Számosan közülünk úgy állunk a párkapcsolatainkhoz, mintha pókereznénk.

Minden lehetségest elkövetünk annak érdekében, hogy felülkerekedhessünk. Ha pedig ez nem sikerül, akkor blöffölünk. Úgy teszünk, mintha olyan lapjaink lennének, amilyenek nincsenek is. Csalunk. Hazudunk.

S amíg ez a modellje posztmodern korunk nagyon sok párkapcsolatának, nem ez a modellje a Kézirat Megszentelt Párkapcsolatának.

Hadd legyek innen nagyon nyomatékos. A Megszentelt Párkapcsolat nem mindenkié. Gyakorlatilag, úgy sejtem, hogy csak sokkal kevesebben képesek erre, vagy akár csak akarják bevállalni ezt, mint akik inkább az emocionális kártyajátékokat preferelják inkább.

Ez a fajtája a párkapcsolatnak a lehető legnagyobb őszinteséget igényli, mind tőled, mind a partneredtől. Ahelyett, hogy rejtegetnénk a lapjainkat, az összeset leterítjük az asztalra. Minden reményünket, minden félelmünket, az összes kicsinyes és féltékeny gondolatunkat, az összes összejátszásunkat: mindezeket kitesszük az éberség tiszta fényére, hogy partnerünk láthassa ezeket. És neki ugyanezt kell tennie. Nem fog működni, amennyiben nyitott hátsó ajtókat helyezünk el az elménkben, hogy elmenekülhessünk. Nem fog működni, ha mindkét partner nem abszolút mértékben feddhetetlenül őszinte egymáshoz.

Az oka pedig ennek a radikális típusú őszinteségnek az, hogy enélkül, a Párkapcsolat Alkímiája nem nyerhet teret. Na, ez egy új kifejezés lehet nagyon sok ember számára, még a benső alkímia tanulói számára is, mivel a bizalmas kapcsolat dinamikája nagyon ritkán kerül boncolgatásra a négy fő alkímiai áramlatban (egyiptomi, taoista, Jóga Tantra és Buddhista Tantra).

Szóval, úgy gondolom, jó lenne definiálni, mire gondolok mindevvel, és lefektessék pár alapot. Mint mindenféle alkímiában, itt is egyik formából alakítunk át egy másikba. A forma, ez esetben, az az inter-dinamika, ami két ember között alakul ki. Egy idő után, az emberek hajlamosak megszokott kerékvágást kialakítani. Az az élénkség, ami a kapcsolat elején volt, halványulni kezd. Mindkét ember többé, vagy kevésbé öntudatlanná válik. A nyers, durva realitás az, hogy folyamatos odafigyelést igényel, és szándékoltságot egy kapcsolatnak a tudatos, és élő állapotban tartása.

Számos partnerkapcsolat mellékvágányra fut, mert a partnerek vagy nem akarják, vagy képtelenek a kellő erőfeszítésekre, hogy életben tartsák a kapcsolatukat. Ahelyett, hogy kapcsolatuk minden pillanatának az újdonságát tapasztalnák meg, egyfajta tompultság szivárog be ebbe az idők során; ami valaha izgalmas volt, az mára unalmassá lett. S ami még rosszabb, egyfajta pszichológiai és érzelmi letargia jelenik meg, mindkét partner megadja magát ennek az öntudatlan tompulási effektusnak.

Ez a fajta öntudatlanság halálos harangszó a pszichológiai éberségnek és éleslátásnak; s habár ezt nagyon ritkán említik meg, ez a fajta öntudatlanság negatív hatással van az egyén egész spirituális életére is.

Tehát az a formula, amit meg kell változtatni a kapcsolatban, szó szerint az interakciónak az a formulája, ami szokás szerint kialakul a két partner között.

Éppen úgy, mint a többi alkímiában, kell egy konténer is a reakciónak, ami lezajlik. És ebben az esetben, ez a biztonság és a megbecsülés, ami a transzformáció rezervoárját biztosítja.

Ha hiányos a biztonság, vagy a megbecsülés, ez a fajta alkímia nem megvalósítható. És ha úgy döntesz, hogy megpróbálod az alkímiának ezt a fajtáját a párkapcsolatodban, azt javaslom, először is végezz egy elemzést. Őszintén becsüld fel, hogy érzel-e biztonságot és megbecsülést a kapcsolatodban. Amennyiben nem, csak az idődet fogod vesztegetni, megpróbálva megvalósítani ezt a fajta alkímiát a jelenlegi partnereddel. Azt javaslom, koncentráld az erőfeszítéseidet, ehelyett, a magányos praktikákra, amiket a Kézirat említ. Ha még mindig meg akarod ezt próbálni, vedd rá a partneredet, beszéljetek ezekről a veszély- és megbecsülés-hiány érzéseidről, amiket érzel. Akkor, és csak akkor, amikor ezek megoldódnak, akkor valósíthatod meg ezt a fajta alkímiát.

Tehát most meg van kettő a három összetevő közül, ami kell ehhez az alkímiához: valami, ami átalakítandó (a megszokási sablonjai az interakcióknak), és a konténer mindehhez (a biztonsági háló, vagy ha jobban tetszik, a kapcsolat önmagában). Egy harmadik összetevőre is szükség van; és ez, természetesen, az energia, ami végrehajtja a reakciót. Egy kapcsolatban szokás szerint nagyon sok energia van a neurotikus sablonokban, reményekben, félelmekben, vágyakban. Mindjárt rá is térünk ezekre, de most az acélról akarok beszélni.

Pszichológiai énjeink nagyon hasonlóak a fémötvözetekből készült kardokhoz. Ezek a gyermekkorunk forrón perzselő kohóiban kovácsolódtak ki, a korai élményeink nyomásának hatására. Életünknek ez az a korai korszaka, amik egybekötik pszichénk alkotó elemeit. S akár az acél, ez is roppant hő és nyomás alatt történt meg. Közülünk páran ki lettünk zsákmányolva basáskodó, vagy határozottan rosszindulatú, vagy akár destruktív szülők által. Vannak közöttünk olyanok, akik magunkra lettünk hagyva, mindenféle támogatás, vagy kalauzolás nélkül. S mindegyik szülő-gyermek kapcsolat ezen két pólus közé esik valahová. A gyermekkori nyomás lehetőségességei virtuálisan végtelenek, így hát a pszichológiai ötvözet is tartalmazza mindezeket a fajta tapasztalásokat.

Nagyon sok szó esik a gyermekről a személyes, önfejlesztő csoportokban, és ott elkerülhetetlenül létre jön a kapcsolat evvel a fiatalabb énnel, ez nem mindig sül el szépen. Kulturális mítoszunk szerint, a gyermekkor az ártatlanság korszaka, amikor minden rendben van a világgal. Pár gyermeknek ez így is van; de nagyon soknál ez éppen ellenkezőleg fest.

Emlékszem, egy terapeuta barátomnál voltam jó pár éve vendégségben. A felnőttek többsége gyakorló terapeuta, pszichológus, és pszichiáter volt. Elterpeszkedtem egy hatalmas kanapén, a kólámat szürcsölgetve, miközben egy érdekes közjáték szemtanúja lettem. Az egyik orvos elhozta a fiát, és a fiának a legjobb barátját is a partira. Teljesen világos volt, hogy a két srác nagyon jó barátságban van egymással. Valami kártyajátékot játszottak, és előzékenyen átadták egymásnak a fordulókat. Nem akartak csalni, és a legnagyobb bajtársiassággal voltak egymás iránt.

Majd a fiú apja bejött a szobába, megkérdezte mindkét fiúcskát, nincs-e szükségük valamire. Mindketten angyali arcocskával nézett rá, és mosolyogtak. Nincsen, felelték, a legaranyosabb kisfiú hangon. Az apa meglapogatta a fia hátát, és amint kiment, hanyagul megveregette a fi barátjának is a hátát. Egy pillanatig a fia úgy nézte az incidenst, mint aki nem hisz a szemének. Úgy nézett ki, mint aki nem hisz a szemének. S amint az apja eltűnt a szobaajtó mögött, a fiú visszafordult, és a legjobb barátja arcába öklözött!

Ez nem a gyermeki ártatlanság volt. Ez a gyermeki őrjöngés volt. Nem akarta megosztani az apja szeretetét, még a legjobb barátjával sem. Ez a fajta féltékenység tipikus a főemlősök között, és mi, minden önbecsülésünk, öntömjénező káprázatunk ellenére, még emlősök vagyunk. Nem számít, milyen magasra jutottunk spirituálisan, ameddig csak élünk, jellegzetességeinkben osztozunk emlős testvéreinkkel.

A belső élete egy gyermeknek messze nem olyan, mint amilyennek a körülötte élők képzelik. Mind a veszélyekkel, mind a lehetőségekkel körülvéve, egy gyermek pszichológiai léte közvetlenül formálódik az által, hogy miként dönt, hogyan kezeli ezeket. Legyen ez olyan életveszélyes, mint egy összezavarodott szülő, vagy egy gyermek molesztáló, vagy látszólag annyira ártalmatlan, mint amikor egy ünnepségre menet, nem ugyanazon mértékben számítanak. Amíg valakinek az életért folytatott küzdelme elég komoly nyomot hagy a gyermek későbbi ,felnőtté válási folyamatába, az élet kis döntései, amik alapján valaki szocializálódik, avagy sem, szintén behatással van. Mindezek a nagyobb, vagy kisebb döntések teremtik meg a belső pszichológiai hőt és nyomást. A személyiség ötvözete összekötődik és kiég. Az idő során a kard elnyeri végső alakját, mire elérjük a felnőttkort, és személyiségünk ötvözete kialakul.

Páran közülünk ebből a gyermekkori kohóból üvegkeménységű pengeéllel bukkanunk ki; mások közülünk ritka életlenül. Páran megtartjuk az élünket, s páran közülünk úgy látszanak, hogy sose tartanak meg semmit se.

Ez a dolog az acéllal az, hogy hajlamos megtartani azt az eredeti alakját, mint amivel elhagyta a kohót. És az egyik, azon kevés dolog közül, ami újra tudja konfigurálni az ötvözetet, az az, hogy az acél ismét olyan hőmérsékletre lesz hevítve, mint amikor először lett megformálva.

A Megszentelt Kapcsolatok alkímiája során, önként helyezzük vissza magunkat a kohóba. Az a hő, ami két ember között keletkezik, amikor neurózisaik összesúrolódnak egymással, igen intenzív lehet. Amennyiben mindkét ember elég bátor ahhoz, hogy teljesen őszinték legyenek önmagukhoz, és egymáshoz ezekben a kiégető pillanatokban, a pszichológiai ötvözet megváltozhat. Új fajta elevenség jelenik meg a kapcsolatban, amit a pszichológiai igazság üzemanyaga hajt.

A dolog úgy áll -- a legtöbbünk megtenne akármit azért, hogy elkerüljük a pszichológiai hőt. Amikor kényelmetlen helyzetbe kerülünk, közülünk nagyon sokan eszetlenül Elhárítani kezdünk. Na, ez egy pár embernél szó szerint azt jelenti, hogy összecsomagol, és elköltözik a városból, de legalábbis eltünteti magát a látókörből. Másoknak közülünk ez azt jelenti, hogy fizikálisan jelen vagyunk, de érzelmileg többé már nem. Eltompulunk. Robotokká válunk. Mozgunk, és beszélünk, majdnem mint normális állapotunkban, de visszavonultunk, messze, messze befelé. Mások közülünk elkábítják magukat alkohollal, vagy drogokkal. És vannak olyanok is köztünk, akik a televízióval. Mi emberek, mindenek felett, nagyon okosak és kreatívak vagyunk. Minden lehetséges módjait megtaláljuk annak, hogy elkerüljük a saját magunkkal való szembenézést. Gyakorlatilag, sokkal több van ebből, mint amit fel tudnék itt sorolni ezekből. De gyanítom, sikerült elkapjátok ennek a lényegét, megértettétek. Gyanítom, az igazi, lényegi kérdés itt az, hogy: Mit teszel akkor, amikor a dolgok pszichológiailag sokkal forróbbá válnak, mint ami az ízlésednek még megfelelne? Mit teszel, amikor egy olyan érzés pereméhez érkezel el, amit nem akarsz megérezni?

A Megszentelt Kapcsolatban ezek az érzések figyelem felhívóak. Itt az idő arra, hogy radikális őszinteségre, és arra, hogy mindkét partner kifejezze őszinte érzéseit, nem számít, hogy, mennyire kínosak, vagy mennyire ijesztőek lehetnek ezek. Amikor egymásnak elmesélik az igazságaikat, valamiféle felvillanyozó elemként jelenik meg a a kapcsolat dinamizmusában. A pszichológiai őszinteség a pszichológiai éleslátás folyománya. Továbbá, az éleslátással remény van az éberségre, és az éberség miatt lehetővé válik a változtatás.

Ez a fejezet szigorúan egy kézikönyv, használati utasítás a Megszentelt Kapcsolatról. Ez főleg, úgy gondolom, egy figyelmeztetés. Magdaléna hivatkozik erre a Kéziratban. Ő ezt a repülés elsötétítésének nevezte. Csodálatosan egzotikusan hangzik, nemde? Nos, ez nem annyira egzotikus, amikor az elsötétedés pont az orrod előtt történik meg. És ez nem annyira egzotikus érzés akkor sem, amikor a kapcsolat kohója annyira felforrósodik, hogy úgy érzed magad, menten felolvadsz (pzsichológiailag így is történik). Bátorság kell hozzá, és lelkierő, hogy ott maradj a kohóban, amikor a hőség elkezdi meggyengíteni valakinek az önmagáról alkotott imídzsét. Nagyon kevesen mernek lökötten kinézni, ijedten, jelentéktelenül, vagy féltékenyen. S gyakran körmönfontan elrejtjük ezeket az érzéseket önmagunk, vagy mások elől.

De a Megszentelt Kapcsolatban ezek változtatás nélkül bukkannak a felszínre, éppen úgy, ahogyan az üledék, egy alaposan felkavart hordó fenekéről. A mottó az, hogy felismered, hogy ez nem arról szól, hogy (Megszentelt Kapcsolatban) hibásan jártál el; ez pont azt jelenti, hogy éppenhogy jól végezted az eljárást. Amint azt Magdaléna említi a Kéziratban, az alkímia ereje kipréseli a salakanyagot. Lehet, hogy nagyon érdekes, amikor a salak kipréselődik a partneredből, de nagyon szörnyű, amikor ez belőled sajtolja ki mindezt.

Ami megszentelté teszi a Megszentelt Kapcsolatot, az az, hogy ez az igazán megszentelt módja a létezésnek. A megszentelt szó jelentésének lényege, hogy egészt hozol létre. Tehát -- amikor valami olyasmit teszünk, ami egész-séget hoz létre (ebben az esetben pszichológiai egész-séget, kerek egységet), akkor megszentelt, vagy szentséges tettet hajtunk végre.

A kölcsönös biztonság, őszinteség és megbecsülés olvasztótégelyében, lehetővé válik egy újfajta énnek a kiizzítása. Ez a fajta új én pszichológiailag jóval őszintébb, jóval éberebb, valamint szabadabb mint az ellentettje volt, mielőtt bekerült volna a kapcsolat kohójába. S mint a saját hamvaiból feltámadó főnix, ennek az énnek szárnyai vannak. Képes olyan helyekre szárnyalni, amikről eddig elé csak álmodozhatott.

Olyan misztériumok vannak itt, s kincsek, amik azokra a bátrakra várnak, akik készek belépni a saját és a partnereik mélységeibe. Ez nem, mint mondottam már, mindenkié. Valószínűleg tudni fogod ezt, hogy valószínűleg erre jelölt vagy, mivel érezni fogod ezt a lelkedben, a szívedben.

Amennyiben erre az ösvényre lépsz, tudd, hogy itt nincsenek használati utasítások, kézikönyvek. Nagyon kevés kalauzolás van azon az úton. A spiritualitáshoz vezető út hagyományosan egyfajta magányosságról szól. S a magányos időszakok, lehet, hogy szükségesek azok számára, akik a Megszentelt Párkapcsolatban vannak, ez alatt valami megváltozik. Beleegyeznek abba, hogy együtt mennek az isteniség felé vezető úton, egymás mellett, keresztül mennyen és poklon, keresztül pompás csúcsokon, ahol minden hirtelen kristálytisztává válik, keresztül a pszichológiai halál sötét völgyén, ahol még az is nehézkes, hogy következő lépés helyét megláthasd. És mégis, keresztül a nem tudás sötétségén, egy mély, alapvető érzés éled. Ehhez egy szokatlan szentháromságra van szükség -- három dologra, hogy elvégezzük legszentebb feladatot -- kölcsönös biztonság, pszichológiai őszinteség, és a Szerelmed megbecsülése.

Jó utazást!

fordította: Ziegler Attila

 forrás : angyalforrás :hu