REIKI GYÓGYÍTÁS
REIKI GYÓGYÍTÁS
VÁLASZTÉK
 

St.Germain
St.Germain : Adamus mester tanításainak célja

Adamus mester tanításainak célja

  2010.10.30. 09:13


Tanításaim lényege 3 részből tevődik össze:  

Egyrészt meg kívánok mutatni egy olyan módszert, ami mindenki számára lehetővé teszi, hogy egyáltalán megértse ennek a mindenre kiható létezésnek az alapjait, mert ez ad egy olyan igazodási pontot, ami lehetővé teszi a saját választásokon alapuló teremtést.

Másodszor el kívánom hinteni azokat a magokat ezen a csodálatos tájképen, amikből olyan virágok nyílhatnak, ami lehetővé teszi sokak számára hogy végre élvezzék az utazást. A sok csalán és bogáncs, amit az emberiség teremtett erre a tájképre, most inkább riasztó mint szemet gyönyörködtető, és emiatt sokatoknak elment a kedve ettől az egész utazástól.

Harmadszor szeretnék eljuttatni pár arra vállalkozó, bátor utazót, hogy tapasztalja meg azokat a nem létező, ám sokak számára egy hiedelemrendszer részét képező fiktív határokat, amiknek az átlépésével egy olyan horizontot láthatnak meg, aminek a megtapasztalása magával hozza a felismerést, a végtelen és határtalan lehetőségekkel kapcsolatban, ami a létezés alapja.


A tanításaim módszerét tekintve mindig szigorúan alkalmazkodni kívánok az adott személy vagy csoport energetikai jellemzőihez, sajátos fejlettségi szintjéhez és a személyes választásaik által meghatározott irányhoz.  

Tanításaim közt lesznek olyan írásos tanítások, amik egy általános közösséghez szólnak majd érthető, világos és meghatározott módon, ezeket valójában tetszetős könyvek formájában kívánom közzétenni földi segítőim révén. Lesznek olyan tanítások, amelyek során a legszélesebb körökhöz eljutó csatornákat kívánom használni, úgymint az internet, a rádió és a televízió; ezek a tanítások lesznek a legáltalánosabbak, és igazi céljuk nem a mélyebb tudás átadása lesz, hanem a figyelemfelkeltés, a kíváncsiság felébresztése azon emberekben, akik szeretnék a saját útjukat meghatározni, de nem tudják, hogyan is kezdjék ezt. 

Földi megtestesülésem drága társamon keresztül azt a célt szolgálja, hogy a tanítások egy részét személyessé tudjam tenni oly módon, hogy lehetőséget adhassak az interakcióra, a visszacsatolásra, a kérdések megfogalmazására; illetőleg maga az átadás folyamata olyan emberi szinten történjen, amit ti megszoktatok. Egy ember fog hozzátok beszélni, egy olyan ember, akivel azonosulni tudtok majd, ám mindeközben mindannyian tudatában lesztek annak, hogy én, aki általa megnyilvánulok, nem vagyok fizikai létező; és ez a kettősség némileg kihívás elé fogja állítani az elméteket, ami ezáltal picit elveszíti a szigorúan logikus működését, s ezáltal a befogadás terén nem fog ott állni szigorú kapuőrként. Ez nem azt fogja eredményezni, hogy az elmétek megbomlik, vagy bármilyen formában elveszti a kontrollt, hanem egész egyszerűen a személyes találkozásaink alkalmával meg tudtok nyílni, be tudjátok fogadni az információt.

Lesznek még rajtam kívül tanítók, lesz számos olyan mester a fizikai és nem fizikai birodalmakból egyaránt, akik hozzám hasonlóan át kívánják adni a tudásukat. Minden olyan tanítás, minden olyan mester, aki meghagyja az egyén tapasztalásainak a személyes szabadságát, egy olyan potenciált jelent, ami szintén ebbe a folyamatba ágyazódik bele, mert nincs egy út, nincs egyetlen mester és nincs egyetlen tanítás sem, már csak azért sem, mert ez feltételezne egy bevégzett, befejezett rendszert; márpedig a Létezés, a Világegyetem egyetlen és meghatározó jellemzője a folyamatos mozgás és áramlás, ami kizárja a magukat egyetlen útként meghatározó tanításokat.

Én is csak egy potenciál kívánok lenni a sok közül és minden olyan kijelentés, megfogalmazás és kinyilatkozás, amit nekem tulajdonítanak, ezt kell tükrözze. Ha az én nevem alatt olyan tanításokkal találkoztok, amit nem választott társam és csatornám által horgonyoznak le, avagy engem, illetve az általam tanítottakat egyfajta egy és sérthetetlen útként állítják be, akkor azt minősíthetitek hazugnak a magatok döntése alapján.

Kinyilatkoztatom, hogy a tanításaim és az általam meghatározott irányvonalak csak egyek a sok közül, és semmi olyat nem kívánok lefektetni, amire bárki rásütheti az örökérvényű jelzőt. Vizsgáljátok meg az általam mondottakat minden irányból, és csak ha igaznak érzitek ezeket a szíveteken keresztül, csak és kizárólag csakis akkor tartsatok velem, és csak addig a pontig, amíg ez titeket szolgál. Szeretném, ha idővel minden egyes földi tanítványom elengedné az általam nyújtott kezet, és maga menne tovább önkényesen és egyedül az önmaga által választott útján.

Ez a honlap lesz az én hivatalos megnyilvánulásaim fóruma, tárháza és a legautentikusabb forrása. Minden, az általam létrehozott információ, tanítás és útmutatás itt lelhető fel, illetve itt teszik közzé földi segítőim mindazon, nem az interneten megnyilvánuló megnyilatkozásaim forrását is, amit én, Adamus Saint Germain lehorgonyzok itt a földön. Minden más forrás, más helyen található hivatkozás, ami ezen a honlapon nem megtalálható, nem tőlem származik, és ha mégis nekem tulajdonítja bárki is azokat, én kijelentem most, hogy nem tőlem származik.

Itt nyomon fogjátok tudni követni a személyes találkozások lehetőségeit, az általam - drága segítőmön keresztül - leírt könyvek címét és fellelhetőségét, az összes nyilvános, publikus tanítás helyszínét és időpontját, illetve a mai modern kommunikációs csatornákon keresztüli megnyilvánulásaim idejét és csatornájának megnevezéseit is.

 

Legyetek résen, legyetek szemfülesek, és soha, de soha ne engedjétek meg semmilyen tanítónak sem, hogy megmondja, mit kéne tennetek!


forrás : www.adamus-saint-germain.hu


 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
ÓRA
 


Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!