A kőóriások

A világ keletkezése előtti időben élt egy isten, akinek a neve Virakocsa volt.Ő teremtette az első földet. Még nem volt sem, nap sem hold, sem csillagok nem léteztek. Virakocsa óriásokat faragott és festett, de mielőtt életet lehelt volna beléjük, hosszasan tűnődött, helyes-e , ha magánál nagyobb termetű lényekkel népesíti be a Földet.

Végül összezúzta őket, és újra neki látott. Ezentúl vigyázott, hogy csak akkora embereket formázzon, mint amilyen ő maga is volt. Élete lehelt beléjük, majd így szólt hozzájuk:

- soha ne feledkezzetek meg arról, hogy tisztelnetek kell engem. Legyetek becsületesek, szorgalmasak és jók, különben elpusztítalak benneteket!

Ideig-óráig az emberek követték Virakocsa parancsait, lassanként azonban mindent elfelejtettek, még az isten létezését is.

Virakocsa haragra gerjedt. Nem bírta tovább nézni az emberek viselkedését. Megátkozta őket úgy, amint ígérte: egyesek kővé változtak, másokat a föld nyelt el. Végül , hogy ennek az átok sújtotta életnek még a nyomait is eltüntesse, özönvizet bocsájtott a földre, amelyben minden elpusztult. Csupán három szolgát tartott meg, hogy azok segédkezzenek neki a világ újrateremtésében.

Mihelyt a föld teljesen megszáradt, el is kezdte a munkát. Úgy határozott, hogy mindenek előtt világosságot teremt, hogy az embereknek ne kelljen egész életüket sötétségben tölteniök. E célból elment egy óriási tó partjára, amelyet később TITICACA-tónak hívtak. Egy intésére jött elő a NAP, a HOLD, előjöttek a csillagok. Ragyogott a NAP, de amikor meglátta a feljövő HOLDAT, amely még nagyobb fény árasztott, mint ő, irigységből egy marék hamut szórt rá. Ezért vannak a Holdon mindmáig szürke foltok.

Virakocsa nagy haragra gerjedt mivel a három szolgája közül az egyik engedetlennek bizonyult. Már pedig, ha ő azt akarta, hogy ez az új világ tökéletes legyen, semmilyen hibát nem nézhetett el. Meg kellett hát szabadulnia az engedetlen szolgától. A két másik segítségével összekötözte a férfi kezét-lábát, és egy tutajon kilökte a tó közepére. Ezután hűséges szolgáival elindult Tiahuanako felé.

Mihelyt megérkeztek, tüstént munkához láttak. Virakocsa szigorú parancsokat adott a szolgáknak, és ügyelt arra, hogy ezeket a parancsokat a legapróbb részletekig kövessék.

Különb-különb embereket faragott kőbe, hogy ezek népesítsék be a földet. Életet adott nekik és szétküldte őket a négy égtáj felé, hogy válasszák meg a vidéket, ahol élni kívánnak.

Az emberek, akik látták Virakocsát, azt mesélik, hogy fehér bőrű hosszú fehér ruháját a derekán öv fogta össze, kezében hatalmas botot és egy könyvet tart.

Amikor Virakocsa befejezte a munkát, elindult, hogy megnézze, miként viselkednek az új emberek a Földön.

Megérkezett Kacsába, de annak lakosai nem ismerték fel, sőt, mivel annyira más volt, mint ők, az életére törtek. A faluban senkinek nem volt ilyen színű bőre, ilyen ruházata, és nem tartott a kezében efféle tárgyakat. Már elfelejtették, milyen is Virakocsa. Az isten ekkor letérdelt, arcát az ég felé emelte, mire hatalmas tűzvész nyargalt le a domb lejtőjén, és lángba borította a falut. Még a kövek is szalmaszálként égtek. A rémült indiánok ekkor ismerték fel Virakocsát. Odafutottak hozzá, és kegyelemért könyörögtek. Áldozatokat halmoztak elé, és esküdöztek, hogy imádni fogják az idők végezetéig.

Virakocsa ekkor megszánta őket és botjával megállította a tüzet, de hogy az emberek ne feledjék el ezt a pillanatot, az egyik dombon nem oltotta el a lángokat. A tűz itt sokáig lobogott. Mire elaludt, a hatalmas kövek olyan könnyűekké váltak, hogy egyetlen ember is fel bírta emelni őket. Az indiánok még hosszú ideig áldoztak Virakocsának ezeken a különös köveken.

Virakocsa ezután az óceán felé vette az útját, ahol már várták a szolgái. Az isten nem egyedül érkezett a tengerpartra. Férfiak és nők vették körül, mert hallani akarták búcsúszavait.

-Örökre elmegyek- mondta nekik-, de elküldök majd valakit az égből, aki vigyáz rátok, és megtanít titeket mindenre.

Azzal megfordult, elindult az óceán felé, majd a VÍZEN JÁRVA eltűnt a látóhatáron. Ezért is nevezték az indiánok Virakocsának, mert ez a név azt jelenti, hogy a " tengerhabja". A tengerparton azóta is lesik Virakocsa küldöttének megjelenését...

forrás : Keszilla