A levegőben megfigyelhető tündérek két nagy csoportba sorolhatók. Az első nagy, de meglehetősen vegyes csoportot hívhatjuk talán légtündéreknek, mivel a levegő az egyetlen természetes életterük. A másik csoport hasonlóan népes, de sokkal egyöntetűbb az előzőnél, és tagjainak élettere nincs a levegőre korlátozva. Ez utóbbiak nem a szó szoros értelmében vett légtündérek, hanem egy nagyszámú, magas fejlettségű csoport tagjai, akik korábbi – erdei, vízi vagy esetenként akár tűz-tündér – létformájukat meghaladták és új, magasan fejlett értelmi képességeiknek köszönhetően ebben az újabb létformában folytatják tovább életüket. Őket hívják szilfideknek. A továbbiakban én is ezt az elnevezést használom, mert célszerű és – végre ez egyszer – nem is kapcsolódnak hozzá téves képzetek. Hamarosan bővebb leírást is adok róluk, de egyelőre elég annyi, hogy nagyon jellegzetes, magas értelmi fejlettségű, igen hasznos és változatos eredetű lények ők.

A szó szoros értelmében vett légtündérek teste félig vízből, félig levegőből áll, és három jellemző csoportra oszthatók. Az első csoport tagjai nagy felhőtömbökben élnek, és lényük is abból épül fel. Méretük változatos, de testük mindig nagydarab, laza szerkezetű, ormótlan formájú, míg arcuk keskeny, többé-kevésbé emberi vonásokkal és ritka, felhőszerű, mögöttük lengedező hajjal. Az egész lény felhőszerű. A szárazföldi tündérek kedvelt jelmezesdi játéka helyett ők inkább azzal mulatnak, hogy felhő tömböket gyúrnak változatos alakzatokká. Ők a tündérvilág igazi szobrászai, és elégedettségük forrása az, ha együtt lebegnek a felhőikkel és formálhatják őket, de készségesen együttműködnek ebben másokkal is. Ha egy erre alkalmas felhőtömbbe beleképzelünk valami élőlényt, az máris alkalom a játékra. Például ha egy gyermek elég erősen irányítja gondolatait a felhőben élő tündérre, az be fog kapcsolódni a játékba, és megpróbálja a kívánt formára alakítani a felhőt. Persze nem érdemes megpróbálni az akaratunkat rákényszeríteni, mert ilyenkor könnyedén kitér, ám egy kis játékra könnyen kaphatóak. Nem túl értelmesek ugyan, de a természet számára nagyon fontos feladat, amit végeznek, mert az ő akaratuk hatására tömörülnek össze a kisebb felhőfoszlányok, és így kialakulhatnak a nagy, esőt hozó felhőtömbök. Ha a felhők feloszlanak, ezek a tündérek visszahúzódnak a hegyi tavakba, ködpárába és a tengerbe. Az összes levegőben élő tündérhez hasonlóan ők is nagyon kedves lények. Néha e légtündérek finom pasztellszínekbe öltöznek, és ilyenkor megkapó látvány, amint az égbolton lassan ide-oda úszva játszadoznak egymással. Ugyanolyan komolyan veszik a felhőszobrászatot, mint ahogy egy gyermek a homok- vagy építőkocka-vár építését. És ugyancsak kedvelik az érzést, amint a nyári zivatar szelének szárnyán alászáguldanak az esővel. Számukra a legkedveltebb napszakok a hajnal és a napnyugta, mert ilyenkor a felhőkön átsütő nap sugarai gyönyörű látványt nyújtanak. És ha érzelmein keresztül az ember is osztozik e gyönyörűségben, megpróbálják még látványosabbá tenni a bemutatójukat, mint az egyébként lenne. Különösen mély nyomot hagytak bennem hasonló, a trópusi Kelet-Ázsiában szerzett gyermekkori élményeim, melyekben megigézve bámultam az égi fényjátékot, és közben megpróbáltam kapcsolatba lépni az azt rendező lényekkel. Ma is szívesen gyönyörködöm a légtündérek játszadozásában, de annyi évi tanulmányozás ellenére sem sikerült megfejtenem az eső, hó és egyéb csapadékfajták és a légtündérek közötti bonyolult kapcsolatot.

Valószínűleg a legjellegzetesebb légtündér fajta az, amelyik a viharokkal áll kapcsolatban. Viszonylag kis termetűek – kb. 140-160cm magasak –, de nagyon formásak és gyönyörűek. Testarányaik hasonlóak az emberéhez, csak az arcuk rendkívül keskeny, amit áramló haj keretez. Alapszínük olyan, mint az ezüstfa levele, de halvány kék és ibolya fény sugárzik belőlük. Szoros kapcsolatban állnak a széllel (bár e kapcsolat nem olyan bensőséges, mint a légtündéreké felhőikkel), ezért ha szél van, szinte mindig akad belőlük néhány az égen. Ritkán ereszkednek le a földfelszín közelébe, inkább a magas égbolton vannak jelen, általában nagy csapatokban. Viszont ha viharos szél kerekedik, leereszkednek a föld vagy a tenger felszínéhez közel. Nagyon okosak, és ami azt illeti, természetük szerint is elég közeli rokonságban vannak a szilfidekkel. A légtündéreknek ők a feljebbvalói, és irányítják azok munkáját, míg ezeknek a vihar tündéreknek tevékenységét – a legtöbb más tündéréhez hasonlóan - angyalok irányítják. Az őket irányító angyalok szintén a viharok specialistái, és ha szélvihar készülődik, összesereglenek az egész környékről. És ahogy a zivatarok az élet legnagyszerűbb pillanatai a felhőtündérek számára, a vihartündérek számára a szélviharok jelentik ugyanezt. Ilyenkor végigszáguldanak az erdő fái felett vagy a pusztaságokon, de egyéb esetekben leginkább csak a magas hegyek ormai körül tanyáznak.

A távoli, nagy magasságokban él a levegő tündéreinek harmadik és egyben utolsó csoportja. Ezek elképesztő külsejű óriások, akiknek méretét a nagy magasság miatt nagyon nehéz megbecsülni. Sárkányokhoz hasonlóan úsznak tova az égen, és külsejük is nagyon hasonló egy a kínai hagyományok szerinti sárkányhoz: pikkelyesnek látszó külső, hatalmas fej és test, hosszú farok, valamint óriási szemek. Sokféle színben előfordulnak, és ezek mindegyike nagyon élénk és tiszta szín. Észrevehetően alacsony az értelmi színvonaluk, de ettől függetlenül központjai valamiféle elektromossághoz hasonló energiának. Bár látszólag kényelmesen lebegnek tovább az égen messze a legmagasabb felhők felett, valószínűleg nagy sebességgel mozognak. A vihar tündérek tőlük nyerik az energiát saját céljaik megvalósításához. Hihetetlennek hangozhat, de valahogy olyanok, mint valami óriási, az égi legelőkön szabadon kószáló történelem előtti tehén, ami szükség esetén oda tereltetik, ahol az általa hordozott energiára éppen szükség van. Soha nem ereszkednek a felhők alá, hanem még a viharzónákat is messze meghaladó magasságokban maradnak. Érdekesek, mivel furcsák, de alig valamit sikerült megtudnom róluk.

Sir Arthur Conan Doyle írt egy történetet A Magasság Rémei címmel, amiben hozzájuk hasonló lényekről mesél. Miközben egy közülük tovaúszik a magasban, lehet ugyan valamiféle kapcsolatot teremteni vele, de a felületes érzékelésen túl én nem vagyok képes érdemleges választ kapni ezektől az égi sárkányoktól, nemhogy gondolatok de még érzelmek formájában sem. Egy öreg angyaltól viszont megtudtam, hogy ők elsősorban energiatartálynak tekinthetők, amiből az angyalok és tündérek meríthetnek a munkájukhoz, így tehát áttételesen az időjárás alakításában van fontos szerepük.

A felhő tündérek félig a vízhez kapcsolódnak, az égi sárkányok már jobban illenek a levegő tündérei közé, a vihar tündérek pedig már igazán a levegő szülöttei. Ám a levegő őselem legjellegzetesebb képviselői a szilfidek. Ők a tündérek birodalmának legmagasabban fejlett lényei, és igazi élmény már látni is, de még inkább megismerkedni velük. Tökéletesen formázott emberi alakjuk van, gyönyörű gyermeki arccal, csak éppen még sokkal szebbel, mint egy átlagos ember gyermeké. Opálosan fénylő pára veszi körül őket, káprázatos látványt nyújtva. Úgy festenek, mint egy csodaszép emberi lény, akit olyan fényudvar övez, amilyen az opálon átszűrt napfény a legfinomabb pasztellszínekben játszva. Mivel testüket az átlagos tündérekénél sokkal finomabb anyag építi fel, a legtöbb ember számára észrevehetetlenek. Ám sokkal értelmesebbek is a többi tündérfajnál, és így könnyű felvenni a kapcsolatot velük, mert képesek a gondolatainkban olvasni, nincs szükség hát különösebb erőfeszítésre, hogy megértsük egymást. Ami azt illeti, sokan közülük sokkal fejlettebb értelmi képességekkel is rendelkeznek ehhez, mint a mai átlagember. Egy másik jellemzőjük, hogy nem kötődnek semmilyen helyhez vagy speciális tennivalóhoz, hanem oda mennek, ahová kedvük tartja, és sokféle munkát végezhetnek.

A szilfidek célja, hogy angyallá váljanak. Ettől már nem sok választja el őket, és némi igyekezettel a következő formát öltésükkor fejlődésük eléri az egyéniesültség fokozatát. Erre törekedve igyekeznek az angyalok közelében maradva a lehető legtöbb szolgálatot teljesíteni nekik, sőt még az emberiségnek is. A magasabb fokozat eléréséhez az angyalok iránti szolgálaton, az ő munkájuk megértésén át vezet az út. A leggyakoribb eset az, hogy a szilfid valamely angyal segítőjévé szegődik, és megtanulja őt szolgálni. Ebben a szerepben az angyal bizonyos meghatározott feladatokat bíz rájuk, és emellett a személyes hírvivői és segítőtársi munkát is ellátják. Ezért sok angyalhoz számos szilfid segítő is kapcsolódik. Ekképpen a szilfid tapasztalatok mellett a vonzódás érzésével is gazdagodik, ami igen fontos dolog. Az angyal törekszik is rá, hogy a szilfid kísérőiben rejlő szeretetet kibontakoztassa. A kapcsolatot kifinomult gyengédség jellemzi - a szilfid úszik a boldogságban, hogy az angyalt szolgálhatja, és gyakran felettébb büszke is a mellette betöltött szerepre. Az az igazság, hogy a szilfid a szó legtisztább, legmélyebb értelmében „szerelmes” angyali vezetőjébe, bár ez a kapcsolat annyira kifinomult, hogy szinte felfoghatatlan nekünk embereknek, akik számára a szerelem szó elválaszthatatlan a fizikai vonzalomtól. No és persze az ő szerelme állandó – ami egy további jelentős különbség!

Némely szilfideknek sok köze van az emberekhez. Gyakran feladataik közé tartozik, hogy enyhítsék a szenvedők fájdalmát, sőt néha még az is, hogy halálos veszélytől megmentsék őket. Gyakran ők az őrangyalok és megsúgják az embereknek, mi vár rájuk. Ugyancsak gyakoriak a kórházakban, különösen a haldoklók körül. Egyik örömmel végzett feladatuk az éppen eltávozott gyermekek segítése, akik ilyenkor furcsán, elveszettnek érzik magukat. Játszanak velük, a leggyönyörűbb tündérmesékkel szórakoztatják őket, kedves játékokat tanítanak nekik, vagy csodás helyekre viszik őket. Nagyon szeretik ezt a feladatot, hiszen mint a tündérvilág valamennyi tagja, ők is mindennél jobban vonzódnak a fiatalsághoz. Ezek a gyerekek aztán alig várják, hogy tündér-látogatóik újra visszatérjenek hozzájuk.

Középkori könyvekben említenek olyan szilfideket, akik varázslók szolgálatában álltak, és bármennyire babonának tűnik is ez, valóban igaz. Mert előfordul, hogy nem angyalokat, hanem emberi lényeket szolgálnak, és tapasztalataikat a gyakoribb eset helyett ebből a kapcsolatból merítik. Shakespeare Vihar című színművében Ariel alakja távolról sem a költői képzelet szülötte. Ami azt illeti, az egész általam ismert irodalomban az ő alakja a legtalálóbb leírása egy szilfidnek, amivel valaha találkoztam. Ariel karakterének részletes bemutatása – a szeretet és tisztelet keverékéből álló és őt mesteréhez fűző szoros kötelék, bajkeverői hajlama, Prospero hatalmából táplálkozó gyors és ügyes cselekedetei, más lények iránt mutatott türelmes elfogadása, a lusta Caliban megregulázása, a természet erői feletti uralma – mindez azt mutatja, hogy a költő ismeretei erről a tárgyról is ugyanolyan helytállóak, mint azokon a területeken, amelyeken már elfogadták azokat bizonyosságként.

A szilfidek különlegesen széppé teszik a levegő birodalmát. A belőlük áradó kegyes szolgálat és odaadó csodálat érzése oly mélységes, érzékelésük oly kifinomult, vidám és könnyed, csínytevési hajlamuk oly jól fejlett, hogy messze kiemelkednek a levegő más tündérei közül. A víznek megvan a maga örömforrása, a tűz idegen bár, de csodálatos, ám kizárólag a levegő ad otthont olyan mennyei teremtményeknek, akiknek az emberekkel kapcsolatos éles lényeglátása és szeretetteljes megértése angyali hatalommal párosul.

Egy másik sajátossága a levegő birodalmának, hogy ott nincs fizikai élet, amihez a tündérek kapcsolódhatnának. Hiszen a földfelszín és a víz tündéreinek feladatai számtalan fizikai létformához kapcsolódnak. A tündérek számára még a sziklák is élők, és a tenger mélye is sűrűn benépesített. Ám a levegő a végtelen szabadság hazája. Így a hozzá kapcsolódó érzésekben is kevesebb a rend, szervezettség és zsúfoltság. Az ég mérhetetlen távolságai szinte teljesen néptelenek. A felszín közelében a szilfidek kószálnak, fenn a magasban szórványosan a lég- és vihar tündérek jelennek meg, míg végül a legmagasabb régiókban, sok-sok kilométeres magasságokban a ritka sárkányok barangolnak – ilyen hát az a birodalom, amit jogosan tartanak számon minden olyan dolog szinonimájaként, ami szabad.