|
St. Germain - Fogalomtár
2010.11.06. 09:42
Az alapok
Ezen oldalon keresztül szeretnélek titeket megismertetni pár olyan fogalommal,
aminek megismerése és megértése révén el tudjuk kezdeni a közös beszélgetést.
Ezek a fogalmak olyan elsősorban nem a mindennapi életetekben meghatározott
dolgokat írnak le, amik a földi fogalomtár szempontjából általánosak, tehát
sokszor fogok hasonlatokat, képeket használni a jobb megértés kedvéért. Vegyétek
ezt a fejezetet egyfajta fogalomtárnak is, ami kizárólag az én és az én légióm
által értelmezett módon magyaráz meg pár dolgot, ha találkoztok olyan
meghatározással más tanítások során, amit a szívetek igazabbnak, helyénvalóbbnak
érezz, akkor alkalmazzátok, integráljátok azt.
Íme az én fogalomtáram:
Létezés:
Egy folyamatos, nem múló és pulzáló áramlás. A létezés nem elképzelhető mozgás
nélkül, a létezés egy folyamatos és kiterjedő, majd összehúzódó mozgás
eredménye. A létezés örök, mindig volt és sohasem múló, ám megnyilvánulási
formájában végtelen számú lehetőséget takar. A létezés a Minden Létező önmagára
irányuló megismerési módozata, melynek alapján önmagát részeire bontva
megismerte a különböző részek egymásra tükrözése által önmaga létezésének
szeleteit. Ezt úgy kell elképzelnetek, hogy a Minden Létező az a pont ami
mindent magában foglal, s miután rajta kívül nem létezik más, ezáltal Ő a
legkisebb pont is egyben, tehát ő a Minden és a Semmi is egyszerre. Ám önmagát
részeire bontva létrehozott egy olyan viszonyrendszert, ami által önmaga
létezése is viszonylagossá vált a részein keresztül és ez eredményezte e
kialakuló és folyamatos mozgásban lévő Mindenség megtapasztalását. Minden
létezés tehát mozgás és minden létező egy, a Minden Létező egy darabja, ám
sajátos és megismételhetetlen jellemzővel bír, ezáltal egyedi és szuverén is
egyben.
Minden Létező:
Nevezhetjük Istennek, a szó nem vallásos tekintetében. Ő a mi alkotóelemünk,
belőle születtünk, és általa létezünk Ő határozza meg ezen Világegyetem és
Mindenség létét a saját létezése által, mi az ő kivetülése vagyunk egyfajta
módosult holografikus formában. A hologram az a fajta képi alkotásmód, amikor
egy részlet gazdag, hatalmas képet darabjaira szedve, minden darabban ott van
maga az egész kép, csak a darab nagyságától függően más-más részletezettségi
fokon. A Minden Létező önmagát ilyen holografikus módon osztotta fel, ám miután
nem önmagához kívánta viszonyítani az egyes részeket, hanem azokat egymáshoz,
kisebb torzításokat rakott az egyes képdarabokba, egyedivé varázsolva ezeket
ezáltal. Ezek a torzítások mindig egy másik kép részletéből származó
hozzátoldások vagy elvevések voltak és ezáltal alakult ki a változatosság. Ez
nem azt jelenti, hogy nem minden képdarabon a Nagy Kép látszik, inkább azt, hogy
minden képen van egy hangsúlyos elem, amit az érthetőség kedvéért jelezzünk
színekkel. Tehát van egy hatalmas és végtelen képünk, amin minden, ami csak
létezhet rajta van, de amíg ez a kép nem részleteződik, addig értelemszerűen nem
látszik rajta semmi. Amint ezt a képet elkezdjük részeire bontani és ezáltal kis
darabonként megvizsgálni, láthatjuk magát az egész képet is benne, ám nézhetjük
önmagában a kicsi képet is. A hatalmas kép egy tájat ábrázol, és a kicsi kép is
ugyanezt a tájat ábrázolja, csak míg az egyiken egy zöld fa a hangsúlyos, addig
a másikon meg egy sárgás bokor, a harmadikon egy kis fehér ház és így tovább...
A hangsúlyos részek viszonyítják egymást a másik képen lévő szintén hangsúlyos
részhez, és így hozzák létre ezen részek által ismét a nagy képet, mert az
elmondható, hogy minden képen egy hangsúlyos elem van és ezek összessége alkotja
a nagy és végtelen képet, annak ellenére, hogy minden kis kép a nagy kép hű,
kicsinyített és ezáltal kevésbé részlet gazdag mása is egyben.
Világegyetem:
A Minden Létező által létrehozott részek táguló egysége. Ezen részek mind
kapcsolatban állnak egymással a szétosztás folytán nyert sajátos helyük által,
és mind teljesen szuverén, egyéni ujjlenyomattal rendelkező részek. Folyamatosan
távolodnak és közelednek egy időben egymástól - egymáshoz, s bár ez egy időben
történik, egyfajta lineáris tapasztalás során válik számukra érzékelhetővé.
Tehát a világegyetem tágul, ám egyidejűleg szűkül is vissza a Minden Létező
által megtapasztalt egységbe, ám a lineáris megtapasztalás eredményeként minden
létező most a tágulás tapasztalásait éli meg, ám a tágulás nemsokára elér egy
olyan kritikus pontot, amikor a lineáris tapasztalás révén lassan a létezők egy
része az újrarendeződés folyamatait fogja megtapasztalni.
Fizikai forma:
A Minden Létező által kialakított részek azon csoportja, amelyek valamilyen
forma, vagy keret által meghatározottak. Ez nem feltétlenül jelenti a földi lét
során megtapasztalt fizikai formákat, de mindenesetben egy zárt rendszert
jelent. Fizikai formának tekinthető ilyen szempontból maga a tudat is, hiszen a
tudat nem más, mint a létezők sajátos önazonosságára irányuló kijelentése: az
�Én vagyok�. És miután ennek el kell különülnie a többi �Én vagyok�-tól, ezért
egy zárt rendszert alkot, tehát fizikai formának tekinthető. Felmerülhet akkor a
kérdés, hogy létezik-e nem fizikai forma, hiszen ha a létező részekre osztotta
magát, akkor minden résznek valamilyen zárt egységet kell alkotni az
elkülönültség folytán. A válasz meglepő, de érthető: igen. A fizikai formák
ugyanis egymástól elkülönülten léteznek, pont a behatárolódás folytán és emiatt
� miután minden létezés feltétele a mozgás miatt a tér � ezért a köztük lévő
teret töltik ki a nem fizikai létezők. Miután ebben a Világegyetemben minden
viszonylagos, pontosan annak kialakulása miatt, ezért a nem fizikai létezők csak
a fizikai létezőkhöz képest tekinthetők annak, tehát ennek a logikai sornak a
végigvezetése révén azt állapíthatjuk meg, hogy vannak �fizikaibb� és nem
�fizikaibb� létezők az egymáshoz való viszonyulásuk folytán. Istenhez, a Minden
Létezőhöz képest minden létező fizikai, de mondjuk egy földi emberhez képest én
nem vagyok fizikai, tehát ez a meghatározás egy adott valóságszeglet
megismerésén keresztül nyer csak viszonylagosan értelmet.
Valóság:
A valóság, egy adott perspektívából megnyilvánuló nézőpont eredménye. Minden
valóság szubjektív annyiban, amennyiben egy adott érzékelő szubjektív
érzékelésén alapszik, és objektív a tekintetben, ha egy másik valósághoz
viszonyítva vizsgáljuk. Vegyünk egy példát: ülsz a fotelodban és elképzelsz egy
általad választott képet. Ez egy valóság számodra, amíg ki nem nyitod a szemed.
De miután téged itt a földi létezés során körülvesz egy számodra objektívnek
megélt valóság, ennek a fényében a csukott szemmel elképzelt világod illúziónak
számít. Azonban egy magasabb perspektívából, a tudat egy más meghatározási
módján létező észlelő számára a földi, általatok megélt valóság tűnik
illúziónak, az ő általa megtapasztalt elsődleges valósághoz képest. Ennek a
sornak soha sincsen vége, hiszen a létezés különböző síkjai végtelenek, tehát
elmondhatjuk, hogy minden valóság csak illúzió, amikor egy magasabbrendű valóság
szempontrendszeréből tekintünk rá. Miután Isten végtelen, ezért kimondható, hogy
nincs objektív valóság, csupán egy adott észlelési pontból tűnik annak.
Teremtés:
A teremtés az a folyamat, amikor a létező a saját maga által észlelt valóságát
kreatív módon alakítja a létezése folytán. �Nem teremteni� nem lehet, attól a
ponttól kezdve, hogy a Minden Létező elkezdte magát részekre bontani, egy
folyamat vette kezdetét az állandó áramlás révén, aminek során minden létező
folyamatos mozgása egyfajta teremtés is egyben. Minél magasabb tudatosságú egy
létező, annál tudatosabban teremti a valóságát, annak a felismerésnek a révén,
hogy a valóság szubjektív és illuzórikus. A tudatos teremtés lineáris
megtapasztalás útján történik, de minden létező alapvetően egyszerre, egy időben
és egymáshoz viszonyítva teremt.
Tudat, tudatosság:
A tudat nem más, mint a Minden Létező által felosztott részek identitás tudata,
az : �Én vagyok�. Minden, az Omniverzumban létezőnek van tudata, egy vízcseppnek
ugyanúgy mint magának a Minden Létezőnek. A tudatosság mértéke nem más, mint
ennek a tudatnak, ennek az �Én vagyok�-nak a kiterjesztése, árnyalása. Míg egy
vízcsepp csupán annyit tud mondani magáról, hogy �Én vagyok a vízcsepp egy
tengerben, tehát sós vagyok.�, addig a Minden Létező ezt az �Én vagyok�-ot egy
olyan végtelen mondattal tudja körülírni, ami magában foglalja az összes része
tapasztalásait, tehát benne van a tengervíz cseppnek az �Én vagyok�-ja, mint a
saját tudatának a része, de benne van az összes létező kiterjesztett én tudata
is, ezáltal a Világegyetem teljes részletezettsége alkotja a Minden Létező
tudatát. Ha a tenger a végtelen tudat, és a vízcsepp az ennek a részeként
keletkezett, elhatárolódott tudat, akkor elmondhatjuk, hogy míg a csepp
rendelkezik ezzel az �Én vagyok a vízcsepp� tudattal, azáltal, hogy a tenger
körbeöleli, és ő ennek a nagy tengernek a része, rendelkezik a tenger tudatával
is egy általánosabb módon, pontosan ugyanúgy mint minden vízcsepp ebben a
tengerben. A tenger szempontja azonban egészen más, számára a meghatározó tudat
az �Én vagyok a végtelen tenger�, ám ez kiegészül és árnyalódik minden egyes, a
tengert alkotó vízcsepp személyes tudatával. Tehát ő az egészen keresztül egy
árnyaltabb tudattal rendelkezik, mert az �Én vagyok a tenger� magában foglalja
azt is, hogy �Én vagyok a sós vízcsepp, amelyik kifutott a homokra� és azt is,
hogy �Én vagyok a sós vízcsepp, amit lenyelt egy fürdőző� és ez hozza létre a
magas tudatosságot, ami egyfajta részletezettséget és ezáltal mennyiséget
jelent.
Dimenziók:
A létezésnek azok a potenciáljai, amik meghatározzák a létező számára a
létezésének lehetőségeit. Minél több potenciált tartalmaz egy dimenzió, annál
tágabb a létezési keret, annál sokrétűbb és összetettebb maga a létezés. Itt a
földön az emberek a dimenziókat számokkal jelölik. A dimenziók száma végtelen,
miután a Világegyetemben semmi sincs, ami véges lenne. A dimenziók tehát nem
helyek, nem térbelileg elkülöníthető rétegek, hanem lehetőségek. A 3D (idő, tér,
forma) a létezést 3 potenciálon keresztül határozza meg, a 4D már 5 potenciált
tartalmaz, az 5D 13-at és ez így hatványozódik, ugyanis egy magasabb szintű
dimenzió magában foglalja az alatta lévő potenciáljait is.
Hatalom:
Mindig a hatalmat gyakorló önbizalomhiányából fakad, mert ha bízunk magunkban,
nincs szükségünk �alattvalókra� akik megteremtik számunkra a bőséget, hiszen a
mi saját tájképünkön mi vagyunk a gazdák, és azt teremtünk oda szabadon, amit mi
szeretnénk. A hatalom mindig külső erők révén kíván bőséget teremteni ( a
hatalom mindig a bőség megteremtésére irányuló törekvés) és ezáltal egy
hazugság, egy illúzió, mert mindenkinek csak a saját tájképe felett van hatalma.
A hatalomgyakorlást feltételezik azok az alattvalók (ez lehet akár egyetlen egy
személy is) akik a saját hiedelemrendszerük folytán ezt az állapotot
fenntartják, s ily módon a hatalmat gyakorló kerül egyfajta függésbe az
alattvalóitól. A hatalom ebben a formában megköti a hatalmat gyakorlót.
Agresszió:
Az agresszió belső motivációja mindig egy és ugyanaz és ezt két szóban lehet
összefoglalni: �Dögölj meg!�. A fő motivációja, hogy el akarja pusztítani a
másikat. Mindig az egóból jön, ez egy az egóból fakadó megsemmisítési vágy.
Annak a megértésnek a hiányából ered, hogy minden Egy és elpusztíthatatlan,
valamint annak a meg nem értéséből, hogy ha feltételesen, de elpusztítom az
éppen utamban állót, lesz majd megint egy újabb, aki szintén az utamban van és
ha így folytatom, a végén teljesen magamra maradok.
(A harag és az agresszió sokszor kézen fogva járnak, csak amíg a harag mindig
önmagunkat pusztítja, az agresszió kifelé hat, a másikat kívánja elpusztítani.)
Szenvedély:
Az a megnyilvánulás, amikor 100%-ban bele teszed magad valamibe, ám ez önmagában
még nem szenvedély, csak akkor válik azzá, amikor tiszta szíveddel szereted is
amit csinálsz. Ez egy erőteljes és intenzív cselekvést eredményez örömteli
módon.
Féltékenység:
Egy torz gondolkodási minta, ami abból a hiedelemből fakad, hogy létezők egymást
birtokolhatják. Van egy puzzle, egy hatalmas puzzle. Ezen vannak eleve egymáshoz
tartozó részek és vannak olyanok, amelyek csak áttételesen tartoznak össze, mint
a nagy egész részei. Az eleve összetartozók nem éreznek féltékenységet, mert ez
az eleve összetartozás érzés értelmetlenné teszi azt. Azonban ha valaki nem éli
meg ezt az összetartozást, akkor megpróbálja birtokolni a másikat, ami neki
azért nem jó, mert ha birtokolsz, te vagy aki képletesen teljesen átöleled a
másikat, te határozod meg a módot, ahogy ő létezik és így tőle nem tudod
megkapni azt a szeretetet, amit adhatna. (Olyan képet festett le Adamus a
fejemben, hogy a birtokló egy hatalmas karral átöleli a birtokoltat, aki emiatt
nem tudja átölelni azt, aki birtokolja őt...) A birtokolt meg épp emiatt nem tud
szeretetet adni, ahogy szeretne. Torz, egyensúlytalan helyzet, nem tudják
egymással megosztani a szeretetüket, nem tud áramolni köztük szabadon.
Szeretet:
A szeretet nem más, mint ennek az ősi összetartozás élménynek a kifejeződése. A
Földön a szeretet értelmezése sokszor nagyon hamis, egy érzést vetít ki
valakire, amit nem is iránta érzünk, hiszen ez az ősi, energetikai kötelék nincs
meg. (Ez lehet akár vérrokoni kapcsolatban is így...) Amikor a Minden Létező
felosztotta magát részekre, a közvetlenül szétvált részek között hihetetlen erős
vonzódás, összetartozás élmény alakult ki. Minél ősibb ez a felosztás, annál
intenzívebb ez az érzés, annál intenzívebb a szeretet. A szeretet intenzitása
mutatja meg, hogy milyen ősi a szétválasztódás, milyen ősi gyökerekre nyúlik
vissza az egységélmény. (Az első szétválasztódási pont a férfi esszencia és a
női, ez a legerősebb vonzás). Ha valaki megtalálja a belső igazságpontját, az
magában foglalja azt a folyamatot, hogy odavonzza azokat a valaha közvetlenül
mellette lévő a puzzle darabokat, amik mentén valaha szétvált és akkor nem egy
távolabbi darabra kénytelen kivetíteni azt az intenzív érzést, amit a mellette
lévő iránt érez. Maga a szeretet érzés (intenzitásától függetlenül) mindig
valós, mert a szétválás nyomán jött létre (ezért szeret egy megvilágosult tudat
minden létezőt, mert átéli a távolabbi puzzle darabokkal ezt az összetartozás
élményt, aminek a kifejeződése a szeretet. De ez soha nem olyan intenzív, mint a
közvetlen részek közötti érzés.) és ezt hordozzuk magunkkal, csak miután
eltávolodtunk az igazságunktól, elszóródtunk a valós részeinktől, azt érezzük
ezt vagy azt szeretjük, holott csak az érzés valós, az alany nem az, akire
irányul valójában. (Ennek a jelenségnek az oka a férfiideál vagy nőideál, a
legősibb szétválasztódásnál elveszített másik felünk emlékképét kergetjük...)
A szerelem a szeretet legintenzívebb formája, a legősibb női-férfi összetartozás
kifejezése, s ez az az érzés, ahogy Isten szeret minden létezőt, hiszen ez a
legelső, legősibb szétválás benne, általa történt. (Ugye mert rajta kívül nem
volt semmi és ezért is osztotta fel magát, hogy megtapasztalja önmagát a részein
keresztül...)
forrás : groups.yahoo.com/group/kenyer-bolygoja
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
