csukom be a szememet ehhez, mert ez egyfelől szükségtelen, másfelől pedig a tisztánlátással ráfókuszálva a meglátott tündérre, a normál látás sokat segíthet a részletek megfigyelésében. És sok tündér oly közel van a szabad szemmel való észlelhetőséghez, hogy sokkal könnyebb őket azzal megfigyelni. Nem vagyok fizikus, így fogalmam sincs, hogy miféle fényt vernek vissza vagy bocsátanak ki (mert ők maguk is fénylenek). De ha az lennék is, hol lenne olyan eszköz, amivel ilyen finom sugárzást mérni lehetne? Egy barátom azt javasolta, hogy próbáljam meg egy kölcsönkért szemüveget feltéve és levéve észlelni valami módon azt a fajta fényt, amiről itt szó van. Kipróbáltam, és valóban, a tündérek másként néztek ki a szemüvegen át, csakúgy, mint egy fa is másként festene. De ez a torzítás lehetett a szemüvegnek a szemre gyakorolt torzító hatása miatt is. A tündérek láthatósága romlik közönséges ablaküvegen keresztül is, de most is ugyanaz a kérdés tehető fel, mint az előbb: vajon nem lehet, hogy a szemhez jutó fény általános halványulása az ok? Ha valóban használható eredményt akarnánk, az efféle kísérletekhez nagyszámú látóra lenne szükség, és, hosszú időn át kellene folytatni őket. Jobb lesz tehát, ha néhány alapvető dolgot elfogadunk, és továbblépünk ahhoz a kérdéskörhöz, hogy milyenek is a tündérek, mivel ezt a célt tűztük ki magunk elé

Elsőként talán azt kellene elmondanom, hogy abban a láthatatlan világban a tündéreken kívül még sok más különféle lény is létezik, és sokféle tevékenység folyik. Ennek a könyvnek nem célja, hogy ezekkel foglalkozzon, de mert néhány ezek közül igen szorosan kapcsolódik a tündérek életéhez és tevékenységéhez, említést kell tennem róluk is a megfelelő alkalmakkor. Ezért azzal kell kezdenem, hogy elmagyarázom, a természetnek abban a birodalmában a tündérekhez kapcsolódóan két fontos életforma létezik Az az igazság, hogy a tündérek az emberekével párhuzamos, bámulatos evolúciós fejlődés képviselői. Ez is az emberhez hasonlóan végtelenül egyszerű formákból kiindulva tör egyre magasabbra a tündér fokozaton keresztül (amely önmagában véve is számos evolúciós fázist ölel fel) egészen az angyalokig vagy dévákig. A tündérek viszonya az angyalokhoz és dévákhoz ahhoz hasonló, mint amilyen az állatoké az emberhez. Szinte valamennyi tündér a természetben zajló folyamatokhoz kapcsolódik, és ez sok angyal esetében is így van. Az angyalok ugyan nem tartoznak e könyv témájához, és csak annyiban teszek említést róluk, amennyiben az a tündérekhez kapcsolódik, de el szeretném mondani, hogy a hozzájuk kapcsolódó elterjedt hiedelmek általában meglehetősen távol esnek a valósától. Ahogy az angyalok a valóságban élnek és léteznek, az önmagában is érdekesebb, mint azt a közkeletű hiedelmekből gondolhatnánk. Ez valamennyire kiderül majd, ahogy továbbhaladunk. Az angyalokról alkotott elterjedt képzetek számomra soha nem voltak vonzóak, mert azok szerint ők nemes erényekben bővelkedő, de igen kevés egyéni vonással bíró lények lennének, pedig a valóságban igen élénk karakterük van, mi több, elbűvölők. Erővel bírnak, semmiképpen nem negatív vagy gyenge teremtmények. Egyetlen egy van a róluk elterjedt képzetek közül, amely igaz: intelligensebbek az emberi lényeknél. Természetesen nagyon sok közülük messze felülmúlja ebben az embert – bizony, fenséges lények ők. Ehhez hasonlóan a tündérek is sokkal értelmesebbek és fejlettebbek, mint az állatok. Általában véve elmondhatjuk, hogy a tündérek magasabb evolúciós fokon állnak, mint az állatok. A későbbi esetek és példák kapcsán ez is kiviláglik majd.

Az említett evolúciós lánc alacsonyabb szintjein levő lényeket hívjuk elementáloknak, mivel életformájuk kevésbé rendezett, szinte nincsenek érzéseik, és persze nincs gondolatviláguk. Ezek általában aprók, ám méretük széles határok között mozoghat, jellemzőik és feladataik pedig még ennél is változatosabbak. De nekünk nem kell sokat foglalkoznunk velük, kivéve azon eseteket, amikor a maguk szerepében előfordulnak a tündérekről szóló leírásokban. Az elementál létforma a tündérekéhez hasonlóan szorosan összefonódik az emberek életével. A tündérek élete – ami ugyan evolúciós szempontból arra épül, mégis nagyon különbözik az elementálokétól – számos figyelemre méltó kapcsolódási ponton kötődik az emberekéhez. Az angyalokkal viszont már nem annyira könnyű kapcsolódási pontot lelni. Az angyalok testét alkotó anyag sokkal finomabb a tündérekénél, és fizikai látással egyáltalán nem észlelhető. Testük oly finom anyagból épül fel, hogy csak igen kifinomult tisztánlátó képességgel figyelhetők meg. Így hát, amíg angyalok szinte soha nem láthatók szabad szemmel, a tündérek azonban igen, különösen a szemünk sarkából nézve. Sok ember láthatja így – perifériás látásukat használva – őket. Az elmélet ehhez az, hogy mivel a retina középső része kifejezetten a látható fényhez szokott, nem képes a tündérekből származó finomabb, gyenge sugárzást felfogni. Ám a retina többi területe még 'friss', így alkalmas az ilyen észlelésekre. Néhány érdekesség az elementál létforma és az angyalok – ennek az evolúciós láncnak legfejlettebbjei – közötti kapcsolatról e könyv egy későbbi fejezetében lesz megtalálható.

Világossá kell tennem, hogy a létező több ezer fajta tündérből ebben a könyvben csak néhányat írtam le. Nem szeretném, ha bárki feltételezné, azt képzelem, hogy az összes létező fajtájukat láttam már. Azt nem mondhatom, hogy ők is olyan sokfélék, mint a rovarok, madarak, emlősök vagy halak, de nagy számban és igen változatos formákban léteznek. Gondolom, idővel valamennyi fő- és alfajuk kap majd rájuk jellemző, megkülönböztető nevet. Valójában a különféle mitológiákban már van nevük, de én elkerültem ezeknek a régi elnevezéseknek a használatát. Ezek ugyanis nagyon szorosan összefonódtak a valóságtól messze eső hiedelmekkel, ezért zavaróan hatnának témánk tárgyalásakor. Ezen túlmenően egy csomó előítéletes kép merülhetne fel az olvasó elméjében, mikor olyan elnevezéseket olvasna, mint manó, troll, sellő vagy hasonlók. Az efféle képzetek néha helytállók máskor meg nem, így hát – jobb a biztonság – inkább kerülöm ezeknek a régi fogalmaknak a használatát, és helyettük kitaláltam más, őket jól leíró, alkalmasabb neveket. Aztán pedig én a természetnek ezt az egész birodalmát a „tündérek” névvel illetem. Néha azonban ezeket a lényeket általánosságban természetszellemeknek is nevezik, és a „tündér” fogalma alatt ezeknek csak egy speciális csoportját, az erdők és kertek lényeit értik. Ez talán a pontosabb körülírás miatt jó ötlet is lehetne, de a „tündér” fogalma sokkal szélesebb körben érthető, így én inkább ezt az elnevezést használom a birodalom minden lényére.

Léteznek választóvonalak e birodalmon belül, amelyek ugyanolyan élesek, mint a miénkben az állatok és a növények között található. Ezek a választóvonalak az ismert (ős)elemek között húzódnak. Ezért e könyv tündéreket leíró része is hasonló felosztás szerint készült: víz, tűz, levegő és föld tündérekről.

Mert bizony a víz tündérei nagyon különböznek az összes többitől; a levegő olyan fajtáknak otthona, amik alapvetően mások, ugyanúgy ahogyan a madarak különböznek a halaktól vagy rovaroktól. Ez a tény alapja lehet egy természetes és megkerülhetetlen osztályozási módnak, olyannak, aminek használatával kevéssé távolodunk el a fizikai valóság tényeitől. A csoportok közti határvonalak persze a mi világunkhoz hasonlóan összemosódhatnak, hiszen némelyik hal tud egy kicsit repülni, míg más szárazföldi lények képesek úszni. De ettől függetlenül a határvonalak valósak és világosan felismerhetők.

Van azonban közöttük egy típus, amelyre a „tündér” kifejezés tökéletesen illik: a gyakran előforduló erdei vagy kerti tündéreké, kik e könyv lapjainak gyakori szereplői. Ők mindenfelé megtalálhatóak, és kontinensenként eltérő külsőt öltenek, ahhoz hasonlóan, ahogyan mi emberek is sokféle külső jeggyel rendelkezünk nemzeti hovatartozásunk alapján. Talán a legjobb módszer témánk részletezésének megkezdéséhez az, ha fejest ugrunk bele oly módon, hogy kiválasztunk egy tündért közülük, leírjuk őt tetőtől talpig annak reményében, hogy rajta keresztül és az ő társaságában szabadon és boldogan beléphetünk ennek az örömteli, barátságos és nagyon is valóságos népnek világába.