Írta: VOPUS szerkesztő

Tibet, a világ legmagasabb fennsíkja, Kína és India között fekszik, a legnépesebb ázsiai nemzetek között, és több más ország mellett, határos Oroszországgal és Mongóliával; a legújabb régészeti feltárások bizonyítják, hogy a Tibeti Fennsíkon éltek emberek legalább 30.000 évvel ezelőtt is, de az írott történelme és civilizációja eléggé szűkös... Tisztelt előkelőségek az emelvényről, testvérek és nővérek a közönségből, először is Őszentségének a Dalai Lámának üdvözletét tolmácsolom, akit meghívtak erre az összejövetelre, de bizonyos előreláthatatlan okokból kifolyólag nem fogadhatta el a meghívást. Sajnálkozásával együtt üdvözli mindannyiukat, és reméli, hogy ez a kongresszus nagy sikernek fog örvendeni. A továbbiakban szerény üdvözletem mindannyiuknak; nagy megtiszteltetés itt lennem és megosztanom önökkel pár szót Tibet kulturális és szellemi gazdagságáról. Nagy lehetőség számunkra részét képezni India fontos kulturális hagyatékának, amelyet az 1300-as évek végén vittek el és őriztek meg a Hó Országában, ahogyan Tibetet nevezik, és napjainkban olyan megpróbáltatások érték, hogy szinte eltűnt a föld színéről. Tibet, a világ legmagasabb fennsíkja, Kína és India között fekszik, a legnépesebb ázsiai nemzetek között, és több más ország mellett, határos Oroszországgal és Mongóliával; a legújabb régészeti feltárások bizonyítják, hogy a Tibeti Fennsíkon éltek emberek legalább 30.000 évvel ezelőtt is, de az írott történelme és civilizációja eléggé szűkös.  Tibet első királya Nyatri Tsampo, akit Bengál egyik Hercegének a leszármazottjának tartanak, Kr.E. 242 körül érkezett Tibetbe, és ezzel kezdetét vette a Tibeti Királyság. Kr.U. a VII. századnál nem később Tibetnek már saját írása, nyelve, kulturális és történelmi hagyatéka volt. Azokban az időkben a tibetiek olyan írást fejlesztettek ki, amely a Szanszkrit írásnak egy rövid formája, amely 30 mássalhangzóból és 4 magánhangzóból áll, amely képes megfejteni India teljes Szanszkrit Kánonját; a nyelv pedig a leghasonlóbb a szanszkrithoz, és bármi, amit ki lehet fejezni szanszkrit nyelven, kifejezhető tibeti nyelven is. A hetedik századtól a tizenegyedik század végéig teljesen lefordítottak minden indiai értekezést tibeti nyelvre, nagyrészt a Buddhista Kánont, Buddha tanításait és különféle indiai bölcsek megjegyzéseit, és ugyanakkor a szekuláris irodalmat, az ayurvédikus asztronómiát és sok más témát, amelyek azokban az időkben jellemzőek voltak Indiára, ezekben bennfoglaltatik minden hagyomány és sok tibeti elbeszélés is. Így Tibet az indiai hagyomány befogadója lett, különösen Nalanda, Vikramashila, Takshashila és Uddandapuri, de sok más indiai tanulmányi központé is. A buddhista hagyomány szerint a tanulmányi témák összességét öt tárgyra osztják, éspedig: a Nyelv Tudománya és az Irodalomé, szanszkritul „Shabdavidya”, a Logika Tudománya és az Érvelés, szanszkritul „Hituvidya”, és a Gyógyítás és Orvoslás Tudománya, amit szanszkritul „Chikitsavidya”-nak nevezünk, és van még a Művészet, a Szobrászat és Építészet, szanszkritul „Shilpavidya”, és az utolsó – a Spiritualitás Tudománya, az „Adhyatmavidya”. Mindezen tanulmányi tárgyak tartalmazzák azon művészetek és tudományok összességét, amelyeket az ősi indiai bölcsek és tudósok tanulmányoztak; ezeket Tibet Havak Országának átadták, ahol napjainkig meg lettek őrizve.  A spirituális kulturális gazdagság... Mielőtt erről beszélnénk, tisztáznunk kell, mire utalunk, amikor a „kultúra” és a „spiritualitás” szavakat használjuk, mert ezeket a kifejezéseket manapság többféle módon használják; ha nem tisztázzuk már az elején, lehet, hogy zavart keltünk vagy tévesen értjük meg. A „kultúra” szó egy relatív új kifejezés az angol nyelvben, amelynek napjainkban nagyon sokféle és különböző mellékértelme van. Nyugaton a „kultúrát” használják úgy a rosszra mint a jóra. Például azt mondjuk „az erőszak kultúrája”, „a rombolás kultúrája”, „a háború kultúrája”, és így tovább. Azonban a tibeti nyelvvel és az indiai nyelvekkel összhangban a „kultúra” kifejezés csupán a jóval áll kapcsolatban, mi nem mondjuk: „az erőszak kultúrája”, „a háború kultúrája”, mert ezek kulturálatlan tevékenységek és kulturálatlan kifejezések. A szanszkrit kifejezés „Sanskritic”, ami azt jelenti „jól művelt”. Következésképpen mi nem használjuk a „kultúra” kifejezést másképpen, mint pozitív és jó értelemben. Ami az elme művelését illeti a spiritualitásban és a tisztaságban, akkor, amikor teljesen kifejlődik egy ilyen belső állapot, azt nevezzük „kulturális”-nak. Acharya Narendra Dev, India egyik nagy bölcse, a huszadik században úgy határozta meg a „kultúrát”, mint „az elme földjének agrikultúrája”. Pontosabban, azt mondta szanszkritul: „chittabhumi ki kheti hai”, ami az jelenti: „az elme földjének művelése vezet a »kultúrának« nevezett eredményhez”, és az ilyen elmék olyan belső állapotot eredményeznek, amelyet nem határoznak meg „kulturális”-nak nevezett belső érzelmek; és egy ilyen belső állapotú ember olyan kifejezésmódokat alkot, mint a Zene, a Tánc, Irodalom, Vers, Művészet, Építészet stb. Ezeket szintén „kulturális”-nak nevezzük, mert a kultúra kifejezésmódjai. A művelt belső állapot kreativitást ad a szépségben, a dallamban és békében stb. Mindezek a kultúra részei. A spiritualitás a belsőnk tudományát jelenti. Az emberi elme olyannyira ahhoz a feltételhez kötött, hogy a figyelmét csak a megszokott dolgokra irányítsa, hogy képtelen az önelemzésre, képtelen megérteni a jelenbeli természetét. A gondolkodásunk folyamata mindig az anyagi dolgokra irányul, és úgyszintén a múltra vagy a jövőre, soha nem irányul a belsőnkbe, és soha nem összpontosul a jelenre. Mikor a tudat és az elme összpontosításának a gyakorlásához kezdünk, akkor, lassanként, a belső bölcsesség felébred. Ez az a bölcsesség, amelyet belül találunk, és amely ha felébred, az emberi lény megláthatja saját magát, olyannak, amilyen a jelenben, mindenféle elterelés nélkül. Egy ilyen belső állapotot nevezünk bölcsességnek, szanszkritul „Pragya”, és egy ilyen bölcsesség spirituális. Benne található az emberi jóság Szelleme, és Buddha Lényegének Szelleme úgyszintén. A buddhista természet magja ural minden érző lényt, és ez alapján minden érző lényt egyenlőnek tekintünk; egy ilyen mag megvalósítása, egy ilyen lehetőség, amelyből kifejlődhet minden érző lény belső állapota, fejlődhet, kiválóvá válhat abban a képességben, hogy mindent tudjon, az ébredés természetében, és a feltételek hiányában, ezt nevezik spiritualitásnak. Tibetnek valóban bőségesen jutott a spiritualitásnak ebből a hagyományából, főleg a buddhista hagyományból. Ahogyan már korábban is említettük, a hetedik századtól a tizenegyedik századig a teljes tibeti nép, egész nemzete által elkötelezett volt az indiai buddhista hagyományok és tanítások befogadásában, ennek a kánonnak a lefordításában, terjesztésében és gyakorlásában. A pre-buddhista szellemi hagyományt Tibetben Bon-nak nevezték, ez a Bonizmus. Ez elég hosszú időn keresztül megmaradt Tibetben, de csupán szájhagyomány útján; nincs írott tanítás. Így hát, a Buddhizmus bevezetése után Tibetben a Bon tanítások egészére volt egyféle hatása a buddhista írásoknak, és manapság ez a Bon áramlat, de ma már nagyon nehéz megkülönböztetni a Buddhizmustól, ami a filozófiai és spirituális oldalait illeti. Tibet eléggé távol található a sűrűn lakott nemzetektől; mindig önellátó volt a szükségleteiben. A teljes népesség teremtett egy belső erőt a kulturális hagyományok és a saját hagyományainak a megteremtésére. A tibeti kultúrára, ami tulajdonképpen egy érintetlen indiai-buddhista kultúra, nem volt hatással egyetlen más kultúra vagy neo-buddhista kulturális megnyilvánulás sem. Tibetben egy tiszta buddhista kultúra maradt meg, amely a művészet és az irodalom számos formájában megnyilvánult. Azt hiszem, hogy Tibet az egyik leggazdagabb ország a kanonikus spirituális buddhista tanulmányok és írások tekintetében. Tibetnek nagyon rövid kulturális és spirituális történelme van, ahogy már említettem, legtöbb 1300 éves. Annak ellenére, hogy kicsi a népessége, a történelem bármely pillanatában soha nem több hatmilliónál, rettentően sok írást szült, a világon a leggazdagabb irodalmat, amelyet soha nem találtunk meg olyan országokban, mint Kína vagy India, amelyeknek nagy a népessége és a történelmük több mint ötezer éves. Még így is, ha összehasonlítjuk a Kína, India és Tibet által alkotott írásokat a buddhista írásokkal, ez nem kevesebb, mint a jelenleg fellelhető írások Indiában vagy Kínában. Ez azt jelenti, hogy Tibetnek van a leggazdagabb spirituális hagyatéka Indiából. Természetesen van valamennyi hozzájárulás Kínából is, azonban Kína hatását az ételek készítésében, a ruhák varrásában, és valamennyire a mezőgazdaságban találjuk meg. Ezeken kívül, a spirituális, vallási, filozófiai, egészségügyi, asztrológiai, művészeti és szobrászati hagyatékot, mindezeket a buddhista Indiából örököltük. Napjainkban nagyon sok hangszert találunk, ahogyan ma reggel is láthatták, ahogyan hangszereken játszottak, mindezeket Indiából örököltük, olyan helyekről, mint Takshashila, Nalanda vagy Vikramashila, Uddandapuri, stb. Manapság már nem találjuk meg őket Indiában, de teljes egészükben megőrződtek Tibetben. A vajszobrászat, a portré szobrászat, a Kangra festészet, mindezeknek a „Chitra rachana” szanszkrit irodalom az alapja, ami azt jelenti, a festészet tudománya, a művészet tudománya. Ezek Indiában már elvesztek az eredeti szanszkrit formában, azonban a tibeti fordításaikat őrzik még Tibetben; mindezeket a Thangka festményeket, vajszobrokat, mellszobrokat, mandalákat, színes homokmandalákat, mindezek teljesen elvesztették Indiában; azonban mindenféle torzulás, kopás nélkül, ezek még mindig elérhetőek, beleértve a továbbadást, a szóbeli átadást és az eredeti álom magyarázatát, mindezeket még őrzik Tibetben. Következésképpen Tibetnek nagyon gazdag spirituális és kulturális hagyatéka van, nagyon mély kapcsolatban az emberiség jólétével, még a huszonegyedik században is. Ezt meg kell őrizni és védeni. Az emberiség nem engedheti meg, hogy elveszítse ezt a spirituális civilizációt. India hagyománya, amelyet Tibetben őriztek meg, és maga a közös, lényegi pontja minden spirituális hagyatéknak: a szeretet és az együttérzés; a teljes Buddhizmus a szeretetre alapszik, az együttérzésre és erőszakmentességre. Azt hiszem, hogy manapság még jobban mint valaha szükség van a kultúrára és spiritualitásra, ahogyan az előttem szólók is jó okkal említették a mai emberek problémáit. Véleményem szerint manapság számtalan kihívás ér minden lényt a Föld Bolygón: az erőszak növekedése, különféle formákban, háború formájában, terrorizmus formájában, szervezett bűnözés formájában, kizsákmányolás formájában, stb. Senki sincs már biztonságban sehol. Azt hiszem ez egy nagy kihívás a teljes emberiség számára. A második kihívás a környezetünk lepusztulása, az ökoszisztéma egyensúlyának felborulása, a globális felmelegedés. Az alapvető emberi szükségletek, a levegő, amit lélegzünk, a víz, amit iszunk, teljességükben szennyezettek, fertőzöttek. Nehéz tiszta levegőt találni, amit lélegezhetünk, nehéz tiszta ivóvizet találni. A környezet leromlása egy másik kihívás. A gazdasági különbségek, a készletek helytelen felhasználása és a gazdaság jelenlegi recessziója, ez egy még nagyobb kihívás. Végül is pedig minden emberi lény megmentésének forrásai a vallások, de manapság vallási intoleranciáról és a civilizációk közötti konfliktusokról beszélünk. A boldogság forrását így hát a konfliktus és az erőszak forrásává változtatták. Szembe kell néznünk mindezekkel a kihívásokkal. Az egyetlen út, hogy szembenézzünk ezekkel a kihívásokkal, a spirituális hagyatékunk, a szeretet és az együttérzés hagyatéka, egy olyan életmód öröklése, amely másoknak is megengedi, hogy éljenek. A buddhista szemlélet szerint az emberiség háromféle életmódot ismer. Az első mód: mások terhére élni. Manapság az emberiség többsége így él, mások terhére, másokat kizsákmányolva, visszaélve mások jogaival; az emberek nagy része így él. Ez nem egy életmód. Minden pillanat egy halál, de az emberek ezt az életmódot választják. Egy másik módja az életnek: élni, és másokat is élni hagyni. Ha képesek vagyunk így tenni, azt hiszem, hogy a Föld jobb hellyé változik az élet számára. Végül pedig, egy emberi életmód: ez az volna, hogy másokat szolgálj. Az élet értelme nem ez: hagyj másokat is élni; az emberi élet célja másokat szolgálni, másokat segíteni, de ez csak akkor történhet meg, ha az elméd együttérzéssel van teli, egy szerető lélek vagy; ez a követelménye ezeknek az időknek, és ez az emberi élet lényege. Ez a kongresszus figyelmet fog fordítani a nagy emberi értékekre, ezek között a buddhista életmódra: élj azért, hogy másokat szolgálj, ami nagyban segíteni fogja az emberiség jövőjét. Még egyszer, nagyon hálás vagyok mindenkinek, hogy felajánlották a lehetőséget, hogy önökkel együtt legyek, és a figyelemért, amellyel hallgatták a gondolataimat. Nagyon szépen köszönöm! Az emberiség nem engedheti meg, hogy elveszítse ezt a spirituális civilizációt. India hagyománya, amelyet Tibetben őriztek meg, és maga a közös, lényegi pontja minden spirituális hagyatéknak: a szeretet és az együttérzés; a teljes Buddhizmus a szeretetre alapszik, az együttérzésre és erőszakmentességre. Azt hiszem, hogy manapság még jobban mint valaha szükség van a kultúrára és spiritualitásra, ahogyan az előttem szólók is jó okkal említették a mai emberek problémáit.

forrás :www.vopus.org