Ez az utazás egy kissé csalódást okozott néhány tagnak, mert a program nem úgy alakult, mint amire számítottak. Az „idősebb” hívők megvigasztaltak és meggyőztek mindenkit a csoportjukban, hogy a csalódottság biztos jele a Vele történő találkozásnak, és Swami halogatása nem egyenlő a visszautasításával. Bármi is történjék, ezek az emberek nem engedték, hogy kétségbeesés legyen úrrá a többieken. Ugyan azzal a lelkesedéssel folytatták a napi teendőiket. Odaadással imádkoztak és énekeltek, rendezett sorokban közlekedtek az ashramban, az Úr nevét zengve. A hitüknek és meggyőződésüknek megfelelően Február 15-én a Swamival való találkozás sorra került! Amikor aznap este a Bhajanoknak vége lett, Swami hívatta a központi bizottság titkárát, Mr. Chakravarthyt a pulpitusra. Az utasítása szerint a férfi néhány szóban a következőket hirdette ki: „Lesz egy Program a fegyelmezett magyar hívők előadásában holnap este a Sai Kulwant hallban.” A „fegyelmezett” melléknév elhangzásához mindenképpen ragaszkodott a minden-tudó Swami. 

Professzor Anil Kumar éppen Swami mellet ült és ő említette Swaminak, hogy Telugu nyelven is mondják be! Utánozhatatlan stílusban ezt meg is tette. Már önmagában véve az is érdekes dolog, hogy a professzor éppen Swami mellett ült. Egy diák megrajzolta Anil Kumart és Swami észrevette. Magához hívta a fiút és alaposabban szemügyre vette a rajzot.  Úgy találta, hogy a vázlatrajz nagyon hasonlít a professzorra. Így odahívta és megmutatta neki a rajzot.  A diák nagyon boldog volt Swami váratlan elismerése folytán, a professzor pedig el volt ragadtatva a váratlan kegytől és ajándéktól. Majd néhány Swamihoz idézett vicces mondattal félbeszakítva mosolyt csalt az Isteni Arcra, és a professzor leült Swami mellé. Így került Swami mellé, amikor a magyar program bejelentése elhangzott.

16-án az összes magyar hívőt a Sai Kulwant csarnok legközelebbi márvány blokkjába ültették le. Swami 4:30-kor érkezett meg darshanra és teljesen körbe ment, mielőtt a verandára érkezett volna. Swami tett egy kis kört az általános iskolás gyerekek körül, és szükségtelen mondani, hogy a Védák zengését óriási hangerejű szintre emelték. Ezután a férfi oldal felé indult el a veranda irányába, ahol 30 Nilgiriből, reggel érkezett sadhut (lemondásban élő személy) ültettek le.  Óriási tisztelet tükröződött a sadhuk arcáról amikor Swami megközelítette őket. Mindannyian térdre ereszkedtek és meghajoltak Swami előtt. Az összes idelátogató sadhut sorban bemutatták Swaminak és Ő megáldotta őket. A nilligirisi hegyek lakói is benyújtották a kérésüket egy Swaminak készített programra és úgy tűnt Swami belegyezését adta.  Megáldotta az összes sahdut óriási örömmel az arcán. Ezután Swami a veranda központi részén foglalt helyet, és kérte, hogy kezdődjék a program.

Két hölgy jött elé és mutatta be Swaminak a program füzetet és egy rózsát. Teljesen át voltak itatva örömmel és mosollyal amikor Swami megáldotta őket. Két férfitársuk követte őket, akik szintén egy rózsát adtak át Swaminak. Rövid beszéd után, amiben teljes szívükből megköszönték Swaminak a hőn áhított lehetőséget, az Ő Isteni Jelenlétében történő éneklést.

 Omkárral és a Sanathana Dharma szentírás zengésével kezdték programjukat! 

Eztuán kezdődött a dalok éneklése – és Óh! Milyen csodálatos dallamok voltak! A kíséret szintetizátor, gitár, hegedű és fuvola volt és sugárzó mosoly! A karmester mozgása mind áldás és gyönyörűség volt, ahogyan a csoportot a dallam magasságaiba és mélységeibe vezette. A dalok külföldi nyelven szóltak semmi kétség, de az arcok kifejezése és a levegőben érezhető érzések mindenki számára érthető volt, aki a szív nyelvének  ismeretében egy kicsit is járatos! 


Még a csarnokban ülő Sadhu urak és hölgyek is elmélyültek azon, hogy az odaadásnak nincsenek nyelvi és vallási határai. Ez az egyetlen Úr iránt érzett szeretet legtisztább formája. Minden egyes dal végén az imádók (az előadók szót nagyon rossz lenne ebben a helyzetben használni) meghajoltak Swami előtt és így kezdték a következőt. A szívek, a torkok és a szájak nagyra nyíltak és a Magyar hangok elárasztották a levegőt. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy ezek az emberek ki voltak éhezve (hungarling) az Isteni Szeretetre és eldöntötték, hogy ezen az ünnepen részesülnek abból, amit Swami ilyen szeretetteljesen felkínált. 

A zene telis-tele volt élettel és energiával és egyben meditatív is volt a hatását tekintve.  12 dal hangzott el semmi perc alatt és Swami megkérdezte: „Van még dal?”  Teljesen izgatottak voltak. A karmester és a vezető előre jött Swamihoz és a szeretetteljes szavainak fogadtatásával megkezdődött egy másik időszámítás.  Majd később lesz még egy dal, Swami kezével körözni kezdett, materializálva egy aranyláncot a karmester-nek! Közelebb hívta őt, és Swami a nyakába akasztotta. a láncot. Csak mosolygott nagyon és egy szót sem tudott szólni. Majd Swami minden hölgyet megajándékozott gyönyörű, papagáj zöld szárival és minden férfit fehér szafari ruhával. Prasadamot (áldott ételt) is megáldotta szétosztásra, és ahogy ez folytatódott, két hölgy adott át Swaminak fehér zsebkendőt, amit neki készítettek. Az egyiket elvéve Swami azonnal megtörölte arcát így az imádó és a közönség örömükben tapsoltak.  Egy másik férfi nyújtott Swaminak egy Szűz Anyát és a kisded Jézust ábrázoló képet, amelyet Swami megáldott.  Swami elfogadott minden levelet, és ahogy ezek az emberek mozogtak és viselkedtek érthetővé vált, miért használta Swami a „fegyelmezett” melléknevet az előző napi bejelentés során. Swami azt mondta, hogy énekeljenek bhajant és két bhajant nagyon jól el is énekeltek. Majd ezt még néhány bhajan követte, amit a diákok énekeltek. A bhajan véget ért és az Arati vette kezdetét, majd Swami visszavonult a Yajur Mandírba.

forrás : saihirek.sathyasaibaba.hu/