REIKI GYÓGYÍTÁS
REIKI GYÓGYÍTÁS
VÁLASZTÉK
 

THOT
THOT : A HERMETIKUS FILOZÓFIA

A HERMETIKUS FILOZÓFIA

  2009.12.13. 09:58



" A bölcsesség ajkai mindaddig zárva maradnak, amíg megértő fülekre nem találnak" – A Kybalion

Az ezoterikus és okkult tanítások alapjai mind a régi Egyiptomból származnak, melyek több ezer éven át igen erősen befolyásolták az összes filozófia életútját, ezáltal az embereket és népeket is. A Piramisok és a Szfinx hazája, Egyiptom volt a szülőföldje a Rejtett Bölcsességnek és a Misztikus Tanításoknak is. A Titkos Doktrínákból minden nemzet kölcsönzött. India, Perzsia, Káldea, Medea, Kína, Japán, Asszíria, az ősi Görögország és Róma, és más ősi államok is bőségesen részesültek azon tudás élvezetéből, melyet az Izisz templomaiból érkező Hierofantok és Mesterek adtak át készségesen azoknak, akik felkészülten jöttek, hogy részesüljenek a Misztikus és Okkult Ismérvek óriási tárházából, amit ennek az ősi világnak a mesteri elméi gyűjtöttek össze.
Az ősi Egyiptomban laktak azok a nagy Szakértők és Mesterek, akiket soha nem tudtak felülmúlni, és ritkán tudtak velük egyenrangúvá válni. Évszázadokon keresztül, a Nagy Hermész idejétől folytatták munkásságukat. Egyiptomban volt a Csodák Kapuinak Fő Kapuja is. Templomának ajtaján léptek be az újonnan megtértek, kik azután, mint Hierofantok, Szakértők és Mesterek beutazták a föld négy sarkát, és magukkal vitték az értékes tudást. Készek voltak arra és türelmetlenül várták azt, hogy átadhassák tudásukat azoknak, akik szintén készen álltak befogadásukra. Minden Okkultista kutató felismeri azt a kötelezettségét, hogy tartozik ezen ősi vidék tiszteletreméltó Mestereinek.
De ezek között az ősi egyiptomi nagy Mesterek között élt egy Mester, akit úgy hívtak, hogy "A Mesterek Mestere". Ez az ember, ha valóban "ember" volt, Egyiptom kezdeti időszakában élt. Ő volt az, akit úgy ismertek, mint Hermész Triszmegisztosz. Ő volt a szülőapja az Okkultista Bölcsességeknek, az Asztrológia megalapítója, az Alkímia felfedezője. Életének részletei elvesztek az idő múlásának köszönhetően, mindamellett több ősi állam vitatkozott azon, hogy évezredekkel ezelőtt hol született ez a dicsőséges ember. Átmeneti tartózkodási idejét Egyiptomban még most sem ismerni pontosan, - amennyiben ez volt az utolsó reinkarnációja ezen a bolygón -, de az biztos, hogy a legősibb egyiptomi dinasztiák megalakulásakor - jóval Mózes ideje előtt élt. A leghitelesebb utalás szerint egykorú Ábrahámmal és néhány Zsidó tradíció addig is elmegy, hogy Hermész misztikus tanításainak egy részét Ábrahám is elsajátította.
Ahogy az évek teltek-múltak a maguk útján (a hagyományok úgy őrizték meg őt, hogy körülbelül háromezer évvel ezelőtt élt, mint hús-vér ember), az egyiptomiak istenítették őt és megtették egyik istenüknek is, Thoth néven. Évekkel később az ősi Görögország polgárai is megtették őt számos istenük egyikévé – Hermész a Bölcsesség istene néven. Az Egyiptomiak több évszázadon át nagyra becsülték emlékét – igen, évezredeken keresztül – úgy hívták őt, mint "az Istenek Írástudója" és megkülönböztetésül a "Triszmegistosz" ősi címet ajándékozták neki. Ez nem mást jelent, mint "háromszorosan nagy"; "a nagyok nagyja"; "a legnagyobb nagy" és így tovább. Minden ősi civilizációban Hermész Triszmegisztosz neve tiszteletre méltó volt, és neve egyet jelentett a "Bölcsesség Forrásával".
Még napjainkban is a "hermetikus" szót abban az értelemben használjuk, hogy "titok"; "egy zárt valami, amiből semmi sem szökhet meg" és így tovább. Ez az oka annak a ténynek, hogy Hermész követői mindig betartották a titoktartásra vonatkozó elvet tanításaikban. Nem hittek abban, hogy "gyöngyöt kell a disznók elé szórni", hanem inkább abban hittek, hogy megtartsák a tanításokat a "csecsemők tejének, az erős ember táplálékának", mindkét mondás ismerősen csenghet a krisztusi szentírás olvasóinak, de az egyiptomiak is jóval Krisztus kora előtt használták már mindkét mondást.
És az igazság ezen óvatos terjesztésének politikája mindig is jellemezte a Hermetikusokat, még napjainkban is. A Hermetikus Tanítások minden vidéken és minden vallásban megtalálhatók, de soha nem lehetett elkülöníteni egyetlen országot vagy vallási szektát sem, ami csak erről szólt. Ezért figyelmeztetnek az ősi tanítók a Titkos Doktrínákkal szemben arra, hogy az már kikristályosodott egy vallásban. A bölcsesség ezen óvatossága nyilvánvaló a történelem minden kutatója számára. India és Perzsia ősi okkultizmusa elferdült, és nagyrészt elveszett, annak a ténynek a következtében, hogy a tanítók pappá lettek és keverték a teológiát a filozófiával. Ennek eredménye pedig az lett, hogy India és Perzsia okkultizmusa alapjaiban véve elveszett a tömeges vallásos babona, kultusz, hit és "az istenek" közepette. Így volt ez az ősi Görögországgal és Rómával is. Valamint így történt ez a Gnosztikus és Korai Krisztusi Hermetikus Tanításokkal, melyek Konstantin idejében elvesztek. Ők vaskézzel egyengették a filozófiát a teológia jegyében, érzéketlenek voltak a Krisztusi Egyház iránt, mely igen is alapja és lényege ezeknek a tanításoknak. Ez az oka annak, hogy több évszázadon át csak tapogatózik, míg visszatalál ősi hitvallásához. Az előjelek nyilvánvalóak. Minden óvatosságot be kell, hogy tartsunk ebben a Huszadik Században is lévén, hogy az Egyház még most is küzd, hogy visszataláljon ősi misztikus tanításaihoz.
De mindig volt néhány hűséges lélek, kik éltették a lángot, védelmezően táplálták, és nem hagyták, hogy fénye elhalványodjon. És köszönet ezeknek az önzetlen szíveknek és bátor elméknek, mi tudjuk az igazságot, és nem felejtünk. Bár ez nem található meg könyvekben, akár mekkora terjedelműek is. Ez Mester és Tanítványa között terjed; a Beavatottaktól a Hierofantokig; szájról szájra terjed. Ha ezt egyáltalán leírták, akkor jelentését az alkímia és asztrológia szavaiban rejtették el. Így csak azok tudják megszerezni a kulcsot, akik pontosan tudják azt olvasni, értelmezni. Erre azért volt szükség, hogy elkerüljék a Középkor teológusainak üldöztetését, kik tűzzel, vassal, máglyával, bitófával és kereszttel küzdöttek a Hermetikus Tanok ellen. Ezek még napjainkban is megtalálhatók, de a Hermetikus Filozófiáról szóló szavahihető könyvek – bár más könyvekben is számos utalás található rá – leírják az Okkultizmus különböző szakaszait. És mégis, a Hermetikus Filozófia az egyetlen Mester-kulcs, amely az Okkultista Tanítások összes ajtaját nyitni fogja!
A korai időkben összegyűjtöttek bizonyos Alapvető Hermetikus Tanokat, amit a tanárok a diákoknak továbbadtak. Ezt úgy nevezték el, hogy "A KYBALION". A szó pontos jelentése és értelme elveszett az évszázadok folyamán. Ezt a tanítást sokan ismerték, és szájról szájra örökítették egymásnak tovább az évszázadok során. Ahogy máig tudjuk, ezek szabályait, elveit soha nem írták le vagy nyomtatták ki. Ezek egész egyszerűen olyan irányelvek, alapigazságok és szabályok voltak, amik a kívülálló számára érthetetlenek, de amit ezen téma kutatói könnyen megértenek. Az alapigazságokat, az irányelveket és a szabályokat nemcsak elmagyarázzák, de példákkal is alátámasztják a Beavatottak az újonnan érkezetteknek. Ezek a tanítások tényleg az alapját képezik a "Hermetikus Alkímia Művészetének", mely az általános hittel ellentétes. Inkább a Mentális Energia uralásával foglalkozik, mint a Materiális Elemekkel, azaz jobban foglalkoztatja a Mentális Rezgésének egyfajta Átváltozása egy másikká, mint egyik fém átalakulása másikká. A "Filozófusok Kövének" legendája, ami szerint egy alap fémvegyületből aranyat lehet csinálni csak allegorikusan vonatkozik a Hermetikus Filozófiára, viszont könnyen érthető az igaz Hermetikusok összes kutatója számára.
Ebben a kis könyvben, aminek ez az Első Leckéje, meghívjuk kedves olvasóinkat, hogy ismerjék meg általunk, a mi magyarázatainkkal a Hermetikus Tanításokat, ahogy az A KYBALION-ban meg van írva. Alázatos kutatói vagyunk ezen Tanításoknak, még mindig tanulunk a Mester, HERMÉSZ lábainál, bár már viseljük a Beavatottak címét. Mi ezennel átadjuk Önöknek azt a rengeteg alapigazságot, irányelvet és szabályt, példákkal és illusztrációkkal kísérve, amik A KYBALION-ban megtalálhatók. Ezektől azt reméljük, hogy még érthetőbben adhatjuk át a tanításokat a modern kutató számára, annál is inkább, hogy az eredeti szöveget szándékosan burkolt, homályos szavak alkotják.
A KYBALION eredeti irányelveit, alapigazságait és szabályait idézetekben, a maguk hitelességében közöljük. Saját munkásságunkat a szokásos módon, a dolgozat közepén helyeztük el. Reméljük, hogy az a sok tanuló, kinek jelen kis munkánkat most ajánljuk, rengetek előnyt fog szerezni ezen lapok tanulmányozása során, mint előttük annyian mások. Ugyanazokon az Ösvényeken végighaladni, amin évszázadokon át a Mesterek, HERMÉSZ TRISZMEGISZTOSZ – a Mesterek Mestere, a Nagyok Nagyja - kora óta. "A KYBALION" szavával:

"Ahol a Mester lábnyomai hullottak, a fülek szélesre tárultak, hogy meghallgassák Tanításait." – A Kybalion.

"Ahol a tanítványok fülei készen álltak, ott jött az ajak, hogy megtöltse azokat a Bölcsességgel." – A Kybalion.


Ahogy a Tanítások mondják, azok akik tanulmányozzák ezt a könyvet és felkészültek az instrukciókra, azok fogadják meg azt a figyelmeztetést, hogy készítsék fel magukat a Tanításokra. És ugyancsak, amikor a tanuló felkészült az igazság befogadására, akkor el fog jönni hozzá ez a kis könyv. Ez Törvény. Az Ok-okozat Hermetikus Alapelve, mely a Vonzás Törvényének külső megjelenési formája, összehozza az ajkakat és a füleket – tanulót és könyvet egyaránt. Úgy legyen!
 
Fraternitas Mercurii Hermetis Rend
(Hermetikus könyvtára)
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
ÓRA
 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!