Az úgynevezett hermetikus irodalom ismerői között, melyek általában gnózissal vannak összekötve, nincs egységes nézet a hermetikus irodalom létezéséről. Általában a Smaragdtáblát nem sorolják ide, ámbár a szövege és az úgynevezett hermetikus irodalom tartalma között többféle affinitás (rokonság, hasonlóság) bizonyítható. A közös tartalom, a hermetika nincs egységesen körülhatárolva. R. Reitzenstein (1904) először mondta ki azt a meggyőződését, hogy a hermetikus doktrínák Egyiptomból származnak. Azt jelentette ki 1926-ban, hogy a hermetika inkább iráni eredetű. Ennek ellenére Th. Zielinszki (1905) azt állította, hogy a hermetikus irodalom görög eredetű. Ezt próbálta bizonyítani J. Kroll (1914), aki a hermetizmus és a görög filozófia lényeges hasonlóságát kereste. A hermetizmus eredete, úgy ahogyan a hermetikus művek őrzik - általában az úgynevezett Corpus Hermeticum-ban van összegyűjtve, illetve a legfontosabb részében a Poimandresz-ben - vitatható. A legrégibb görög, azaz a görögül írt szövegeket (Zoszimosz és a többi) Egyiptomban letelepedett görögök írták, akik egyszerűsítve reprodukálhatták az ó-egyiptomi ezotéria eszméit.
Az alkímia történésze K. Ch. Schmieder (1832) azt a nézetet vallotta, hogy a Smaragdtábla görögről van fordítva, mert három görög szót tartalmaz, amelyeket a Smaragdtábla latin fordítása is megőrzött (telesmos, Hermész és Triszmegisztosz). Ugyanezt állítja az alkímia többi történésze is (H. Kopp 1869, M. Berthelot 1885 és mások). Nagyon fontos az a felismerés, hogy az eredeti görög Smaragdtábla ismeretlen és az egész középkor lényegében a latin fordításra támaszkodott, anélkül, hogy ismerték volna az eredetit. Az alkímia fiatalabb történészei (E. O. von Lippmann 1919 és mások) csupán azt tudták, hogy az alkímiáról szóló szövegek a Smaragdtábláról nem tesznek említést. Nem sokkal később az arab alkímisták írásaiban megtalálták a Smaragdtábla szövegét, mégpedig az "arab alkímia atyjának", Geber (E J. Holmyard 1923) egyik írásában és más arab eredetű művekben (J. Ruska 1926). Az arabok mindenekelőtt kopt közreműködéssel mélyebben megismerkedtek az ó-egyiptomi tudományokkal, filozófiával és ezotériával egészen Egyiptom uralmáig, kb. Krisztus utáni 5. évszázadig. Az arab alkímia fejlődése az ó-egyiptomi alkímiától függött, és ezért nyilvánvaló, hogy ha a Smaragdtábla legrégebben ismert szövege arab nyelvű, de eszméinek eredete ó-egyiptomi. A Smaragdtábla, mint ahogyan az már említve volt, az ó-egyiptomi ezotéria alapjait tartalmazza.
A hermetikában a Smaragdtábla eredetéről többféle legenda terjedt el. Ezek közül az egyik szerint a táblát Ábrahám felesége Sára találta meg egy barlangban Hebron-nál a halott Hermész kezében, néhány századdal az özönvíz után. Nagy Albert szerint - ez az adat nem megbízható - a Smaragdtáblát Nagy Sándor találta meg hadjáratai során, Hermész sírjában, melyet ő fedezett fel. Más legenda szerint a táblát Cheopsz piramisában találták meg.
A Smaragdtáblának a régebbi latinul írt hermetikus irodalomban többféle megnevezése is van: Tabula Smaragdina (valamikor a Philosophia totius mundi kibővítéssel, azaz az egész világ filozófiájával), Tabula Hermetica, Tabula Aegyptica, Tabula Smaragdina Hermetis, stb.).
A Smaragdtábla első latin fordítása latin megjegyzésekkel ellátva, kb. a 10.-11. századból származik, egy angol szerzetestől, akit Hortulanus-nak (latinul kertész), Garlandusnak, Garlandiusnak, Joannes de Garliandinak is hívtak.
A Smaragdtábla, pontosabban a szövegének arab vagy ír eredetét egészen sikeresen próbálta bizonyítani J. Ruska (1926). A Smaragd tábla eredetije az arab kéziratokban található, melyekben a szír keresztény Sagius Nabuli Hermészről úgy beszél, mint a "görög bölcsek fejéről" és a könyvét a kéziratban úgy jelöli meg mint szír fordítást. Itt szó van a könyvről, mely leleplezi a Kaf tudomány rejtett titkait (Kaf azonos K betűvel, mellyel a Kímija, kémia szó kezdődik). A könyv negyedik szakasza tartalmazza a Smaragdtábla szövegét. A fordítása bevezetőjében leírja, hogy a mű szövegét egy halotti kamrában egy halott kezében találták. A megtalálás eredete csaknem minden esetben a következő szituációval van összekötve: A Smaragdtábla egy magasztos halott öreg kezében nyugszik egy temetkezési kamrában; olykor királyi kinézetét emlegeti és hogy a trónon ül. Kétségtelenül a legenda elemeiről van szó, melynek eredete vagy az ó-egyiptomi piramisok és sírok feltárásából származik az arabok behatolása után Egyiptomba, vagy nagy valószínűséggel jelentős és védett titok archeotipikusan megalapozott szimbólizációjáról van szó, melynek manapság valamiféle definitív üzenet jellege van (a tábla mindig egy halott öreg ember kezében nyugszik, aki általában maga a szerző, Hermész).
Éppen Ruska állítja, hogy a titkos szöveg sírban való megtalálásának legendája talán összefüggésben van az araboknak az egyiptomi sírokba való bejutási kísérleteivel és azokkal a mondákkal is, melyek az ott talált dolgokról szólnak.
E. J. Holmyard (1923) angol kutató Geber (Gábir vagy Dzsabir ibn Hajján, aki a 8. században élt) egyik művében, még régebbi szövegét találta meg a Smaragdtáblának, mint Ruska. Tartalmilag nagyon közel van a Tábla eredeti latin fordításához. A Smaragdtábla harmadik ős verziója, ahogyan Ruska megállapította, a Hermészhez írt Okokról szóló könyvben található meg. A könyv arabul írt szövege a kéziratok gyűjteményének papi könyvtárában található Gotha német városban. E kézirat variációja magtalálható a svéd Uppsala egyetemi könyvtárában, de a Smaragdtábla szövege nélkül.
Hogy megértsük a Smaragdtábla történetét, írja Ruska, először Egyiptomba kell mennünk: "Méltóságos templomaiból, királyi kincstárából, a sötét sírjaiból és rejtekhelyeiről származnak az írások és a könyvek, titokzatos útmutatásokat tartalmazva, melyek az istentől származnak, elsősorban Hermésztől." Hermész Triszmegisztoszt már ismeri Kratesz Könyve a krisztus utáni 6. századból, mely őt, mint trónon ülő öreget mutat be, ki kezében táblát tart. Ruska ezt úgy ítéli meg, mint a Smaragdtábla ősképét. Amikor Szíriában és Egyiptomban is terjedt a kereszténység, Hermész könyvét (tábláját) a Szerapeion könyvtárból ellopták és elrejtették. Az európai irodalomban a Smaragdtábla legősibb nyomait H. Kopp (1873) Nagy Albertnél mutatta fel, de ez, mint már említettük ellentmondó. A Tábla legrégibb latin szövegét valószínűleg pergamenre írva a Párizsi Nemzeti Könyvtár őrzi, és ez a példány egy 12. századból származó másolat (Liber de secretis naturae et occultis rerum causis quem transtulit Apollonius de libris Hermetis Trismegista - Könyv a természet titkairól és a dolgok rejtett okairól, melyet Apolloniusz fordított le a Herész Triszmegisztos könyvből). Nagyjából szintén ebből az időből származik szintén Hortulanusztól a Smaragdtáblához írt első kommentárja. Hermészről az arab ismereteket már D. Chwolsohn, orosz kutató is gyűjtötte (Die Ssabier und der Ssabismus, I.-II., St. Petersburg 1856). Hermész latin idézetei megtalálhatók már az ó-egyiptomi ezotéria nagy ismerőjénél, a jezsuita A. Kirchernél (1653 - nevezetes művében, az Oedipus Aegyptiacus-ban, a hermetika első enciklopédiájában). Hermészről még régebben említést tesz Alexandriai Kelemen a Stomateisz (VI. 4.55) művében, körülbelül a 200-as években, továbbá a görög származású alkímista Olümpiodorosz a Kommentár a szent művészethez (pár. 51. és 52.) című műben de mindenekelőtt Zoszimosz a 4. században Alexandriában élő görög alímista (A kémiai eszközökről és tűzhelyekről).
Zoszimosz műve jelentős adatként szolgál a hermetika lényegének megismeréséhez. Ámbár mindenekelőtt a munkaeszközök és az alkímiai laboratórium felszereltségének ismertetéseit, az anyag színezését, stb. tartalmazza, itt van az alkímia spirituális lényegéről szóló formula, amelyet Ruska így fogalmaz meg: "Az igazi és szent művészet nem az arany készítésén alapszik, hanem az Isten és saját énünk ismeretében." A következő szakasz tekinthető a dolog kulcsának: "Fenn az égi, lenn a földi; a mű a férfi és a nő révén befejeztetett" (in M. Berthelot, C. E. Ruelle: Collections des anciens alchimistes grecs, Paris 1888, I. 163. oldal). Nem kevésbé jelentős Olümpiodorosz tézise sem: "Hermész az embert kis világnak nevezi, amikor azt mondja, hogy minden, ami a nagy világban megvan, az az emberben is megvan."
Ruska igaz kritikusan bírálja, hogy: "Úgyszintén a legrégibb geográfiai, történelmi és bibliográfiai művek, melyekben szó van a piramisokról, a templomokról és Hermészről, már ahhoz a korhoz tartoznak, amelyben a fantasztikus elbeszélésekbe belekeveredtek a szájhagyományok, a letelepedett egyiptomiak meséivel az arabok elbeszéléseivel." Az, ami a Smaragdtábla eredetéről és szerzőjéről, Hermészről fennmaradt, részben a történelmi valóság és a legendák keveréke. Legendásnak lehet tartani az úgynevezett Thot Könyvét, mely M. P. Hall szerint, leírja az elme stimulációját, a kiszélesedett tudathoz vezetőt, azaz pszichikai állapot eléréséhez, ami által "az ember az isten közelségébe kerül", melyet a "halhatatlanság kulcsának" neveznek. A Thot könyv maradványának illetve valamiféle magjának egyes hermetikusok a Tarot-t tekintik. A híres A. Crowley írta a Thoth Könyvet, melynek a "Rövid tárgyalás az Egyiptomiak Tarotjáról" alcímet adta. Azonban a kísérletek, melyek bizonyítanák az összefüggést Tarot "nagy arkánuma" és az egyiptomi templomok és papiruszok képei között nem hoznak meggyőző eredményt. Minden ezoterikus rendszernek megvannak a saját legendái, melyek titkos könyvek létezéséről nem kevésbé titkos eredetükről írnak: teozófusoknak megvan a saját Dzyan Könyvük, a hermetikusoknak a saját Thoth Könyvük, stb.
A Smaragdtáblán kívül, mely a hermetizmus alapművét alkotja, léteznek, mint ahogyan már bemutattuk további, különféle eredetű hermetikus művek, melyek az úgynevezett Corpus Hermeticumban vannak összefoglalva. A művek lényeges részét Leonardo da Pistoia szerzetes 1460 Makedóniából Itáliába vitte és előterjesztette Cosimo de Medicinek, aki lefordíttatta latinra. Később további töredékekkel egészítették ki. A gyűjtemény iratainak különböző rendezői különféle osztályozásait végezték el. Az egyes iratokra különböző elnevezést használnak. Általában a Corpus tizennégy részre osztották, és az első része a Poimandresz (az ember pásztora). J. D. Chambers (1882, 1975) a Corpus Hermeticum egyes részeinek a következő elnevezéseket adja :

I. Poimandresz
II. Aszklepioszhoz
III. Szent elbeszélés
IV. Fiamhoz, Tat-hoz. - Elbeszélés : Kratér nem voltak monád-ok.
V. Fiamhoz, Tat-hoz. - A láthatatlan Isten a legjobban látható.
VI. Az istenben magában a jóság van és semmi más.
VII. A legnagyobb rossz az ember számára az Isten nem ismerése.
VIII. Az entitások között semmi sem múlik el; de tévedésből vannak a változások, melyeket halálnak és megsemmisítésnek neveznek.
IX. A megértésről és az értelemről és, hogy csak Isten a Gyönyör és a Jóság, mely nélkül egyáltalán nem léteznek.
X. Kulcs - Fiamhoz Tat-hoz.
XI. A Szellem Hermészhez.
XII. Az általános szellemről.
XIII. Fiamhoz, Tat-hoz Fenn. - Titkos elbeszélés a regenerációról és a Hallgatás vallomásáról.
XIV. Aszklépioszhoz - Igaz bölcsesség.

A Corpus Hermeticum alapvető részét kétségtelenül ennek a komplexnek az első műve, a Poimandresz vagy Poemandresz (ritkábban Pymander, azaz "Emberek Pásztora") alkotja. 1471- ben fordította le először Marsilio Ficino Trevisanban görögről latin nyelvre. Később ezt a művet lefordították francia, német és angol nyelvre. Különösen sikeresek L. Ménard (1866) francia fordításai és kommentárjai, R. Reitzenstein (1904) német fordításai. Ezt a művet angol nyelvre a fent említett J. D. Chambers (1882) ültette át. Az egész Corpus Hermeticum-ból a hermetika ismerői Poimandresz mellett a 13. részt értékelik a legjobban, melyben Hermész beszélget fiával Tat-tál az ember regenerációjáról, azért mert a hermetizmus saját céljait fejezi ki, használati utasítást az ember transzmutációjához, és szellemi átváltozásához. A gnózis szempontjából, melynek sok közös eleme van a hermetika álláspontjával, a Corpus Hermetcum 13. kulcsrészét K. W. Tröger analizálta (1971). Úgy jellemezte, mint az "újjászületés traktátumát" és nyilvánvaló, hogy az összes hermetikus - Corpus Hermeticum művek közül ez áll a legközelebb a Smaragdtáblához. Ezt a részt úgy is szokták nevezni, mint "Hermész Triszmegisztosz titkos beszéde fiához Tat-hoz a fenti újjászületésről és az arkánumokról". Megadja az útmutatást az "újjászületéshez az istenben", azaz a magasabb szellemi állapot eléréséhez és ezáltal szintén kifejezi az úgynevezett spirituális alkímia értelmét, mint ahogyan az ó-egyiptomi és görög misztériumok értelmét is. Rámutat az érzékelhető világra, mint az illúzió fajtájára és a kőszirtre, amelyek azt várják, aki elhatározta magát, hogy a szellemi újjászületés útjára lép.
Ménard szerint a hermetikus könyvek nemcsak a reneszánszkor filozófiájában és tudományában játszottak nagy szerepet, mint ahogyan azt feltüntetik, de már a kereszténység első évszázadaiban is. Lactantiusz az ókori egyiptomi teológia monumentális emlékkönyvének tartja. Ezt az értelmezést elfogadták a reneszánsz nagy művelői is, akik gyakran kommentálták a hermetikus műveket. Kihangsúlyozták, hogy ezekben megtalálható az orfikus beavatások eredeti forrása, Püthagorasz és Platón filozófiája. Azonban ezen hermetikus művek eredete nincs egységesen magyarázva, általában összekapcsolják az alexandriai iskolák szinkretizmusával, de mindenekelőtt a gnózissal. A hermetikus művek további töredékei megtalálhatók Sztobaiusznál, Lactantiusznál és más ókori szerzőnél. Ménard rámutat a fordítás rendkívüli nehézségeire a hermetikusok "szubtilis gondolkodásánál". A hermetikus könyvek püthagoraszi, platóni és más elemeket tartalmaznak. "De mi miáltal volt befolyásolva?" kérdezi Ménard. Egyedül bennük van megőrizve a filozófia, vagy talán jobban mondva az Ó-Egyiptom ezoterizmusa. A hermetizmus platónizmus vagy püthagorizmus, vagy fordítva? A hermetikus művek tartalma erős spiritializmust képvisel. Ménard azt állítja, hogy "Alexandria meghódítása előtt a lélek adottságának analízise, az ismeretek és az erkölcsi törvények forrásának keresése és ezek alkalmazása a társadalom életében az Keleten teljesen ismeretlenek" "Beavatva a görög filozófiába a Kelet már nem adhat többet, mint amivel rendelkezett, a vallási érzések exaltációját" (Ménard). Az idézet hermetizmus ismerője szerint Hermész Trismegisztosz könyvei a pogányság utolsó napjait, a természet csodálatraméltó metafizikáját, izgalmas misztériumát és titokzatos panteizmusát tükrözik. "Azonban," folytatja Ménard "az összes görög, aki az egyiptomi vallásról beszélt, görög arculatot adott neki, mely a korral változott" A legjelentősebb okirat, melyet a görögök hátrahagytak Egyiptomról Plutarchosz tárgyalása Íziszről és Ozíriszről. Plutarchosz, aki platónista volt, az egyiptomi istenekben már nem a divinizált öreg királyokat látta, hanem inkább a démonokat. "Egyiptom a görögök számára mindig bezárt könyv volt és ha mégis megkérdezték a külső szfinxeket, nem találtak más választ, mint rejtélyt vagy a saját kérdésük visszhangját" (Ménard). Úgy tűnik, hogy a görögöket nagyon elfoglalták a külső formák és a filozófusok már Szókratész előtt támadták "a költők vallásosságát", azért mert nem hatoltak be a lényegébe és absztrakt formában jobban értették a természet és a szellem törvényéit, mint költői formában - ítéli meg Ménard. Kivételt képzett a görög filozófia orfíkus irányzata, amelyre Püthagorasz, Platón és a görög misztérium is rákapcsolódott. De éppen ez volt a forrása annak a "költők vallásosságának", azért mert saját résztvevőihez képpel és szimbolikus szavakkal szólott, és sohasem fogalmakkal. A mitológia több értelmezője a költők képzeletével eltorzított történelmi tényeket látott benne. A platónisták misztikus allegóriákat kerestek benne. "Amikor a görögök elkezdték tanulmányozni az egyiptomi vallást, papjaik számára ennek a vallásnak a szimbolikája már halott írás volt. Hérodotosz, ki elsőként kérdezett, semmilyen magyarázatot sem kapott" (Ménard). Ezen kevesek közül kivételt képeztek Püthagorasz és Platón, akiket állítólag Egyiptomban avattak be.
A hermetikus irodalomról Ménard azt mondja, hogy "Ezek a könyvek az egyedüli emlékek arról, amit egyiptomi filozófiának lehet nevezni. Az igaz, hogy csak görög nyelven maradtak meg és nem valószínű, hogy egyiptomi nyelven soha nem voltak megírva. Hiszen Philón szintén görögül írt és ezzel még igaz zsidó maradt. Elmondható, hogy a hermetikus könyvek Egyiptomnak tulajdoníthatóak, annak az Egyiptomnak, amely erősen hellenizált volt azelőtt, mielőtt kereszténnyé vált volna" (Ménard, idézet XXXIII.). Abban a korban, amikor Ménard megírta kitűnő könyvét Hermész Triszmegisztoszról, melyben Poimandrész fordítása is fellelhető, még semmit nem tudott némely hermetikus írás arab eredetijéről és magáról a Smaragdtábláról sem. A hermetikus irodalmat mindenekelőtt azért kapcsolja össze a görög szerzőkkel, mert rá akart mutatni arra, hogy nem fejezi ki kellőképpen az egyiptomi ezotéria szellemét. Szót emelt például, hogy Jamblichosz "kemény görögséggé" fordítja az isten egyiptomi jellemét "na en na", "egy az egyhez". Úgy szintén panaszkodik a görög szakkifejezések nem megfelelő fordítására az élő világnyelvekre (például "pneuma" görög kifejezés mindig a lélek anyagi befogadását jelenti, nem csupán csak "lelket"; "psziché" nemcsak lelket jelent, de magát egyáltalán az életet, stb.). Hogyan fordítható le pontosan a "nus" szó? Hermész néhány írásában diák szerepében lép fel és az ő beavatója ez a "nus". Ménard ezt az intelligencia szóval fordítja le, úgy értelmezi, mint szuverén eszet (logosz), ami valamiféle "pásztora az embernek", de Poimandresz által néha így nevezik Istent és Hermészt is. Ellenben a "nus" szintén intelligencia az ideális modell alapján alkotóképesebb kozmosz, mint a "logosz" szó.
Ménard megítélése szerint valószínű, hogy a Poimandresz és a Szent János' Evangéliuma nagyjából ugyanabban a korban íródtak, amikor a zsidó-görög Alexandriában és Efeszoszban azonos eszmék keveredtek. Azonban itt eltérések is vannak. Csaknem biztosnak tűnik, hogy Poimandresz Egyiptomban, a "thérapeuták" iskolájában keletkezett, és ezek keverve vannak a szíriai és palesztinai szekták tanításaival. A Poimandrészben több olyan részlet található, amely tartalmilag közel áll ahhoz, amit Philón a "thérapeutoknak" tulajdonít. Szintén rámutat a "thérapeuták" kontemplatív módszerére: "Bezárt szemeim látták a valóságot" (Poimandresz). Azonban úgyszintén "a gnózis kontempláció, ez csend és tápláléka az összes értelemnek; az, aki ezt elérte nem tud többet más dologra gondolni, se mást látni, sem testét megmozdítani...a lélek erénye a gnózisban van." (Corpus Herm. I.,X.). A holland új rózsakeresztes J. van Rijckenborg (1982) úgy gondolja, hogy a hermetikus tanítások, melyek leginkább a Smaragdtáblában és a Poimandreszben vannak összefoglalva, "egyiptomi prognózis" és, hogy a Smaragdtábla az "ősbölcsesség" szintézise. Mégis úgy tűnik, hogy a hermetikus irodalmat L. Ménard jellemezte a legjobban (1866, Előszó CX. oldal ): "A hermetikus könyvek a pogányság utolsó emlékei. Részben a görög filozófiához és az egyiptomi valláshoz tartozik és a misztikus exaltációval már a középkort érintik."
Lényegében az alexandriai iskolák filozófiáinak nem egészen egyöntetű gondolkodását képviselik - abban a korban léptek elő, amikor az egyik világ befejeződött a másik kezdődött, tanúk, kik átmennek az egyik világból a másikba, nem tűrik az összehasonlítást sem a görög vallással, sem a kereszténységgel. Ennek az irodalomnak az eredete, a maga valójában egészen egyedülálló, nem keveredik több más eszmével, az irodalom és a filozófia összehasonlító történelmének tudományos módszereivel talán már nem lehet meghatározni, mindaddig, amíg nem történnek újabb jelentős felfedezések. Viszont nem kételkedhetünk abban, hogy már utalásával az egyiptomi diviniták szerzőségére, Thot-Hermészre, feltünteti az ó-egyiptomi egyedülálló és letűnt kultúra szellemét. Ez más kultúrákat és gazdagított, többek között az antropocentrikus ezotériával, melynek magja a transzcendentális tudat és transzcendencia szükséglete.
A Smaragdtáblában szintetizált Hermész tanításainak lényegét legjobban talán a pávián alakjában ábrázolt Hermész emeli ki a Nap és a Hold szimbólumaival a fején, ahol, mint a "kapu nyitóját" nevezik meg. A majom az illúzió világában a saját "valóságában" elveszett földi ember szimbóluma; ez egyúttal a vitális principium szimbóluma is, amíg a Nap a szellemi princípiumot és a Hold a lelki princípiumot szimbolizálja, miközben ennek a két princípiumnak archetípus jellege van, ez azt jelenti, hogy jelen vannak az emberben, mint örök és élő tendenciák az úton a Fény és a Rend felé. Itt kifejezi a belső transzmutáció misztériumát, mely oly közel van a kereszténységhez, és mely mégis annyira különbözik a saját metafizikai mélységével, kifejezve az egyiptomi mítoszokban az Ozirisz, Izisz és a Hórusz hármast, a valóságos Élet filozófiáját és ebben az értelemben fejezi ki, mely gyökerével és koronájával túllépi az egzisztenciális emberi lény "valóságait"; úgy mint ahogyan csaknem mindnyájan éljük.
Manethon Thovt szerint, I. Hermész, a tudomány princípiumának sztéléjét vagy oszlopát a hieroglifák nyelvén írta. A vízözön után II. Hermész, Tat apja ezeket a feliratokat görög nyelvre fordította és az I. Hermész közlései megsemmisültek.
Ezért nevezték el a "hold szeme urának", mert mélyen belenézett az ember éjszakai, archetípus dimenziójába, hogy megtalálja benne az utat az ő "feltámadásához" és így a lélek kísérőjévé vált a halál országában. "Az ember, aki korábban a megfigyelés állapotában volt és szellemi természetű volt, hogy isteni vízióban istenekkel egyesítve, később más lelket öltsön, olyat, mely összekapcsolódik az emberi formával és természettel, és azért született, hogy alárendelje magát a Szükség és a Sors bilincsének" (Jamblichosz: Az egyiptomi misztériumokról). A hermetikus művek és különösen a Smaragdtábla az emberi személyiség metafizikai transzmutációja és szellemi regenerációja.
Csodálattal és csendben állunk az ó-egyiptomi kultúra hatalmasai előtt, a rejtélyes Szfinx előtt, Cheopsz hatalmas piramisa előtt, Karnakban az Amon templom oszlopos termének csodálatos szépsége előtt, az anyag végtelen súlya előtt, amely itt beteljesedik és amely, mintha élettel lenne tele. De azonban nem azokat, akik megszokták az életet és akiket felfogunk a biológiai, etikai és egyéb absztrakciók formuláiban. Az ókori Egyiptom kultúrája az élet misztériuma, amelyet csak sejtünk. És ezt a halvány sejtést a hermetikus irodalom villantotta fel, amelyet ha megértünk végül is Tűzzé és Fénnyé változik.

forrás : Avatara