.....folytatás

A negyedik atlantiszi alfaj: a TurániAz ötödik atlantiszi alfaj, az Ős-sémita

A negyedik vagy Turáni alfaj a kontinens keleti részéről, a Tlavatlik által lakott hegyektől délre eső területekről indult útjára. Legtöbben közülük Atlantisz középső részén, a Tlavatliktól délre és nyugatra eső területeket népesítette be, megosztozva ezeken a Toltékokkal.

Az anyakontinensen soha nem váltak uralkodó fajjá, habár egynémely fajuk és családjuk jelentős hatalomra tett szert. Mindig új területek meghódítására törekedtek, sokuk Kelet felé vándorolt.

A Kr.e. 800 000-től 200 000-ig terjedő időszakban a déli régiókban éltek, ott ahol ma Marokkó és Algéria található. Ugyancsak ők népesítették be a Közép-Ázsiai tenger keleti és nyugati partvidékeit. Egy részük még keletebbre vándorolt, velük a mai kínaiak mutatják a legnagyobb hasonlóságot. Egy kisebb csoportjukból alakult ki a kegyetlen Aztékok népe, akik végül leigázták és felváltották a Toltékok utolsó nagy birodalmát.

Egy többé-kevésbé feudális rendszert alakítottak ki, melyben minden helyi törzsfő a legfőbb hatalom megtestesítője volt, és a király pusztán primus inter pares volt közöttük, akit egyébként a tanács tagjai néha meg is gyilkoltak, hogy maguk közül egy másikat ültessenek a helyére.

Következésképpen felforgató, törvényeket el nem ismerő, kíméletlen, kegyetlen emberek voltak.

Mivel az óriási számbeli fölényben levő Toltékoktól a csatákban állandóan vereséget szenvedtek, a népességnövelés érdekében törvénnyel mentették fel a férfiakat családjuk eltartásának közvetlen felelőssége alól, és az Állam minden gyermeket sajátjának tekintett. Ennek következtében a népszaporulat megnőtt és a házassági kötelék feleslegessé vált. A családi élet és szülői szeretet kötelékei semmivé foszlottak, így végül az egész rendszert eltörölték mint működésképtelent. Másféle szocialisztikus megoldásokkal is próbálkoztak gazdasági problémáik megoldására, de azok is hasonlóképpen működésképtelennek bizonyultak.

A Turáni volt az első a négy "sárga" alfaj sorában. Nyelvük alapjait a Tlavatliktól vették át, de végül oly mértékben megváltoztatták azt, hogy az eredmény egy egészen más nyelv lett.

Egy alkalommal a demokráciával is kísérleteztek, és még képtelenebb végletekig vitték a dolgot, mint azt modern történelmünk legmegátalkodottabb demokrácia-hívei valaha is hirdették. Ez a kísérlet végül az egész alfaj életét káoszba és anarchiába döntötte. Kína a mai napig viseli jegyeit az ezt követő heves reakcióknak, amiknek eredményeként a következő, arisztokratikus kormányzási mód meghonosodott.

A Turániaknak igen jól fejlett állatias szenvedélyeik voltak, és elmondhatjuk, hogy sok tekintetben nem voltak éppen kellemes emberek.

Az Ős-sémiták bölcsője a mai Skócia, Írország és az ezeket körülvevő tenger területén egykor elterülő hegyes vidék volt.

E kevesek által vágyott területén Atlantisznak bőségben és nyugalomban éltek, és az agresszív déli királyságok szomszédságában sikeresen megőrizték függetlenségüket - egészen addig míg elérkezett az ő idejük a szétrajzásra és idegen vidékeken való letelepedésre.

Nyughatatlan, elégedetlen, szomszédaikkal állandóan harcban álló nép voltak, különösen az őket követő alfaj, az Akkádok erősödő hatalmával szálltak szembe.

Hajlamosak voltak a patriarchális kormányzásra, és (többnyire nomád) telepeseik körében szinte kizárólag ez a forma volt használatos. Ettől függetlenül a Kr.e. 800 000 - 200 00 közötti időszakban elég jelentős birodalmat építettek ki, egy időben még az Arany Kapuk Városa is az övék volt. Végül az Akkádok kiszorították őket, az utolsó csapást mintegy 100 000 évvel ezelőtt mérve birodalmukra.

A 800 000 - 200 000 közötti időben nyugat és kelet felé is elterjedtek. Nyugat felé oda, ahol a mai Amerikai Egyesült Államok található, és ez magyarázatul szolgál egyes indián törzsekben felismerhető sémita jegyekre. Kelet és észak felé pedig a kontinens északi partvidékére, mely magába foglalta mindazt ami Európából, Észak Afrikából és Ázsiából akkoriban száraföld volt. Az ősi Egyiptom és más szomszédos országok népeit a Sémita vér bizonyos mértékig átformálta. A zsidóktól eltekintve az egyetlen viszonylag tisztán fennmaradt faj az Algéria hegyei közt élő világos bőrű Kabilok népe.

E megszokottnak mondható kivándorlás mellett volt egy a Manu által szervezett kivándorlás is, aminek oka az volt, hogy ötödik alfaj lévén, a sémitáknak különleges feladata volt a Manasz, az elme kifejlesztése, és soaikból kellett kiválogatni az Ötödik Gyökérfaj megformálásához csíraként szolgáló magot. Az így elkülönített törzsek a Közép-Ázsiai Tenger déli partjaira vándoroltak, ahol majd az első nagy Árja királyság megszületik.

Bár a sémiták a négy "sárga" alfaj sorában a másodikok voltak, bőrszínük mégis viszonylag világos volt.

Nyelvüket a Toltékokéra alapozták, de megváltoztatva azt végül egy saját nyelvvé formálták át. 

A hatodik atlantiszi alfaj: az Akkád

A hatodik vagy Akkád alfaj a Kr.e. 800 000-ben lejátszódott nagy katasztrófa után, Atlantisz keleti részéről indult útjára, nagyjából onnan ahol ma Szardínia szigete fekszik. Rövid idő múltával azonban uralmuk alá vonták az akkorra már összezsugorodott kontinenst. Szárazföldön és tengeren is megmérkőztek a sémitákkal, ez utóbbiban mindkét fél hatalmas flottát vonultatott fel. Úgy 100 000 évvel ezelőtt végül legyűrték a sémitákat és uralkodói dinasztiájuk székhelyéül a régi sémita fővárost választották, majd ezt követően évszázadokon keresztül bölcsen kormányozták a birodalmat. Nagyszerű kereskedőknek, tengerészeknek és telepeseknek bizonyultak.

Állandó településeken, törvénytisztelő népként éltek, és oligarchikus kormányzati rendszerrel irányították a népet. A későbbi Spártához hasonlóan két király uralkodott egyetlen városban, és jelentős eredményeket értek el mind a csillagászatban, mind az asztrológiában.

Kelet felé terjeszkedve megtelepedtek a későbbi levantei partvidéken, sőt elérték Arábiát, Perzsiát, és részt vettek Egyiptom benépesítésében is. A korai etruszkok és főníciaiak -  beleértve a kartágói és Sumér-Akkád népet is - ennek az alfajnak oldalági leszármazottai voltak, míg a mai baszkok valószínűleg döntő mértékben Akkád eredetűek.

Úgy 100 000 évvel ezelőtt, a korai Akkádok idejében a Beavatottak egyik kolóniája alapította meg Stonehenge-et azon a vidéken, ami akkoriban Európa skandináv partvidéke volt. E papok és követőik az Akkádok egy korai ágához tartoztak, magasabbak, világosabb hajúak voltak, és koponyájuk hosszúkásabb volt mint e terület korábbi lakóinak, akik kevert vérűek voltak ugyan, de főként a Rmoahal-ok leromlott jellegzetességeit mutatták. Stonehenge szándékoltan durva egyszerűsége tiltakozás volt az akkori Atlantisz templomainak pazar, eltúlzott díszítése ellen, melyekben az emberek saját képmásaikat imádták.

A sorban harmadik "sárga" alfaj Akkád a Ős-sémitákhoz hasonlóan szintén viszonylag fehér bőrű volt.

A Tolték nyelvből kiindulva ők is addig módosították azt, mígnem egy saját nyelvet alkottak belőle.

Az összes atlantiszi nyelv ragozást használt. Az Ötödik Gyökérfajban a sémiták és Akkádok leszármazottai vezették be az intonációt a beszédbe.

A hetedik atlantiszi alfaj: a Mongol

Úgy tűnik, a hetedik vagy Mongol alfaj volt az egyetlen, melynek nem volt kapcsolata az anyakontinenssel. Kelet-Szibériában az Északi szélesség 63. és a Keleti hosszúság 140. foka által kijelölt területről ("Tatárország" pusztáiról) származnak. Közvetlen leszármazottai a Turániaknak akiket fokozatosan egész Ázsia területéről kiszorítottak. Számuk rendkívül gyorsan növekedett, annyira, hogy a mai napig a Föld népességének nagyobbik fele valójában ennek az alfajnak a leszármazottja, habár sok népcsoport esetében a korábbi alfajokkal történt keveredésük oly mértékűvé vált, hogy már alig különböztethetők meg azoktól.

A Mongolok nomádok voltak, és az elődeiknek számító kegyetlen Turániakhoz mérten jelentős előrelépést valósítottak meg, hiszen vallásosabbak voltak és fejlettebb pszichikus készségekkel rendelkeztek mint azok. Az általuk bevezetett kormányzati rendszerben szükség volt egy legfőbb fejedelemre, aki egy személyben uralkodó és főpap is volt. Bármilyen hatalmasak voltak is a tatár puszták, a mongol törzsek több alkalommal kirajzottak Észak Ázsiából a Behring szoroson át Észak Amerikába. Az utolsó ilyen kivándorlási hullám a Kitanoké volt mintegy 1300 évvel ezelőtt - ennek nyomait az etnológusok is fellelték néhány észak amerikai indián törzsnél.

Egy adag Árja vérrel nemesítve ugyan, de a magyarok is ennek az alfajnak a leszármazottai. A malájok egy másik oldalágat képviselnek, náluk azonban az elerőtlenedett lemúriai fajjal való keveredés következett be.

A Mongol az utolsó atlantiszi alfaj, mely erejének még ma is teljében van, sőt valójában még nem is érte el fejlődésének csúcspontját - a japán nemzet még újabb lapokat fog megtölteni a történelemkönyvekben.

A Mongolok a Turániakhoz hasonlóan sárga bőrszínűek voltak.